Magyar Salon, 11. kötet (6. évfolyam, 1888-1889/2)

308 TUSTH ZSIGMOND. Harmadsorban czélja : A már fenn­álló művészi társaságok, intézetek iránt az érdeklődést felkelteni. Ezek tagjai rendesen csak szakférfiak lévén, maguk­nak társadalmilag propagandát alig te­hetnek, így társaságunk mintegy összekötő kapcsa lesz a nagy közönség és az aka­démia, Kisfaludy-, Petőfi-, képzőművé­szeti társaságok, a philharmonikusok stb. között. Részt vehet ezeken kívül mindazon nagyobb ünnepélyek (bevonulások, na­gyobb szabású jelmez-estélyek stb.) rendezésében, a­melyek in illései jelleggel is kell hogy bírjanak, segítheti a könyv- és zenemű-kiadókat, náluk évente bizo­nyos számú könyv és zenemű megjele­nését lehetővé téve azáltal, hogy tőlük e művekből néhány száz példányt mint tagilletményt átvesz; tanácscsal segít­heti azokat, kik a közkönyvtárak szer­vezésébe beleszólnak stb. stb. Végül, s ez nem érdektelen mi reánk írók­ és művészekre nézve, az egylet létrejötte be fogja bizonyítani azt, hogy már minálunk is minden társadalmi körön keresztül lengett annak a tudata, hogy egy életerős, fejlődő, haladó nem­zetnek kötelessége: művészetét, irodal­mát pártolni, mert hiszen a politika mellett mindenesetre az ir­­alom és művészet mutatja meg leginkább egy nép szellemi fokát. Hiszen nemcsak egy Deákot, egy Széchenyit, hanem egy Petőfit, Aranyt, egy Lisztet és Munkácsyt adta a világnak a magyar nemzet. Hiszszük, hogy nemcsak parlamen­tünk, hanem szalonjaink szelleme is megüti az európai mértéket, hogy nem­csak a harcz mezején, nemcsak a szó­vita terén, de ott, hol «lantra borul a babér», ott is élünk, lelkesedünk, te­remtünk. Azt kell megmutatnia a magyarnak, hogy daczára annak hogy politikus nép­nek nevezik, nem mostoha gyermeke az író, a művész. Erre törekszünk, ebben bízunk.

Next