Magyar Salon, 9. kötet (5. évfolyam, 1887-1888/2)

476 JUSTH ZSIGMOND. masának, a kitűnő orientalista festő Guillaumet három művének szépségét. Majd megállnak egy Hobbema kép előtt. Az egyik festő egy hat láb magas ■fiatal ember — Rupert C. IV. Bunny, az angol modern iskola legkiválóbb tagja, soká áll a kép előtt s elmagya­rázza a kép sajátos tulajdonait a mel­lette álló másik angol piktornak, az oly mély érzésű Alastair Cary Elwes-nek, ki méltán merengve tekint rá, korom fe­kete szempilláitól beárnyékolt sötétkék szemeivel hűségesen nézve Bunny-re, kivel együtt laknak, együtt teremte­nek s együtt szenvednek a művészet­ért. Barátságuk közmondásos a franczia művészvilágban. Mögöttük Fitt, egy hollandi író, nagy amateur, kivált a japanismusért rajong. A hollandi most Leopold Savine-nal, az idén oly feltűnést keltett Mireille szob­rászával, kerekedik nagy vitába. Sehogy sem egyeznek meg, nem, nem megy a dolog. A háziasszony jó segítségükre, s megmagyarázza nekik, hogy tulaj­donképen mindegyiknek igaza van, elsimítja a vitát, s visszatér a kandalló ■elé. A művészek ezalatt körül jártak két salont, megtekintették Henne­ híres ké­pét, tanulmányozták az íróasztal felett függő Memlinget, a zongora tetején áll­ványon álló Correggió­t, innen eljutnak ők is a kandalló előtti kis társasághoz. S most az ellentétes eszmekörű, s hozzá annyira különböző két csoportot ismét csak a finom tapintatú grófné hozza összhangba, oly tárgyra vivén át a szót, a­mely mindnyájokat egyenlően érde­kelje.* Ezalatt folyton érkeznek a vendégek. Most lassan felnyílik a salon ajtaja, csendes léptekkel egy finom arczélű, halvány, fátyolozott szemű, középkorú férfi lép be rajta. Lassan, egyszerűen odamegy a házi­asszonyhoz, halkan beszélgetni kezd vele, s lehetőleg fel­tűnés nélkül igyekszik elfeledtetni azt, hogy az élő halhatatlanok egyike i­s legelső e salonban: Sully Prudhomme. Vele gyermekkori barátja, a ma nagy hírnévre vergődött kritikus Bernard Desrosne. Pár percz múlva magas, kar­csú, királynői termetű fiatal leány lép be az ajtón. Ez a magyar eredetű csa­ládból származó Nemethy Emi, kit azon­ban a franczia és angol irodalmi körök Jean de Ne­thy név alatt ismernek. Egyike Páris legkiválóbb, legfeltűnőbb s a mel­lett (és ez nagy szó) legszerényebb női­nek. Francziául írt egy színdarabot,«An­­todate» czímmel, a­melyet Párisban elő is adtak, több tanulmányt, angolul egy regényt, a német irodalom jó részét (így Storm­ot, Heyse-t, Lindaut) ő ismer­tette meg a francziákkal, rajong a ma­gyarokért, így kedvenc a költői Petőfi, a német, latin, görög, franczia, olasz, an­gol, orosz és magyar irodalmakat ere­detiben olvassa. Sarah Bernhardt oly érdekesnek találta fejét, hogy arra ké­rette, miszerint mellszobrát elkészít­hesse ; az osztrák irodalomból Anasta­sius Grünn (ki nagyanyja Schäffenberg- Attems grófné sógora volt) költemé­nyeit ő ültette át francziára, s mind­ennek daczára szerény, de olyan sze­rény, hogy szinte félek, hogy mindezt így megírtam. A vele egyszerre érkezett más három hölgy: Vacarescu román senator neje és két leánya. Az egyik, Helena Vaca­rescu, az ismert költőnő Carmen Sylvá­­val képviseli a fellendülő román iro­dalmat.

Next