Zádori János szerk.: Magyar Sion 1874. (Uj Magyar Sion 5. évfolyam)
I. Értekezések - Az idő mint szövetséges
AZ IDŐ MINT SZÖVETSÉGES. Papírhalmokat pazaroltak el, tintatavakat fogyasztottak el az emberi jogok bebizonyítása és magyarázatával, de kettőt vajmi sokszor elhagynak, melyről pedig megfeledkezni soha sem szabad. Tudniillik először hogy az embernek, mihelyt születik joga támad a halálra és pokolra, másodszor, hogy Krisztus által jogot nyer a feltámadásra és örök életre. Ezen két irányba vonatik az ember láthatlan erők által, mintegy birokra szállt érte a meny és kárhozat, mindenik a magáénak vallja. Nem csak földünk leng kettős erő küzdelmében, hanem az ember is, mert ragadja az ég, de földre húzzák kiirthatatlan ösztönei. Egy mélység fenekén születünk s ezer meg ezer felénk nyújtott kar segélyével sikerül abból kissé kiemelkednünk, azonban folyvást egy balvégzetű hajlamot tartunk meg, miszerint abba ismét viszszaesünk. Ez már sorsunk a földön. Az embernek rendeltetése e földön természetfeletti ugyan s igy legfőbb czélunk az örök üdvösség, azért az egyház üdveszközei leginkább erre irányulnak s azt eredményezik. De valamint Krisztus Urunk ezen legfőbb czél mellett földi állapotainkat is javította s az időt „mig bujdosunk e földi tereken" tűrhetővé s elszenvedhetővé tette, ugy az egyház is, mely nem egyéb mint folytatott Krisztus, nem csak a természetfeletti rend konkolyát égeti, irtja a tévelyt, hanem vajmi sokszor, a terület közelsége miatt, kénytelen azon természetes, észbeli viszonyok rendezését is kezelni, melyekből mintegy kiemelkedik a természetfeletti állapot, s ennek alapját képezi. Kénytelen is vele az egyház, mert a tévely nemcsak a kegyelem rendjében dulakodik, hanem felforgatja s eredménynyel, mert kiváltkép van otthonában a természeti viszonyokat, hogy igy megingatván az