Zádori János szerk.: Magyar Sion 1877. (Uj Magyar Sion 8. évfolyam)

I. Értekezések - Kelet és a próféta

HAJNAL. 293 Sk­odra a tél már hatodszor tévedett S hatodszor kelt újra a tavasz életet; De rajta a sugárt rózsatő nem várja — Kiölte azt róla zokogó árváid Leomló keny­árja. De a puszta sirnak egyszerű kis jele Keblembe a remény zálogát tette le : Hogy ott a jobb honban karjaid rám várnak S keblére borulva szívhatom csókjait A legjobb anyának. HAJNAL. KELET ÉS A PRÓFÉTA. (Negyedik közlemény .) A szerencse, mely Mohammedet soha sem hagyta el, ki­válóan éreztette kegyeit a prófétával ezen válságos alkalom­mal. A mohammedánok eddig nagy vitézséget s bátorságot fejtettek ki a védtelenek ellen s a rablóhadjáratokban elég dicsőséget szereztek. De bármennyire tüzelte is Mohammed követőit a nemesebb értelemben vett hadiszolgálatra, bármeny­nyire kecsegteté a harcz tüzében elesteket a mennyei para­dicsom örökös gyönyöreivel, a rendes hadsereg még mindig félelmet ébresztett híveiben. Medina jelen ostroma is csak­hamar elcsüggeszté a falak közé szorult martalóczokat s bi­zonyára komoly eredményei lettek volna ezen ostromnak, ha Mohammed szerencsecsillaga elhalaványul. Hanem ellenkező­leg történt. Két körülmény jött Mohammed segélyére. Az első az ostromló sereg léhasága s úgyszólván hamar lelohadó harczi szelleme, majd utóbb Mohammed részéről azon ügyes fordulat, melylyel az ostrom alól kibújnia sikerült. Még mielőtt a boszúvágyó mekkaiak Jathrib falai alá értek volna, Moham­med előrelátólag a várost vízárkokkal megerősíté, s egyes

Next