Magyar Salon, 9. kötet (5. évfolyam, 1887-1888/2)

472 JUSTH ZSIGMOND. «Egy szerénytelen kérdést ismétel­teim kell, mert ez által időt nyer az ember vele.» «El akarod űzni az unalmasokat? un­tasd őket.» «A szellem utánozhatja a szívet, de a szív nem a szellemet.» «A bamba jó kedv nem csak hogy untatja az eszes embert, többet tesz ennél: elszomorítja őt.» «A szép fogak víggá tesznek.» «ígérni és meg nem tartani, elhaj­tani és visszatartani: a kaczérság eb­ből áll.» «A nagy szellemek úgy keresik egy­mást a tömegben, mint a honfitársak külföldön. Ez utolsó gondolat valószínűleg ak­kor szülemlett meg agyában, midőn irodalmi salon alapítását vette tervbe. Intim barátjai csak úgy mint egész köre kiváló emberekből áll. Négy költői generatio vonult át nagy körén: Lamartine-nal a romantika; Sully Prudhomme-n a parnassusi iskola; Jean Ricard-da az emberi szenvedés reli­­gio­ja, Jean Berge-al pedig a legújabb modern reactionárius iskola költészete. A költő mindig közel áll a mélyen érző asszonyhoz, s így nem csoda hogy a franczia költői parnassus odahúzódott Comtesse Diane-hoz, a legmélyebb szellemű parisienne-hez. Victor Hugo-i száműzetésében felke­reste s hosszabb időt töltött vele, La­­martine-n gyermeki viszonyban volt, Sully Prudhomme-nak őrangyala és «mentő démona», mint a­hogy egy más igen kiváló nőíró Madame Acker­mann elnevezte. Jean Ricard a proven­­cale dalnok, pár heti párisi léte alatt sze­retett, egyetlen nővérének méltó helyet­tesítőjét találja benne; Jean Berge-al szemben pedig a gondviselő anya sze­repét játssza. Tehát nem csak bámulják őt kortár­sai , hanem szeretik is. Jides Lemaitre híres tanulmány-cziklusában csak négy nőt vett fel: madame Daudet-t, Sarah Bernhardot, Madame Adam-t, és a Comtesse Diane-t, s ez utóbbiról a leg­nagyobb szeretettel ír, így végezve ha­talmas tanulmányát: «Gráczia, finom­ság, jó akarat, szelíd filozófia, a mely a múlt század híres asszonyainak világ­nézetére emlékeztet, azonban egészsé­gesebb s gyengédebb annál. Bölcseség a mely csalhatatlan, de a mely meg­bocsát, mert megért, jóformán kiábrándult intelligentia, de a melyet megvigasz­tal oly mély szíve . . . elmondtam-e mindent a Comtesse Diane «Maxime »­­jeiről? Szívesen odatenném alczímül Nicole ezen mondását, kissé megvál­toztatva: «Azon érzelmek, a melyekkel bírni kell, s azon dolgok a melyeket ismerni jó arra, hogy az ember békével éljen embertársaival» és még hozzá­tenném epigrafnak Lévigné asszony azon «mot»-ját a mely mintegy össze­foglalná mind e gondolatokat: «Nincs a világon üdvösebb annál, mint jó és szép lélekkel bírni». Ha aztán e szép és jó lélek még mindezeken kívül annyira szellemes, mint Comtesse Diane, ez aztán valódi gyönyörűség! És körét mint már mondtam, méltóvá tudta önmagához tenni. Valaki oly exclusiv, oly nehezen megközelíthető salonját «Académie de la conversation»-nak nevezte el. S valóban az. És pedig rangfokoza­tokkal bíró akadémia. Míg a grófné legbensőbb körébe jut valaki, addig sok-sok meredek lépcső­fokot kell megmásznia.

Next