Magyar Szalon, 16. kötet (9. évfolyam, 1891-1892/1)
Tartalomjegyzék
* JUSTH ZSIGMOND 406 érzés és gondolatban kifejez, mint Stefanie ismerte, látta az élete értékét. Amellett rendkívüli emberismeretet tanúsított abban, ahogy látogatóit fogadta. Ismerte könyv nélkül szalonjának minden emberét, s mindegyikkel a saját nyelvén, szája íze szerint tudott beszélni. Egyenletes volt, egyforma ügyességgel tudta a szerény, visszavonuló félénk embert, kinek azért volt mondanivalója, megbeszéltetni , mint megadni az egyes szalonkirályoknak, mint Lisztnek, gr. Zichy Gézának, Wereschaginnak a szokott, az őket éltető dicsfényt. Bámulatos ügyességgel tette ezt, úgy, hogy az a szerény ember beszédessé lett, s azért azt a másikat, ki mindig az első szót szerette vinni, ez nem sértette, sőt még annak is kellemes volt. Szalonjának szellemi organizácziója, mindenesetre a Wohl Janka érdeme volt. Ő határozta meg, kit kivel kell összefűzni, hogy kell az egyeseket csoportosítani, hogy lehet a lét s gondolatvilág tán két ellenkező pólusán levő embert, kiknek tán semmi közös eszméjök és vérök nincs, egy közidéjük ejtett szó, egy eszme által összefűzni, megtalálni köztük az összekötő kapcsot, és így pár rövid perc elteltével beszédessé tenni mind a kettőt. Én sokszor mondtam neki, hogy azt hiszem, szalonjának egyik sarkában ülve, az összestársalgásokat figyeli, mindenben részt vesz, tán még ha tíz csoport is verődnék össze, mind a tíz társalgását ő vezetné, vinné előre . . . Stefanie, az elhunyt, mindnyájunk által siratott nővér, egész más anyagból volt, mint Janka. Maga volt a «fin de siecle». Semmi sem volt benne a nővére megnyugtató egyensúlyából, semmi egyenletességéből . . . Amily fényt árasztott maga körül akkor, ha éltető atmoszférába került, oly egykedvű volt, ha oly urakkal volt együtt, kik nem érdekelték, kik reá nézve érdektelenek voltak, kik nem értették, s így talán meg is sértették hypersensibilitását, finom, a velenczei üveghez hasonló, benső világát. ■ Míg nővére, Janka, szellemét egyenlően élvezte barátja s olyan ember, kit csak legnagyobb estélyeikre hívtak, Stefanie egész szellemét barátjainak tartotta vissza. Egy neki közönyös ember nem is ismerhette, egy anyagból kellett vele lenni annak, ki szelleménél melegedni akart. Melegedni mondom, mert még szelleme is melegített, s így mennyivel inkább még a szíve! Közvetlenül ahead egyéniségével hirtelen ébresztett rokonszenvet, egyenletes meleg szívével aztán egy élet folyamán tartotta meg barátait. Jó volt, elnéző. Sohasem ítélt. Mindent meg igyekezett érteni. Azokat szerette barátai közül a legjobban, akikről érezte, hogy vigasztalásra szorulnak. Mikor a legjobban szenvedett,akkor, midőn szalonjukból a közönyös emberek kimaradtak, csak barátai vették körül (vagy a közönyösök is azok lettek), akkor is, szenvedésével vigasztalni igyekezett. Mert még szenvedéséhez is, mosolyogni birt, így rezignált mosolyával, türelemre intette hallgatagon azokat, kik bár szenvedtek szintén, de akiknek mégsem volt joguk életmotívul elfogadni az övét, hogy : «az élet kegyetlenség!» A két nővér kiegészítette egymást, s egyek lettek abban, hogy szalonjukat a maga idején páratlanná tegyék Budapesten. Hány kiváló alakunk vonult át e kis termeken, hány különböző tehetséggel vonzották őket— meleg baráti körükön kívül — a kandallójuk mellé.