Magyar Salon, 8. kötet (5. évfolyam, 1887-1888/1)
hetlen mind a kettő, mint a halál s akkurátus, mint a zene, vagy a mathesis, melyekben minden kis hiba: nagy hiba. Akármelyik pólus romlik is meg, kidől sarkaiból az egész. Mibelőlünk táplálkozik, mibelőlünk szívja életnedveit ez organizmus, a mi vérünk kering benne s életműködése mégis lényegesen eltér a miénktől. Eltér pedig nem csak e két sarkalatos és absolut elvnél fogva, melyek fentartják; nem csak életmód és külső megkülönböztetés által, de eltér az élethivatás tekintetében is. Míg a polgár hivatva van élni és dolgozni a hazáért, a katona estt hivatása: meghalni, (ha kell, a hazáért). Ez ugyan nincs kizárva a polgárnál sem, de sokkal inkább hozzátapad a katona lénye és egyéniségéhez. És éppen e pontban, mikor t. i. a hadsereg legközelebb áll komoly élethivatásának teljesítéséhez, ismerjük legkevésbbé a hadsereget, melynek békeidőn kifejtett összes működése legfontosabb s egyúttal legjellemzetesebb momentumát a hadgyakorlatok képezik. A katonai pálya minden egyéb mozzanata és jelensége, mint a garnizon-élet a maga őrségeivel, kivonulásával, begyakorlásaival, kevésbbé vonzók, kevés figyelemre méltót nyújtanak a laikusnak, hétköznapiak, részletek, melyek csak mintegy kulcslyukon engednek bepillantást a nagy mechanizmusba s inkább megnehezítik, mint megkönnyítik az egésznek áttekintését. De ép úgy előiskoláját képezik a hadgyakorlatoknak, mint ezek a tulajdonképeni hadjáratok, háborúk- és csatározásoknak. Valóságos véres háborút nem igen lévén módunkban látni, (és bárminél ritkábban látnánk!) minden érdeklődésünk annak képmásai, a hadgyakorlatok felé irányul, melyekben az utolsó betűig minden úgy megy, mint a valóságos hábo-Magyar Salon. VIII.