Zádori János szerk.: Magyar Sion 1885. (Uj Magyar Sion 16. évfolyam)

I. Értekezések. - Harang

A harangok. 413 pápaságot zavarta, nem engedenek neki annyi időt, hogy Magyarország érdekében behatóbban működjék. Utána szinte egy évig állt üresen szent Péter széke, mígnem 1305. június 5-én megválasztották V. Kelement, ki azonban csak november közepén koro­náztatott meg. Ismét két évbe telt, míg a szentszék a magyar ügyeknek szentelhető figyelmét, követőül szemelvén ki fra Gentile de Millefiori biborost, kiről másutt érte­kezett.1* Pór Antal: A HARANG. (Tanulmány.) Laudo Deum verő, plebem voco, congrego clerum, Defunctos filoro, nimbos fugo, festet decora. " I. A h­arang története. Nem szükséges talán indokolnom, minő joggal jelenik meg egy egyházirodalmi folyóirat hasábjain — a harang. Hiszen alig van az egyház életében mozzanat, mely körül e tárgy kisebb-nagyobb szerepet nem játszanék. „A harang, mondja Staudenmayer, az egyház szózata, mely minket imádságra és közájtatosságra hi­s szent hang­ ' Lásd a Bevezetést. Vatikáni Magyar Okmánytár, első sorozata, má­sodik kötetéhez. (Budapest, 1884.) * Bocsánatkéréssel jelentjük, hogy e czik első részében véletlenül sajtóhibák csúsztak be; eképen kérjük kijavítani: A 321. lap 2. kikezdé­sében „eltorzított" helyett eltaszított olvasandó ; a 323. 1. szövege utolsó sorában Német-Ujvári István Iván­ ra javítandó ki; a 324. 1. 1. jegyzetében idézett mű a századok 1884. évfolyamában jelent meg; a 325. 1. 2. kikez­désében viszhangokhoz helyett viszonyokhoz álljon ; a 326. 1. kikezdésében közjog helyett közjót olvasandó; a 328. 1. 2. kikezdésében Szalay idézetében k. helyett sz. vagyis szent olvasandó ; öt sorral alább változás helyett választás; a 330­­. 3. kikezdésében Cseh- és Lengyelország után kimaradt e szó­­ ki­rályának ; a 337. 1. 10. sorában fegyelmeztetik álljon figyelmeztetik helyett. A 329. 1. 15. sorában, 1301. helyett Bolle van szedve, stb.

Next