Magyar Sion 1890. (Uj sorozat 4. évfolyam)
I. Értekezések. - Apró pénzre váltott theologia. Dr. Pethö-től.
ié leteiben szerteszéjjel hányódik s lesz belőle kincs ! Azt a sok apró természetes ismeretet, azt a sok, tört sugarát az örök fénynek, elvetett magvát az örök igazságnak, azt a „sapientia clamitans"-t az utczán és szögleten, azt a természetes érzést és ítéletet, azt a sok ránk szállott, hagyományos tapasztalati tételt kössük össze, kombináljuk, és épül majd annyi ív és oly híd, mely örvényeken átvisz majd az Isten világosabb fogalmához. A legfönségesebb és a legmélyebb egyaránt közel fekszik az emberhez s a természetben föltalálható vagy mint töredék vagy mint halvány kép, de a töredékek összegezése, s a halvány vonások kiemelése, — ez képezi a gondolkozó föladatát s a föltaláló csendes örömét. Az összegezés könnyebb ; a halvány, elmosódott vonatkozások kidomborítása, melyből azután a megkapó s meglepő ismeret fénye elővillan, nehezebb. A „synthesis" vagyis a fogalmak összetevése különben is az emberi észnek rendes utja ; az első mondatot az mondatta velünk s az „abc" titkaiba is az vezetett el. Az emberi ész gyöngeségének született támasza, annak az észnek, mely krajczárra született, s ha valamihez jutni akar, kell, hogy kapargasson, gyűjtsön, összegezzen. S valóban, midőn a végtelennek megértéséről van szó mindig csak ezt teszszük. Az Isten szépségének, jóságának, hatalmának fogalmát csak így lehet megközelíteni ; egybe kell illeszteni a mindenségben szétszórt szépségnek, jóság és hatalomnak töredékeit. Hogy szerezzük meg az örökkévalóságnak képét? megnyitjuk a múltnak és jövőnek „az idők nagy folyamának" korlátlan perspektíváit. Hogy jutunk el a mérhetlenség ködképéhez? Kezünkbe fogjuk a métert és kilométert, s végére nem érünk munkánknak. — Föladatunk nagyobb mint a sötétség szelleméé, ki „megállt s még Apró pénzre váltott theologia.