Zádori János szerk.: Magyar Sion 1884. (Uj Magyar Sion 15. évfolyam)
I. Értekezések. - Borromaei sz. Károly
néma fájdalom könnyekben önté ki keservét az óriási veszteség felett. S itt mindenki is a köny, mely a szegénynek arczát áztatá, ott ragyogott a gazdag patrícius szemében is. A késő idő daczára az egész város talpon volt, s ezrekre menő tömegekben hömpölygött az érseki palota felé, úgy hogy annak kapuiba őröket kelle állítani, a behatolás meggátlása végett. Valóban, csodálkozás fogja el az embert a kortársak írásait olvasva, a fájdalom azon nagysága láttára, melyet ezeren és ezeren éreztek mélyen, szívük bensejében, a szent érsek halála felett, és nem vagyunk képesek e tüneménynek okát adni, ha nem ismerjük egész életét, ha nem tudjuk, hogy az ő működése reányomta egész korára jellemző bélyegét. — Nincs senki, akitől Isten megtagadná a szükséges kegyelmet, senki akit a Mindenható ne akarna vezetni az igazság üdvözítő útján, mindazonáltal tagadhatatlan, hogy minden kornak megvannak a maga emberei, akiket Isten kiválaszt ezer-százezer közül, akiknek bővebben juttatja kegyelmét, akiket nagy dolgok véghez vitelére hív meg. Borromaei szent Károly egyike volt e választottaknak, s Luther a deformátor ellenében az egyház valódi reformátorának nevezhető. Sőt bátran elmondhatjuk, hogy „egy embert sem ismer a történelem a trienti zsinat befejezése éveiben, kiben inkább megvalósulva látnók az egyház fogalmát, mint Milánó szent életű érsekében."* Milánó mosolygó ege alatt kezdé életét, Aróna nevü várban 1538-ik év október 2-án vagyonos, főrangú szülőktől. Születése alkalmával, mint több hitelt érdemlő egyén eskü alatt bizonyitó éjjeli két órától egész napkeltéig, vakító fényár ömlött el az egész vár felett, mintegy örvendetes előjeléül azon * Germanus Konstantin: „Reformátorok." 156. 1.