Zádori János szerk.: Magyar Sion 1877. (Uj Magyar Sion 8. évfolyam)
I. Értekezések - Kelet és a próféta
HAJNAL. 293 Skodra a tél már hatodszor tévedett S hatodszor kelt újra a tavasz életet; De rajta a sugárt rózsatő nem várja — Kiölte azt róla zokogó árváid Leomló kenyárja. De a puszta sirnak egyszerű kis jele Keblembe a remény zálogát tette le : Hogy ott a jobb honban karjaid rám várnak S keblére borulva szívhatom csókjait A legjobb anyának. HAJNAL. KELET ÉS A PRÓFÉTA. (Negyedik közlemény .) A szerencse, mely Mohammedet soha sem hagyta el, kiválóan éreztette kegyeit a prófétával ezen válságos alkalommal. A mohammedánok eddig nagy vitézséget s bátorságot fejtettek ki a védtelenek ellen s a rablóhadjáratokban elég dicsőséget szereztek. De bármennyire tüzelte is Mohammed követőit a nemesebb értelemben vett hadiszolgálatra, bármenynyire kecsegteté a harcz tüzében elesteket a mennyei paradicsom örökös gyönyöreivel, a rendes hadsereg még mindig félelmet ébresztett híveiben. Medina jelen ostroma is csakhamar elcsüggeszté a falak közé szorult martalóczokat s bizonyára komoly eredményei lettek volna ezen ostromnak, ha Mohammed szerencsecsillaga elhalaványul. Hanem ellenkezőleg történt. Két körülmény jött Mohammed segélyére. Az első az ostromló sereg léhasága s úgyszólván hamar lelohadó harczi szelleme, majd utóbb Mohammed részéről azon ügyes fordulat, melylyel az ostrom alól kibújnia sikerült. Még mielőtt a boszúvágyó mekkaiak Jathrib falai alá értek volna, Mohammed előrelátólag a várost vízárkokkal megerősíté, s egyes