Zádori János szerk.: Magyar Sion 1873. (Uj Magyar Sion 4. évfolyam)
I. ÉRTEKEZÉSEK - Müncheni reminiscentiák.
maszlaghy ferencz. 431 Miért elem? Szagáról ismerem meg Az állatember minden bűneit! Erény van irva e lápon , de egykor Zsivány ruhája volt Az őrült ágyán bölcs fej álmodik Világ és vakság egy hitvány lapon. És valóban. A rongy mely a koldusról leszakadva szemétre jut, papirra lesz. Az erkölcsbiró, jogtudós, költő, morált, igazságot, költészetet hirdet lapjain, pedig kevéssel azelőtt tán bűnt, igaztalanságot, nyomort fakadt. Ez az élet változatossága. A lét egy örök metamorphosis. Megelevenedik a por a nagy teremtő keze alatt s lesz belőle ember, ki él, növekszik, küzd vagy élvez , de meghal s ismét porrá lesz. A születés első intelem a halálra, de két határ közti tengés, az élet. Egy pillanat az örök létben, egy perez az örök időben s mégis mennyi keserv, fájdalom, szenvedés vegyüléke. Csak a szellem vívmánya marad örök, s ha az élet csak egy lélekzés s a lélekzés alatt a szellem nagyot, az emberiségre kihatót bira alkotni, a múló élet örökké változott át, folytatást nyer a századok teljéig. Örökké él az, kinek „fenmaradt időt fanló szelleme , műveiben." Ezen s hasonló reflexiók közt hagytam oda a nagyszerű könyvtárt s midőn kilépve a sürgő, forgó népet megpillantani, amint űzetve, hajtva dolga után siető , a fényes fogatok elegáns tartalma mellett a rongyos koldust, a járdataposó, here uracs közelében, a targonczája terhe alatt görnyedő napszámost, eszembe jutott egy hires, de nyomorban élő tudós autobiographiája, melyben életét azon pillanathoz hasonlító, midőn az embernek fogát húzzák ki. Rövid és fájdalmas, ilyen az élet. Komoly gondolataimtól szabadulni akartam. Az idealismusnak, a költészet világának nincs nagyobb ellentéte mint az emberi élet legprózaibb foglalkozása, az evés. Hia az ember eszik, azon pillanatban leszáll emberi méltósága piedestáljáról s napfényre hozza állati gyöngéit. Én nem is tudom felfogni, hogy tudnak némely emberek gyönyörűséget