Magyar Sion 1887. (Uj sorozat 1. évfolyam)

I. Értekezések. - Szentírásban előforduló közmondásokról. Dr. Kereszty Gézától.

A SZENTÍRÁSBAN ELŐFORDULÓ KÖZ­MONDÁSOKRÓL. Irta: DR. K­ERESZT­Y GÉZA. (Befejezi közlemény.) IV. A királyok II. könyvében, 5. 8. feljegyzett közmondás: „ Vak és sánta ne menjenek a templomba első tekintetre már nem oly világos, de a szöveg tekintetbevételével könnyen meg fogjuk azt érteni. Miután Dávid, hét évvel Saul szerencsétlen ha­lála után, egész Israel által, kivéve még Benjámin törzsének egy töredékét, királyul elismertetett és Hebronban immár harmadízben felkenetett, felhasz­nálva az általános lelkesedést, mindenekelőtt az or­szág ellenségeit akarta megtörni, hogy azután egész figyelmét, minden tehetségét az ország felvirágozta­tásának szentelhesse. Azért mindjárt a hebroni ünne­pélyek után a hódolásra amúgy is egybegyűlt har­czosait, először is Jesus sziklavára ellen vezette, melyet még Józsue ideje óta erősen tartottak a po­gány jebuzeusok ; azóta sem bírták őket kiűzni a zsidók. Dávid e vár bevételére nagy súlyt fektetett, és méltán, mert nemcsak a Benjaminitáknak még meg nem hódolt töredékét remélte ez által engedel­mességre szoríthatni, hanem a philisteusokkal szük­ségkép­viselendő háborúkban is lényeges volt reá nézve ezen, a természet és emberi mesterség által Magyar Sión. 1. kötet, IV. füzet. 16

Next