Magyar Salon, 5. kötet (3. évfolyam, 1885-1886/2)
PÁRISI TÍPUSOK 569 és a leghelyesebb módon jótékony társaság a világon. Csendben működik, de folytonosan, mert érzi, hogy ez az egyetlen út, amely még tán előtérbe hozhatja. Műpártolók pedig mindig voltak, a szellemileg kiváló egyén bár jobbágy gyermeke volt, fel lett társaságukba véve, ahol aztán nem tűrt, hanem szerepet játszó elemet képezett, és pedig — ami igen jellemző — igen gyakran még az ő elveikkel ellentétben álló írók is (így Voltaire és Rousseau). Ez a milien hozta létre aztán az irodalmi salonokat, azon irodalmi salonokat, melyek páratlanok, s melyek Páris szellemi színvonalát annyira felemelték, minthogy itt a legkiválóbb nevek képviselői igyekeztek a legkiválóbb szellemek niveau-jára jutni. E salonokból, hol annyi féle elem szelleme, világnézete érintkezik, csiszolja egymást; ered a magas szellemi színvonal, amely Párisban, bátran kimondhatjuk, hogy az első a világon, s a mellett általános lesz a külső a társas jó modor, és a széles világnézet. E salonok mintájára keletkeztek a többi társadalmi rétegek irodalmi salonjai, melyek oly nagy behatással voltak és vannak a franczia irodalom emelkedésére. A régi franczia nemességről úgy látjuk, hogy már a franczia forradalom előtt megérezte azt, hogy nincs jövője annak a kiváltságos osztálynak, amely a szellemileg kiválókat nem emeli magához, s amely szellemileg nem emelkedik az ezek magaslatára. Nézzük sorra e világ mai tényezőit: Az öreg Douariére. Szülei a rémidők alatt éltek, gyermekkorában megtanulta a lemondást. Szeretett, szenvedett. Ősz fürtjei egyszerűen lesimítvák, élénk fekete szeme a fiatalságról, elmúlt tavaszokról beszél, de ott homlokán azokat a finom barázdákat a szenvedés húzta oda. Nagy örömmel nézi a fiatalok tánczát. XVIII. Lajos udvaráról sokat tud beszélni, akkor más idők voltak. Tán oly idők nem is lesznek többé soha. Barátja az öreg marquis. Ugyanazok az eszmék, tán ugyanaz a reménytelenség. Többet élt (dragonyos tiszt volt), mellén sok sebet visel, sok sebet ütött a szívekben. Magas, erőteljes, öreg úr, fejét felhordja, galambősz szemöldöke alól kisugárzanak azok az ellenállhatatlan szemek, melyeknek oly kevés szív tudott ellenállani a restauráló korában. Mademoiselle de ***: Magas karcsú leány. Egyenes őszinte tekintet, 17 éves koráig a zárdában nevelték, hol nem sokat tudott meg a világ állásáról, és így a világról még nem sokat tud mondani. Másutt, más körben unalmasnak mondanák, itt természetesnek tartják, hogy a fiatal leány nem sejteti azt, hogy sejti azt, amit sejtenie nem volna szabad. Hosszú ismeretség után felmelegszik, sokat tud családjáról és Bretagne-ról elmondani. Igen jó véleménye van a világról, rosszat még alig látott; ha nem lenne annyira vallásos, félteni lehetne, mert nagyon is idealista és naiv kedvencz olvasmányai: Lamartine és madame Craven regényei. Folyóirata a Correspondant. Egy az Association-ból. Szemeiből az odaadás sugárzik, még idealista, pedig 35 éves, s tán örökké az is lesz. Bár a nemzetgazdaságtanban a tapasztalati iskola: Le Blay, Lorenz von Stein, és Dr. Rudolph Meyer híve. Rajong az orosz regényekért, melyeket barátja Vogüé könyvének alapján ismer. Nagyon vallásos, vallása aztán megtanította az önzetlenségre és az igazságszeretetre. Mindent az eszméért. Egy perczig sem habozik azt, amit igaznak tart, mindig és minden körülmények között kimondani. Innen szigorú és absolut ítéletei. A fiatal asszony. Merészen szemedbe néz, mindent házassága után tudott meg, de most jól tudja. Hív és szeret. Merészen nézhet a szemedbe, nincs mit elrejtenie. Az író. Csupa lendület, kevés eszme.