Magyar Salon, 5. kötet (3. évfolyam, 1885-1886/2)
546 GRÓF ZAY MIKLÓS hoztak fel a napnak. Angliából és Hollandból kissé ki van irtva. Német- és Francziaországban, hol állandó, hol pedig kóbor madárként él Közép- s Észak-Ázsia meg Afrika több részében gyakori, de az Egyesült Államok földön lakó héjját nem tartják egynek a miénkkel. Ember, állat, madár, mind egyaránt gyűlöli őt. Ha valahol megjelen, a békés madártársadalom egy tagja, ki legelőször fedezi fel, a többiek által jól ismert jelt ad, mire a nagyobbak, mint a varjak, kis sólymok stb. síkra kelnek, a gyöngék zajt ütnek, vagy a bokrok mélyén remegés közt várják, hogy miként ér véget a dolog. Egy varjú ötvenet csődit össze, de mind az ötven kész szövetkezni vele az éj zsarnoka, a nagy suholy ellen, mert azt mind egyformán gyűlölik. Mily féktelen düh fogja el a lég kalózát, ha egy hatalmasabb kényúr, az ember foglya lett! Ijesztően forog két szeme, mintha két nyílás lenne az melyen a belül égő pokoli tűz villanik elő. Szenvedélye által fogják meg a jó madarat. Egy czölöpre állított kálit szolgál legtöbbet e czélra, egy oly kálit, mely kosárként lett fonva, vagy pedig hálós oldalakkal bír. Az egész két részből áll. A szűkebb, alsó helyiségekben jár az élő csalétek, nyáron át egy fehér, télen át pedig egy sötét galamb míg a felső, tágabb rész a szoros értelemben vett csapda. A nyitott tetőn át csap le a héja, de érintve a bennálló kis léczet, a vele lepöczkölt háló felszabadul, befödi a tetőt, s a rabló fogva ül. II. Ünnepelt hős volt a héja régi időben, de a mai nemzedék előtt már csak egyszerű tolvaj. Hisz egykor a jól véghez vitt rablótámadás néha nagy virtus volt, s nem vették oly szigorúan, hogy valakinek nyers, vad természete van, ha vitézségnek adta jelét. A héjának sok fejedelmi udvarnál volt rendes lakóhelye, a karvaly egy ősi név örököse lett. A turul, pogány eleinke bűvös, madara, mely ott leng az Atillák és Árpádok zászlóin, hogy harczra keljen a világ többi sasaival, nemtő gyanánt kiséri el a honkereső magyart és erős szárnycsapásokkal űzi azt előre, kinek lelke a nehéz munka közt elcsügged. A turul, ha nem is a karvaly meg héja ős apja volt, de neve alatt bizonynyal a sólyomcsalád egy tagját kell érteni. Toghrul, a nemes sólyom, a szeldzsuki török birodalom alapítója; öcscsének héja, Tsakir a neve. Vallásunk méltó volt magához, hogy benn a szelíd galamb jön égi küldöttül a földre, a régi magyar hit a hadurat ülteté a legfő trónusra, egy turul az isteni madár, ki által megtermékenyül az anyák álma, s új hősöket nyer a nemzet. A távol keleten, nagy tisztessége van a héjának , fél Ázsiában ma is ő a vadászok kedvencz madara. A hunok, s ivadékaik, mint afféle vadász s pásztornép, hogy is ne fogadtak volna eszményül egy sólymot, vagy egy hozzá közeli rokont. Egy ezredév alatt a turulból kurul, karóm, majd karvaly jön; az új hit jelvénye, a kereszt elűzé őt a magyarok czímeréből, s a két haza kisebbike tartá fenn képét, de az is csak félalakban. A turul szó, a sólyom család egy jelentéktelen tagjánál maradt meg. Az egyik ősmagyar nem Turul nevéhez már csak egy család, a Károlyiak neve hasonló, czímerükben áll a károlymadár, mely az ismert adoma szerint ott termett, hol a kétfejű sas. Bár a turul, mint isteni madár, kiszorult a magyar hazából, a karvaly, mint ilyen, nagy szerepet vitt az elmúlt századokban is. A «karwl» név gyakran előfordul, de kétes, vájjon alatta nem mind a két héjafaj értendő-e. A kelevészek és nyilak idejében a sólymászat, a légi parforce-vadászat, volt a sportok legnemesbbike. De mint a galambénak a posta, vasút, távíró, úgy a héja aranykorának a lőfegyver okozta végét. Fontos tárgy volt a régiek előtt egy