Zádori János szerk.: Magyar Sion 1885. (Uj Magyar Sion 16. évfolyam)
I. Értekezések. - Levelek az országos kiállításról
LEVELEK AZ ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁSRÓL. Kedves Szerkesztő Úr! Tizenkét év előtt megtettem az ön kedves és türelmes olvasói ellen azt a merényletet, hogy a bécsi világkiállításról nem annyira tudományos, mint inkább mulattató czikkeket írtam, egy házamban nem kevesebbet, mint tizenegyet. Ha akkor megérdemeltem a gáncsot azért, mivel egy komoly, tudományos folyóirat hasábjait a pajkos szellem kalandozásainak színteréül választottam, óhajtom most helyrehozni hibámat és oly komolyan szólni hasonló dolgokról, mintha előre érezném azt a nagy deficitet, amely ezen országos dicsőségnek lealkonyodásával fog feltűnni. Csak az a kérdés, vájjon ön és kedves olvasói milyen alakban óhajtják a panaszt, olyképen, mint az andocsi búcsún a mondva csinált szegény lázárok elénekelik, avagy az angol-orosz összekocczanás alkalmából a börzetermekben volt hallható, vagy pedig olyképen, hogy jó arczot csináljak egy rosz játékhoz. Valamint a szellemben szegény embernél nincs untatóbb valami a világon, úgy a szellemes szegény ember a legmulatságosabb. Nem magamra értem. A nyomorúság humora a valódi humor. A boldog embernek jó kedve legfeljebb irigységet ébreszt, a szegény emberé ellenben megvigasztal. Már most vonja le mindenki a következtetést azokból, amiket tőlem hallani fog, s minthogy e mai szomorú világban vajmi soknak van szüksége vigasztalásra, keresse és találja föl azt e tárczacsevegésben, ahol egy levitézlett magyar író fölötte mulatságosan és jó kedélylyel írdogál épen nem mulatságos dologról. Készakarva hagytam leveleim megírását, — mostanra, mikor már benne vagyunk kiállításunk javában. Csupa merő diadal, ünnep, eszem-iszom, bankett, czigányzene és török muzsika a mi mostani életünk. Folyton terített asztalnál ülünk, hanem hogy az asztal alatt fo-