Magyar Salon, 6. kötet (4. évfolyam, 1886-1887/1)
nagy tükörbe nézett. Onnan csak a nagy gonrneux mosolygott vissza. A nagy de piszkos tükör Európa egyik legelső gavallérját tükrözte vissza «Még ma méltó vagyok önmagamhoz» folytasd magánbeszédét, háta mögött hagyva az érzelmi oldalt, anélkül, hogy a valóban intellektuálisra tudott volna jutni. Jól esett neki, hogy ruhája Nicoll-tól és inge Boivin-től van, egész applombja visszajött. Megvetően nézett körül, most észrevette, hogy mind őt bámulják, hiúságának ez tetszett. Egész élete a színpadon folyt le, ezt a mai nagy jelenetet is jól esett közönség (bárcsak karzati közönség) előtt teremteni meg. Magához intette a czigányt, kivett tárczájából egy százast «Ma nékem fogsz játszani, érted?» A czigány mélyen meghajlott egy esti ura, istene előtt, s alázatos arczczal parancsait várta. Belényesi egymásután, lassú vontatott hangon nevezte meg kedvenc nótáit, keringőit. «Ezeket majd egymásután fogod játszani, érted?» Azután a szemben levő nagy tükörbe nézett. Azon keresztül észrevette, hogy a közönség egyes csoportjai, morogva megjegyzéseket téve, bámuló arccal őt nézik. A szomszéd asztal a megyei kitűnőségek törzsasztala volt. Két öreg úr beszélt nagy hangon a mostani idők erkölcstelenségéről, tegnap «Rip van Winkle »-t látták a színházban, e darabban előjön egy hegyi tündér , az ő korukban «Ármány és szerelem,» «Rómeó és Julia» és más ilyen kiváló darabok voltak a «repertoár»-on. «Sülyedünk, romlunk, pusztulunk» — mondd az egyik öreg úr, s nagy füstfelleget fújt Belényesi felé, kinek finom idegeit csak úgy bántotta a szűz dohány csípős füstje, mint a törzsvendégek világnézete. Most körülnézett újra. E környezet minden idegét megtámadta. Szín- és formaérzékét ingerelte az étterem berendezése, amelyről pedig a szomszéd három vármegye előkelősége nem győzött dicsénekeket zengedezni. Az étterem megtestesülése volt a vidéki non plus ultra ízlésnek. Abban a bizonyos korösszülött renaissance-ban dísztelenkedett a koporsó formájú ebédlő, amelyben oly sok budapesti bérház vét a jó ízlés ellen. Kemény zöld színre festett falak, amelyekbe sárga bordure-öket vont a szál első falfestő s müizlése. A falon hamis bronz tálak, korsók, itt-ott egy fényes és a fal alap színével disharmóniában levő tányér, közbe-közbe egy franczia olajnyomat, széles papier-maché-ből készült aranyrámákban. A szemkápráztató világítás kiemelte a zöld falon a bronz korsókon és majolika tálakon levő porréteget. A padlót hetek óta nem mosták fel, a levegőt sűrű nehéz füst, keverve étel-, kávé- és sörszaggal, tette nehézzé. Mindez eleinte végtelenül ingerelte Belényesit, azután ellentétes emlékeket idézett fel lelkében. Párisra gondolt, eszébe jutott a café de la paix. Milyen más hangulat volt ez. A meleg, sötétveres pamlagok, a sötét alapszínű szőnyeg, a kifogástalan tisztaságú tükrök, a fehér márvány asztalok, a tompa, sárgásfényű lámpák, a társaság, a múlt. Aztán eszébe jutott a boulevard. Azok a felejthetetlen mámoros éjszakák, a friss tavaszi levegő, amelybe virágillat, finom cigarettefüst s kábító parfume-ök vegyültek. A fel-alá hullámzó nép, ittott egy ismert mosolygó női arca, olyan