Zádori János szerk.: Magyar Sion 1874. (Uj Magyar Sion 5. évfolyam)

I. Értekezések - Az idő mint szövetséges

AZ IDŐ MINT SZÖVETSÉGES. Papírhalmokat pazaroltak el, tintatavakat fogyasz­tottak el az emberi jogok bebizonyítása és magyaráza­tával, de kettőt vajmi sokszor elhagynak, melyről pe­dig megfeledkezni soha sem szabad. Tudniillik először hogy az embernek, mihelyt születik joga támad a halál­ra és pokolra, másodszor, hogy Krisztus által jogot nyer a feltámadásra és örök életre. Ezen két irányba vona­tik az ember láthatlan erők által, mintegy birokra szállt érte a meny és kárhozat, mindenik a magáénak vallja. Nem csak földünk leng kettős erő küzdelmében, hanem az ember is, mert ragadja az ég, de földre húzzák kiirt­hatatlan ösztönei. Egy mélység fenekén születünk s ezer meg ezer felénk nyújtott kar segélyével sikerül ab­ból kissé kiemelkednünk, azonban folyvást egy balvég­zetű hajlamot tartunk meg, miszerint abba ismét visz­szaesünk. Ez már sorsunk a földön. Az embernek rendeltetése e földön természetfeletti ugyan s igy legfőbb czélunk az örök üdvösség, azért az egyház üdveszközei leginkább erre irányulnak s azt eredményezik. De valamint Krisztus Urunk ezen leg­főbb czél mellett földi állapotainkat is javította s az időt „mig bujdosunk e földi tereken" tűrhetővé s el­szenvedhetővé tette, ugy az egyház is, mely nem egyéb mint folytatott Krisztus, nem csak a természetfeletti rend konkolyát égeti, irtja a tévelyt, hanem vajmi sok­szor, a terület közelsége miatt, kénytelen azon természe­tes, észbeli viszonyok rendezését is kezelni, melyekből mintegy kiemelkedik a természetfeletti állapot, s ennek alapját képezi. Kénytelen is vele az egyház, mert a té­vely nemcsak a kegyelem rendjében dulakodik, hanem felforgatja s eredménynyel, mert kiváltkép van otthoná­ban a természeti viszonyokat, hogy igy megingatván az

Next