Trikál József - Prohászka Ottokár szerk.: Magyar Sion 1904. (Uj sorozat 18. évfolyam)
I. Értekezések. - Mária-Kongregácziók Németországban. Tríkál József dr.
MÁRIA-KONGREGÁCZIÓK NÉMETORSZÁGBAN. (1904. január 23. — május 11.) írta TRIKÁL JÓZSEF dr. Talán különösnek fog föltűnni, hogy magyar folyóirat hasábjain német dolgokkal foglalkozunk. Az a szándék vezérel, hogy ismertessem azt a szellemi küzdelmet, amely az. év januárjától Németországban lefolyt a Mária-kongregácziók érdekében. A Falk-féle rendelet eltörlésétől egészen Kopp bíboros beszédéig sok érdekes gondolat, megfigyelés került felszínre, amelyeket szemmel tartanunk, átgondolnunk, a mi viszonyainkba beillesztenünk kötelességünk. A Mária-kongregácziókért talán nekünk is még sokat kell küzdenünk, a küzdelemben eszméket gyűjtenünk. Ez a darab történet, amelyet most nagyobb vonásaiban papírra vetek, esetleg sokak lelkéből gondolatokat fog kiváltani, meg fogja mutatni, mily alakban kell síkra szállanunk, hogy a Mária-kongregácziókat kiemeljük itt-ott csak tűrt helyzetéből ; szabaddá, önérzetessé tegyük főleg a középiskolai ifjúság társulását. Dr. Studt kultuszminiszter f. é. január 23. rendeletével hat rendeletet törült el, amelyeket Falk 1872—1876. között a kath. egyház ellen adott ki. Eltörültetett a jezsuiták ellen hozott törvény 2. §-a, és bizonyos értelemben a Mária-kongregácziókat tiltó rendelet. Csakhamar azonban az az érdekes jelenség merült föl, hogy az ellenszenv, a harag nem is annyira a jezsuiták bebocsátása miatt tört ki az egész vonalon, hanem a Mária-kongregácziók engedélyezése miatt. A jezsuita törvény 2. §. eltörlése valóban nagyon csekély dolog. Magyar Sión. 26