Magyar Sion 1891. (Uj sorozat 5. évfolyam)

I. Értekezés. - Jézus fogantatása. (Didn után francziából ford. Dr. Kereszty Viktor.)

Jézus fogantatása. 2­eé­ gely pápánál, hogy ez a hazai domokosrezida szerzeteseket buzdítsa, ne késsenek Róbert mester kívánságára kellő számú és tudományú papokat küldeni.1 Róbert mester, miután a kunok közt az egyház ügyeit rendezte, haza­tért. Azonban alighogy visszajött Magyaror­szágba az általa keresztény hitre vezetett kunoktól, ezek csakhamar visszakívánták, amint ez kiviláglik a pápa egyik leveléből,­ amelyben Róbert mestert ismételten felmenti szentföldi fogadalma alól, hogy utólag a kunokhoz mehessen. Bizonyára székesegyház és egyéb templomok építése miatt kivonták vissza a kunok térítőjüket.3 Hogy a kun­székesegyház fölépült-e, nem bizonyos, de valószínű, mert e tekintetben Béla, az ifjú király ígéretet tett egyrészt, más­részt meg a pápa erre utóbb is figyelmeztette.4 A kun püspökség csakhamar virágzásnak indult, püs­pöke pedig nagy tekintélyre tett szert. Róbert mester a kun egyház körül szerzett érdemei­vel ércznél maradandóbb emléket állitott fel magának s az utókortól megérdemli, hogy «kunok apostolának» neveztessék. (Folyt. köv.) JÉZUS FOGANTATÁSA. Mutatvány P. Didon «Jésus-Christ» czimű munkájából. Francziából : DR. KERESZTY VIKTOR. Midőn az évfolyamunk januári füzetében (lásd 63. 1.) Didon remek munkáját ismertettük, megígértük t. olvasó­közönségünknek, hogy ugyanabból egy-két mutatványnyal fogunk szolgálni, hogy igy az egyes részletek szépségéből következtethessenek az egész mű ama tökélyére, melyet ismertetésünkben ismételve kiemeltünk. Eddig nem lehetett ez igéretünket beváltanunk egyéb

Next