Magyar Szalon, 17. kötet (9. évfolyam, 1891-1892/2)

Tartalomjegyzék

A BAKTÉRIUMOK ÉS JELENTŐSÉGÜK 627 umai s megfelelő termelés mellett ezekké tényleg ki is fejleszthetők. Halber tanárral szemben főleg dr. Bary, Cohn, Kersten és Nägell foglaltak állást s ennek tarthatatlanságát, valamint a vizsgálati módszereknél felmerült hibákat csakhamar ki­mutatták, de mindezek daczára e tan a bak­teriológiai kutatásoknak számos barátját meg­tántorította. A 70-es évek elején végre az exakt kuta­tás medrébe evezett be a bakteriológia. 1872- ben Schröter közzétette fontos vizsgálatainak­­ eredményét, mit nemsokára Cohn alapvető­­ közleményei követtek. Cohn különösen Bill­­roth-tal szemben a baktériumok polynorphis-­­­musa ellen szállott síkra s a különböző fa­jokat rendszerezte, mi még ma is fennáll. Cohn a baktériumok kifejlődés történetét és életfel­tételeit is vizsgálat alá vette ; nem kevésbbé voltak fontosak a baktériumok táplálkozására vonatkozó vizsgálódásai sem. A baktériumok természetére, nevezetesen pedig azok polynorphismusára vonatkozó és Cohn meg Lister, Billroth és Nägell között folyt harcznak végre 1876-ban Cohn tanítvá­nya Robert Koch vetett véget azáltal, hogy bebizonyította, miszerint a lépfene bacillusa a lépfenének egyedüli és mindenkori okozója, a­mit a tiszta tenyészeti­ lépfene-bacillusok átejtása által is kétségbevonhatlanul kimuta­tott. Pasteur ettől teljesen függetlenül ugyan­ezen eredményeket érte el s így e felfedezé­sek teljes érvényességét ő is bebizonyította. Ezen eredmények által a contagium vivum ősrégi nézetét végre-valahára teljes bizton­sággal megállapították, úgy, hogy mai napság már nincs tudós, ki azt még kétségbe vonná. Hogy Pasteurnak és Kochnak a bakterioló­gia terén mily óriási érdemei vannak, fölös­leges lenne külön kiemelni.­­ Korszakalkotó felfedezéseik úgyszólván szemünk láttára tör­téntek s a szakembereknél épp úgy, mint a nagy közönségnél méltó bámulás tárgyát ké­pezték. A különböző baktériumok tiszta tenyész­tésének megbízható módszere segítségével­­az utak a további kutatásokra nézve biz­tosan ki voltak jelölhetők. Az egyik betegség­okozó a másik után előkerült eddigi rejteké­­ből s ez által a mikroskop lencséjének vált kiszolgáltathatóvá. A szorgalmas kutatók szá­zai foglalkoznak e parányi szervezetek leg­különbözőbb tulajdonságainak felderítésével s habár a bakteriológia még nem is áll előt­tünk teljesen kifejlesztve, — a­mint általában a természettudományok terén bevégzettség so­hasem létezhetik, — annyit mégis el kell is­mernünk, hogy az alap biztosan meg van vetve s hogy nincs nap, a­mely újabb és újabb adatokkal ne gazdagítaná a bakterio­lógia terrénumát. Koch laboratóriuma.

Next