Frankl Vilmos - Zádori János szerk.: Magyar Sion 1872. (Uj Magyar Sion 3. évfolyam)

I. Értekezések - Schweizi képek

MASZLAGHY FERENCZ. 531 VISSZAEMLÉKEZÉSEK SCHWEIZI UTAMRA. (Folyt.) — Hahó ! Egy perezre uram ! hangzók feléra a tó re­ketgéséből egy hang, s elém ugrik egy suhancz s megemeli kalapját. — „Nem tetszik beszállani a csónakba, csekély­ségért elviszem." — „Nem barátom, nincs szándékom kerülőt tenni. Ebéd előtt Schwyzben akarok lenni." — „Azt a tán evezve könnyebben megteheti, -- az út erre rövidebb, igy még ideje marad a Schwanauon ki­kötni." — „Nem bánom, — hát csak előre!" A suhancz eloldá a füzesben rejlő csónakot, leveté fel­öltönyét, neki gyürközött s mi megindultunk a gyönyörű tón, melynek közepén festőileg tűnik föl a szép Schwanau sziget, mig valamivel lejebb, egy másik kisebb sziget tünt elő. — Ön talán nem tudja e sziget történetét, — kérdé a suhancz az evező csapások egyhangú zaját megtörve. S az­tán be sem várva feleletemet , lélekzetvételre szánt rövid idő­közökkel folytatá beszédét : — „Midőn a Teli nyilától halálosan talált Gessler zsar­nok uralma tetőpontján állott, egy kisebb rendű hivatalnoka Schwanau szigetére vonta magát s a legigázott nép verejté­kes munkájával a Ruffihegyről hordott kövek s sziklákból egy erős varacsot épitett magának. Őseink tűrték e gyalá­zatot, hordták a követ saját börtöneikhez, habár a kese­rűség pohara jóformán betellett s várni lehete, hogy a ber­ni medve is megunja egyszer a tréfát. Úgyis volt. Arthban menyegző tartatott, —• a boldog pár s a nép nagy vidáman jött a hegyről alá, midőn mint ölyv a zsákmányra hirte­len lecsap a vigadó társaságra egy fegyveres csapat, a fér­fiakat főbe verik, az asszonyokat szétszalasztják, a rabló­csorda feje magához öleli az ájuló menyasszonyt, alant álló

Next