Zádori János szerk.: Magyar Sion 1886. (Uj Magyar Sion 17. évfolyam)
I. Értekezések. - Erdélyi Ignácz magyar missionáriusnak emlékezete
Erdélyi Ignácz magyar missionarizisnak emlékezete. 688 Erdélyi Ignácz született 1828. febr. 8-án Zsigárdon, Pozsony megyében, szegény földműves szülőktől, s miután gymnasiumi tanulmányait sikerrel végezte, a bölcsészeti folyamra a nagyszombati papnöveldébe vétetett fel, a theologiát pedig az esztergomi papnöveldében hallgatta. 1854. márcz. 12-ikén pappá szenteltetvén, Vadkertre (Nógrádmegye) küldetett segédlelkészi minőségben. Már itt vivta ki magának szeretetteljes modora, angyali türelme, és papi hivatásának lángbuzgalma teljesítése által ugy paptársainak, mint a híveknek osztatlan tiszteletét és szeretetét. Már itt kezdette meg önsanyargatásait : papsága második vagy harmadik évétől kezdve soha húst, de még főtt ételt sem evett, csupán kenyérrel és gyümölcscsel táplálkozott ; ágyban nem hált, hanem vagy a puszta földön, vagy egy lóczán, mely még ma is megvan a vadkerti plébániában ; este gyakran hallották a házbeliek, amint ostorozta magát, a keresztúti imákat végezve. — Hasonlóképen már mint káplány karolta fel különös előszeretettel a szegényeket és a gyermekeket , kiket számtalanszor vendégelt meg a plébánián abból, mit önmagától elvont. A szegényeknek adogatta lassan kint minden bútorát, ruháját is, sőt hiteles szemtanuk állítása szerint a burgonyát, lisztet, fát, mit a szegények s betegeknek vásárolt, önmaga cipelte saját vállain késő este házaikba. Csoda-e tehát, ha még ma is, harminc év eltelte után, sokan, nagyon sokan emlegetik hálás kegyelettel a szentéletű káplányt, noha csak négy esztendeig működött a főpásztora által számára kijelölt eme helyen ? Mindez azonban nem elégítette őt ki, kicsiny volt a lelkek üdvéért lángoló buzgalmának a tér, melyet maga előtt látott. Ő magasabbra törekedett : a „sötétségben és a halál árnyékában ülő" pogányok ezrei jutottak eszébe, kik nem ismerik az igaz hitet, mit sem tudnak a Megváltóról, s egészen a bűnök örvényébe vannak merülve. Ezeket megmenteni, nekik az Ur Jézust hirdetni : ez lett csakhamar lelkének legforróbb vágya, sőt életczélja. Előttünk feküsznek levelei, melyeket b. e. Scitovszky