Zádori János szerk.: Magyar Sion 1874. (Uj Magyar Sion 5. évfolyam)
II. Versezetek - Mennybe menetel
684 rajna vidékén, kedved ellenére vagyonokban, szállodában, templomban, korcsmában, tornyokban, pinczékben, temetőkben ne neheztelj rám s bocsásd meg vakmerőségemet. Elismerem, hogy van okod a neheztelésre, kiváltképen, ha az úgynevezett komoly stúdiumoknak vagy barátja, Jules Janint egy időben azral vádolták, hogy kényelmű irálya van, pusztán azért mert nem volt unalmas. Én részemről semmitől sem óvakodtam inkább mint az untatástól. Ezen úti vázlatokban eszméimet, felfogásaimat, tapasztalataimat némileg terjedelmesebben adtam viszsza, mint az előbbiekben. Nem tehettem róla. A természet és az emberek benyomása mindenkire más és más. Ez mindig elég uj és érdekes marad. Mindenütt a szépet kerestem, az igazat s a jót. Ahol rá találtam, ott gyönyörködtem benne s a tiszta örömnek szerény reflexiója lett ez uti vázlat. MASZLAGHY FERENC»«. MENNYBEMENETEL. (Spath után.) Még egyszer és utószor hallatja szent szavát Az Ur, ki negyven napja, hogy sirjából kiszállt. Elmondja most még egyszer hit tanítványinak, Hogy hitökben szilárddá Őbenne váljanak. Egy tág teremben voltak, egy csendes szép helyen, Ahol már számos izben volt köztök jelen. Még egyszer hallhaták a tanító bölcs szavát, Mely lelkéből szeliden lelkekbe szállá át, Mely ajkiról oly lágyan s és édesen olvada, Hogy tőle megbékülne a puszták bősz vada. . . Látták fenkek orczáján a dicsvonásokat, Mik égi fényben égtek mint rózsás virradat. — „Még elfogultak vagytok, még gyengék, kételkedők, — Igy szólt az Ur utószor beszélgetvén velök. — A tűzpróbán keresztül ti még nem mentetek,