Zádori János szerk.: Magyar Sion 1880. (Uj Magyar Sion 11. évfolyam)

I. Értekezések - Tavak országában.

A tavak országában. 283 beállhatna vezetőnek. Tudja, ismeri az egyes pontokat ahol lassan kell menni, hogy az utazó a tájékban gyö­nyörködhessék, tudja, hol kell sietni, ahol ugyanis nincs mit látni, tudja hol kell megállani, hol vagy kocsisa szá­mára hoznak elő egy pohárka sziveresítőt, vagy vala­mely sziklaodúból dől elő friss forrásvíz, melyből neki a „régi jog" alapján joga van szomját oltani, vagy az utas­nak kell leszállani, ha csak méltatlan megvetésben nem akarja részesíteni Bädecker urat, kinek neve ezen vidé­ken még mindig tekintély. Az e tájon működő bucefa­lusok kivülről tudják a koblenczi tourista-mester utasí­tásait. Akár tetszett, akár nem, leszállnom kellett, hogy a Gosau-Zwangot megnézzem. Azt hittem magam fogok barangolni e vidéken ilyen időben. Midőn a hatalmas völgy széléhez értem, szanaszét, imitt-amott láttam touristákat egyedül, vagy társaságban, kik mind jóval korábban kezdték az érdek­lődést mint én. Színházba, hangversenybe, hova,­­illik ké­sőn jönni ; proletár hajlamokat tanúsít az, ki a salonok­ban első jelenik meg; de a természet nem oly udvarias, hogy várakozzék vendégeire. A ki későn jő, kapja a ma­radékot. Itt az ellenkező divat van. Elsőnek lenni az utazó kontonjához tartozik. A kiket ott láttam, ismerték e szabályt s én még az első fogáshoz érkeztem. Mert fönséges képet nyújt e vidék a nap keltekor. A hatalmas völgyet mintegy hetven ölnyi hosszú s hét iven nyugvó híd szeli át. Az emberi kéz műve a termé­szet e csöndes magányában úgy tűnik föl, mintha egy vakmerő korrektor az isteni műben акдгпа valamit ja­vítani. De nem azt akarta, hanem csak azt, hogy mit a természet vad haragjában az emberi számítás ellenére ten, azt enyhítse. Sokat tud már az ember, de mivel repülni nem tud, követ kell raknia kőre, hogy áthidalja a mélységet, melyet átrepülni nem tud. Míg a nap föl nem dugta fejét a hegyek mögül, a völgy sötét és zor­don mint egy színpad a játék előtt. De midőn a karcsú fenyvesek lombjain áttör a fénysugár, tündérfény kezd

Next