Zádori János szerk.: Magyar Sion 1873. (Uj Magyar Sion 4. évfolyam)
I. ÉRTEKEZÉSEK - Világtárlati levelek.
MASZLAGHY FERENCZ, 933 LEVELEK A BÉCSI VILÁGKIÁLLÍTÁSRÓL. VIII. A kor szelleme semmiben sem adja hívebb kinyomatát, mint a művészetben. Pogányoknak hívjuk a régi görögöket s rómaiakat, mert egy Aphrodyte vagy Venus tiszteletére nemzeti orgiákat rendeztek ; de azt feledjük, hogy az athéni tanács, midőn egy Aphrodite szoborra pályázatot nyitott volna, a három közöl annak ítélte oda diját, mely a szépség istennőjét teljesen födve állitá elő. A római nép pedig pogány és erköcstelen vola, de létezése utolsó perczéig az eszményi szép iránt megőrizé tiszteletét s a lélekben ugy, mint testben rohadó kéjencz szent áhítattal tekinte Vesta szüzeire. Ha a magánéletben odasülyedt, hogy szédítő mámorában isteneit tojással hajigálta, a valódi magasztos, nemes, nagy és szép iránt tiszteletét soha sem veszté el. Azon boldog korban az ember büszkeségét helyezte abban, hogy ember, Isten legdicsőbb teremtménye; most dölyfösen emlegeti, hogy ősapja majom volt. Gregus a hazai aesthetikusok egyike, nemrégiben egyik tudományos (?) felolvasásában a gorillákról ugy szólott, mint szegény, félreismert s egypár évezreddel hátramaradt testvéreinkről. Ha igaz, akkor ez lépés oda, ahonnan kiindultunk. Az utános, gorilla, csimpánz s Darwin tudja ki még, nem ismerve az emberrel született szemérmet, elégedetten éli világát a déli szigetek rengeteiben, s ha jól lakik kókuszdióval, eszében sem jut, hogy Bismarkkali rokonságát vitassa. És te büszke ember ! nem elégled meg hogy titkon vagy az, mi nyilván akarsz lenni — barom ! Az állat, szegény nem érzi azt, hogy az isteni harag következtében az örök Teremtő atyai szeretete helyett a természet mostoha keze nehezedik rája ; tűr és szenved némán, panasztalanul ; eldugja, elrejti állati erényét, — mert ez is van, — mig az ember, e lázadó sár, piaczra hordja