Magyar Sion 1891. (Uj sorozat 5. évfolyam)
I. Értekezés. - Képek a hazai hitújítás idejéből. Kollányi Ferencztől.
tiszta az erkölcs, oly önzetlen, eszményi a lelkesülés az emberek szívében. Hanem azután majdnem egyszerre vége szakad mindennek. Az a nagy nemzeti szerencsétlenség, mely Mohácsnál oly félelmes gyászba bobta hazánkat, mintha csak záróköve lenne már megizmosodott tanultságunknak. Megszakad az összekötő kapocs a XVI. század emberei között és közöttünk, s vagy két századon keresztül csak alig pislogó mécscsel kezében, tapogatódzva halad történetírásunk az újabb kor felé. Látja az embereket, de nem ismeri őket, vagy csak keveset, a kiválóbbakat közülök. Tudja mit tettek, de nem ismeri tetteik rugóit. Rajzol, de nem fest, nem színez, vagy legalább nem egészen élethíven. Pedig ennek a két századnak története a legérdekesebb, ezek ismerése ránk nézve a legérdekesebb. Napról-napra tapasztaljuk ezt. Ellenfeleink, a protestánsok, nem mulasztanak el egyetlen egy alkalmat sem, hogy bennünket vakmerően rágalmazzanak. A sérteni akaró állítások egész özönét bocsátják világgá, meghamisítatlan czélzatossággal, de annál inkább meghamisított hűséggel. Ránk fognak soha meg nem történt dolgokat, mint pl. a közelmúltban is, azt állítván, hogy a legtöbb helyen a katholikusok vették el a protestánsoktól a templomot, tetszelegnek a «megtisztított evangyélium» gyors elterjedésével és győzelmével, és sárral dobálják meg az antireformáczió legnemesebb jellemeit, míg az ő prédikátoraik — szerintök — mindannyian valóságos szentek és apostoli lelkületű férfiak. És teszik mindezt oly önhittséggel és elbizakodottsággal, mintha soha sem kellene attól tartaniuk, hogy a tények a legcsúfosabban meghazudtolják őket. És eddig bizony — hiába akarnak tagadni — nem is igen tarthattak ettől. Egyik-másik «történelmi hazugságuk» ugyan már eddig is kellő elbánásban részesült az igazságot kereső kutatás részéről, de különösen a hitujítási eszmék elterjedése, ennek okai, apostolai, első hívei még távolról sincsenek az igazi világításba helyezve. Amit mi ezekről ekkorig mindössze is felmutathatunk, legfeljebb jellemző rész-