Magyar Szalon, 19. kötet (10. évfolyam, 1892-1893/2)

Tartalomjegyzék

215 JUSTH ZSIGMOND angol tisztek, katonák. A nap lassan-lassan lenyugszik, a halványzöld égbolt alján sötét­piros sáv szemben, a napnyugattal, szür­késkék ég, a­melyet az angol paloták gót ívei kicsipkéznek. Az egyetem dómját mályva színre festették a lenyugvó nap utolsó suga­rai, a palota előtti mangófák, fikusok hal­ványzöld lombozata nagy, tompa foltokat vet a rózsaszínű alapra. Most a játékosok is elhagyják, délen a szürkület oly rövid ideig tart, a katonazene is elhagyja a pavil­­lont, a kocsik is megindulnak a tenger­parton. Az esti korzó elkezdődik. A lámpák felgyuladnak s picziny fényes pontokat hint fények a szintén oly éles színeket öltő est­alkonyatba. A katona­zenekar diadalindulót játszva, hazafelé indul, a tenger szélén hosz­­szan elnyúló s ködbe vesző allée-n. Ott, annál a fehér korlátnál, egy fehér burnusba burkolt alak, nem látni már a homályban, csak a fehér turbánját, meg a két sötét sze­mét, a­mely szinte kivilágít az esthomályból. Nem szól, csak néz, néz . . . szembe az el­haladó katonasággal. Tompa kifejezésű az arcza — sötét szemeivel követi őket, de azért tudom, reá nézve e perezben sem szín, sem hang, sem illat nem létezik. Tán a zene hangját sem hallja, csak a diadalmasan ma­gasra emelt fegyverek fényét látja kelet lemenő napjának utolsó sugarainál felcsil­lanni . . .* Nos, hát ugy­e szeretnék tudni, mit álmo­dik az ember az első indiai éjszaka, midőn a terjengő ópium-illat édes álmokat igér ... Elmondom. Lefeküdtem ágyamba (végre kaptam egy lehetséges szobát). Elébb olvasok vagy egy negyedórát. Dicsérem magam­­ben a Light of Asia-t,é­s örülök a pereznek, midőn sötét lesz s a nyugalom beáll. Hisz két éjszaka már, hogy jóformán semmit sem aludtam. Mintha a ház lecsendesednék, le­csavarom a villanylámpát, behúzom az ágyam felett függő szúnyogháló függönyeit. Zzzz . . . Sok-sok és mindenünnen hangzó zzzz. A szúnyogok elkezdték, elébb lassan, majd erősebben . . . hogy lesz ? Szerencsére a lárma újra elkezdődik, s így a szúnyogok kórusát nem hallom. A negyedik emeleten éktelen lármával a folyosókat mossák a A bombayi benszülött­ város egy része. * Edwin Arnold csudálatos szépségű könyve Buddha életéről. 216

Next