Zádori János szerk.: Magyar Sion 1875. (Uj Magyar Sion 6. évfolyam)
I.Értekezések - Első áldozáshoz járulók koráról
CZOBOR BÉLA: 101 mai papság nagyobb része a munka megoldásához, minővel eddig a kimagasló néhányak léptek az elhagyatott térre ! Mily gyorsan következnék be az izlésnemesbülés, melyre mai anyagelvű korunkban oly nagy szükség van! Ha meggondoljuk, hogy a nemesbült ízléssel az erkölcsök járnak karöltve, ha megszívleljük, hogy e feladat mindegyike — legalább nagyrészben — a mi vállainkra nehezül : nem fogunk sokáig habozni, hogy a kezdet nehézségein mielőbb minden tekintetben átessünk. A magasztos kezdeményezés az ügy beterjesztését és folytatását teszi szükségessé ; ha mulasztás jő közbe nem idegeneket, bennünket fog terhelni a felelősség. De e sötét képeket eloszlatja azon nézet, melyet elleneink után-útfélen kénytelenek bevallani, hogy a magyar clerus mindenkor a tudományok és szépművészetek ápolója s bajnoka volt. Tőlünk függ, hogy a dicső elődök ezen megérdemelt epithetonját »tudományos« visszautasítsuk, vagy saját sáfárkodásunk rögös de dicső útján szennyfolt nélkül adjuk át utódainknak ! CzOBOH BÉLA: AZ ELSŐ ÁLDOZÁSHOZ JÁRULÓK KORÁRÓL. (Vége.) V. Az első áldozd ŕ, a gyermekek kilépése az elemi iskolákból. Mint eddig láttuk a kereszténység első századaiban az első áldozás a keresztséggel, a középkorban az első gyónással köttetett össze. A trnd. zsinat után pedig a gyermekek 10, 11 és 12 éves korára tétetett át. A jelen század elején, főleg Németországban, és más országokban is, hol tankényszer uralkodik — szokásba jött azon