Magyar Salon, 10. kötet (6. évfolyam, 1888-1889/1)
Goo JUSTH ZSIGMOND, van) a berlini első zenekiadó, Bote és Bock adta ki, azonkívül a lipcsei Kalmtnál és a budapesti Harmóniában jelentek meg opusai. (Ez utóbbinál többi között hazaszerte ismertté vált magyar románcra : «Este van már».) A Kalmt-nál és Bock-nál megjelent magyar irályú művek mint a «fantasiestücke» (op. io) a «Magyar tánczok» (op. ni) a kis rhapsodiák (op. 12); a négykezes marcia és rondo all’ ongharese a préme hongrois-k (op. 13) körülbelül a magyar typus klasszikus formákban való átültetésének megoldását mutatják. A sokat becsmérelt magyar zenei ornamentika az, melyet Agghágy nemesítve használt a forma kibővítésére, gazdagítására. S így lehet azt mondani, hogy útat tört. Adja isten, hogy a hazai művészi viszonyok német zeneszerzővé nem expatriálják!* Eddig Agghágy játékáról, műveiről beszéltünk, lássuk magát a művészt is. Chopinhez hasonlítanám, ha egyéniség dolgában, művei hangulatának szempontjából hasonlítható lenne valakihez. A lengyel zeneművészre mint ember, mint művészi organismus emlékeztet csak. Ő is oly ideges és subtilis mint Chopin, meg végtelen alanyisága emlékeztet reá. Ez utóbbi tulajdona (ez erénye és hibája) oka tán annak is, hogy játéka nem ragad el mindenkit, mint egy más, tán sokkal kevesebb solid anyag felett rendelkező, de egyenletesebb temperamentumú, s ha lehet mondani, objektívebb virtuóz játéka. De éppen ezért olyanokat akik rokonok hozzá, homogének vele, azokat még jobban megkap, mint akárki más. És én, bevallom őszintén, ezek közé tartozom. Egyes Chopin-, Schumann- és Beethoven- darabokat, az ere's szempontjából igen kevés ember játszotta nekem úgy, mint ő. Egyik-másik dalának hangulata nemcsak művészi érzést, de mélységes életfilozófiát is árul el. A költők dalaiban meglátja azok egész eszmebeli perspektíváját s ezt zeneileg vissza is tudja adni. Mint ember szeretem azért, mert játékából érzik a «született» művész, szivéből az érző ember, zenei gondolataiból a filozof zeneszerző. Aztán meg tisztelem, mert lelkesedni tud; tisztelem nála azt a lángot, a mely emészti s a melylyel egyúttal teremt is. Érzik minden hangján a «Gyöngy eredete». Szóval — egész, telivér művész, a ki büszkén odaírhatná művei fölé: «Je me dévore pour eux, puisque il me sont vivre!»