Magyar Salon, 14. kötet (8. évfolyam, 1890-1891/1)
KÉT HŐS VÉRTANÚNK ÉS KOSSUTH LAJOS ISMERETLEN LEVELEI A SZABADSÁGHARCZBÓL. Ismerteti: Miletz János. Hulló, elsárgult falevelek, dértől megcsípett rikítóan pirosló erdőlombok, a vadgesztenye fának érett, tüskés bürökjéből kipattant gyümölcse és széles megbámult száraz, egymáshoz zizegve horzsolódó levelei a közeledő ősz és az enyészet jel-képei. Különös és sajátságos összejátszása a véletlennek, hogy ebben, az enyészetre emlékeztető őszi időszakban pecsételték meg 41 év előtt sza-badságharczunk vértanúi halálukkal az általuk szívvel lélekkel képviselt s nemzeti szent ügyet. Negyvenegy évet morzsolt el az idő vasfoga a nemzeti függetlenség mártírjainak halála óta, de emléküket nem volt képes kitörülni a nemzet szivéből. Örök idők kegyeletes és szent alakjai maradnak ők s a nemzet szeretete évről-évre felkeresi az aradi vár gyászos mezejét, hol halálukkal váltották meg a magyar nemzet szabadságának dicsőségteljes feltámadását. Évről-évre kegyeletes nemzeti ünnep marad október 6-ika, s a késő unokák is mindig buzgó áhítattal, (Utánnyomás tilos.) csendes imával fogják megünnepelni ezt a gyásznapot, mely vértanú hőseink elévülhetetlen dicsőségét őrzi. A sötét gyászra, mely Világos után érte hazánkat az aradi vérmezőn, a magyar nemzet e Golgotháján, következett a dicsőségteljes feltámadás. Az ártatlanság kiontott vére igazságért kiáltott fel az égbe. És az igazság napja, bár jó sokáig tartott a gyász sötét éjszakája, végre fényesen, ragyogóan felkelt. Az aradi gyásznapon mártírhalált szenvedett hős apostáinktól s a szabadságharcz más nagy alakjaitól viszszamaradt ereklyék, emlékek, hogy mily becsesek, s mily nagyértékűek, nem is kell mondanom, tekintetbe véve a dühöngő hatalom vandalizmusát, mely az akkori események minden emlékeztető jelét megsemmisíteni igyekezett. Ily becses emlékek közül néhányat én is őrzök kézirati gyűjteményemben. A kegyelet és a honfiúi hálaérzet mentette meg azokat a megsemmisítéstől, s a megmentő Dobolyi István szilágysomlyói nyugalmazott királyi járásbiró sógorom 1849-ben Magyar Salon, XIV.