Kereszty Viktor - Prohászka Ottokár - Walter Gyula szerk.: Magyar Sion 1896. (Uj sorozat 10. évfolyam)

III. Vegyes közlemények - Középiskolai hittanárok.

terén Magyarországon nem tett semmit a katholiczizmus, az egyháziak. A fejlődést megkezdi a reformáczió, a protes­tánsok, azok tettek mégis csak valamicskét, mindenünk azonban, amink van, végre is az államnak köszönhető. Ez a múlt, ez a középiskolázás múltja Magyarországon ! Így hirdeti, igy taníttatja ezt a liberalizmus az ő hi­vatalos történetírói által — a nemzet filléreiből. A többi monográfiákról — talán máskor. 41. A középiskolai h­ittanárok és hittanítás ügyében mi is referáltunk­­. olvasóinknak mult füzetünkben, a 35. sz. vegyes közlésünkben. Ezt az ügyet, mint ismerős, a hős Szi­getvárinak szereplése tolta előtérbe két hónappal ezelőtt és pedig annyira, hogy maguk a középiskolai hittanárok is belátták szükségességét annak, hogy kongresszusra gyűlje­nek egybe és pedig már f. év aug. 21-én. Nagyon helyesen. Idézett közlésünket azzal végeztük, hogy nekünk is lesz szavunk a hittanári képesítéshez, amely, mint olvassuk, szintén egy pontját képezi a kongresszuson megbeszélendő témáknak. E sorok írója maga is tagja lévén a középiskolai hit­tanárokat képesítő bizottságnak, saját tapasztalásából tudja, látja, tapasztalja, évről-évre jobban, hogy az a képesítő­vizsgálat, legalább úgy, ahogy némely helyen tartatik, nem felel meg c­éljának. Egy óra alatt meggyőződést szerezni arról, hogy milyen képzettséggel bír a jelölt a liturgikából, az alapvető és ágazatos hittanból, egyháztörténelemből, er­kölcstanból és módszertanból, a teljes lehetetlenség. Hiszen egy-egy examinátor alig jut el az általános, bevezető, tájé­koztató kérdésekhez, az elnök, figyelmeztetve őt az óra perczmutatójának gyors haladására, máris abbanhagyásra kéri őt. Már most, hogy mondjon ez az examinator lelki­ismeretesen véleményt, hogy adjon kalkulust a jelöltnek a maga tárgyából ? Átnéztük újból meg újból az 1885. püspöki Instruc­tiót (lásd az Esztergomfőmegyei Circulárék 1885. évf. 60. lapján) és sok oly megjegyzést, szabályt, kifejezést találtunk abban, amelyeknek a mai gyakorlat már nem felel meg.

Next