Magyar Salon, 9. kötet (5. évfolyam, 1887-1888/2)
472 JUSTH ZSIGMOND. «Egy szerénytelen kérdést ismételteim kell, mert ez által időt nyer az ember vele.» «El akarod űzni az unalmasokat? untasd őket.» «A szellem utánozhatja a szívet, de a szív nem a szellemet.» «A bamba jó kedv nem csak hogy untatja az eszes embert, többet tesz ennél: elszomorítja őt.» «A szép fogak víggá tesznek.» «ígérni és meg nem tartani, elhajtani és visszatartani: a kaczérság ebből áll.» «A nagy szellemek úgy keresik egymást a tömegben, mint a honfitársak külföldön. Ez utolsó gondolat valószínűleg akkor szülemlett meg agyában, midőn irodalmi salon alapítását vette tervbe. Intim barátjai csak úgy mint egész köre kiváló emberekből áll. Négy költői generatio vonult át nagy körén: Lamartine-nal a romantika; Sully Prudhomme-n a parnassusi iskola; Jean Ricard-da az emberi szenvedés religioja, Jean Berge-al pedig a legújabb modern reactionárius iskola költészete. A költő mindig közel áll a mélyen érző asszonyhoz, s így nem csoda hogy a franczia költői parnassus odahúzódott Comtesse Diane-hoz, a legmélyebb szellemű parisienne-hez. Victor Hugo-i száműzetésében felkereste s hosszabb időt töltött vele, Lamartine-n gyermeki viszonyban volt, Sully Prudhomme-nak őrangyala és «mentő démona», mint ahogy egy más igen kiváló nőíró Madame Ackermann elnevezte. Jean Ricard a provencale dalnok, pár heti párisi léte alatt szeretett, egyetlen nővérének méltó helyettesítőjét találja benne; Jean Berge-al szemben pedig a gondviselő anya szerepét játssza. Tehát nem csak bámulják őt kortársai , hanem szeretik is. Jides Lemaitre híres tanulmány-cziklusában csak négy nőt vett fel: madame Daudet-t, Sarah Bernhardot, Madame Adam-t, és a Comtesse Diane-t, s ez utóbbiról a legnagyobb szeretettel ír, így végezve hatalmas tanulmányát: «Gráczia, finomság, jó akarat, szelíd filozófia, a mely a múlt század híres asszonyainak világnézetére emlékeztet, azonban egészségesebb s gyengédebb annál. Bölcseség a mely csalhatatlan, de a mely megbocsát, mert megért, jóformán kiábrándult intelligentia, de a melyet megvigasztal oly mély szíve . . . elmondtam-e mindent a Comtesse Diane «Maxime »jeiről? Szívesen odatenném alczímül Nicole ezen mondását, kissé megváltoztatva: «Azon érzelmek, a melyekkel bírni kell, s azon dolgok a melyeket ismerni jó arra, hogy az ember békével éljen embertársaival» és még hozzátenném epigrafnak Lévigné asszony azon «mot»-ját a mely mintegy összefoglalná mind e gondolatokat: «Nincs a világon üdvösebb annál, mint jó és szép lélekkel bírni». Ha aztán e szép és jó lélek még mindezeken kívül annyira szellemes, mint Comtesse Diane, ez aztán valódi gyönyörűség! És körét mint már mondtam, méltóvá tudta önmagához tenni. Valaki oly exclusiv, oly nehezen megközelíthető salonját «Académie de la conversation»-nak nevezte el. S valóban az. És pedig rangfokozatokkal bíró akadémia. Míg a grófné legbensőbb körébe jut valaki, addig sok-sok meredek lépcsőfokot kell megmásznia.