Magyar Szalon, 19. kötet (10. évfolyam, 1892-1893/2)
Tartalomjegyzék
535 JUSTH ZSIGMOND 536 kis márvány-szarkofágot fehér márvány, féldrága kövekkel kirakott rács veszi körül, előtte kis mécses ég, különben végtelen csend, magány. A fülkékben meg ép oly némaság, mint a kupola alatt. A hatalmas épület egyik oldalán kert, a régi hindu kertek ízlésében. Fehér márvány csatornák, szélén fekete cziprusok egyenes sorokban, ezüstös törzsű vadolajfák, virágzó hibiskusok. A fákra felkúszik a pasziflóra, meg a bignonia sűrű ágbogakban. A Jumna folyó másik oldalán az agrai vár, amelynek magas faláról éjjel-nappal figyelte az emléket Jehan Sháh, ki egyetlen szerelmének, a bűbájos Fétének építtette e templomszerű emléket, amely egyike a hét világcsodáknak... Itt leste, leste napról-napra, mig csak szíve meg nem hasadt, s nem követte párját a hűvös fehér márvány-ívek alá . . . A terrassze-ok alatt az ezüstös hátú Jumna kígyózik lefelé, a távoli Ganges völgye felé... partján meg álmatag, kihalt síkság. * A Ganges egyik oldalán, vagy 200 angol mértföldnyire, délnek Agrától, fekszik a hinduizmus Rómája, Bénarés. A szent város ezernyolczszáz kupolája visszatükrözik a Ganges lassú habjaiban, harminczezer brahmán fürdik meg benne naponta a maga s az istenek gyönyörűségére. Ott éjszaknak, a Ganges másik oldalán, házcsoport, néhány nehéz architektúrájú épület: ez a bénarési maharaják palotája, majd e mögött lankás, mocsaras sík, melynek egyhangú lapját a datolya-pálmák karcsú sudarai szakítják meg . . . A városban nagy sürgés-forgás, élet. A bálványok imádása nagy zajjal jár, a hindu zarándokok alig férnek a szent város falai közé. Lemegyünk a Gangeshez vezető széles kőlépcsőn. Épen tizenkét óra: «álomlátó dél», az áhitat órája. A man mandirighát (szent fürdőnél) ülünk hajóra. A bárka furcsa koporsószerű alkotmány, két lomha hindu halászember hajtja, kik halkan zümmögve eveznek, s érdektelenül tekintenek a sikló habokba. A parton csodálatos látvány. A nap tűző függőleges sugarai arany fénynyel hintik be a fürdő, csillogó, pompás mindenséget. A sárga sugarak végig siklanak az arany kupolákon, végig a hatalmas széles kőlépcsőn, behintik a fürdők ezreit . . . Itt az Ashighát, egyike Bénarés legszentebb fürdőhelyeinek, majd a Bachráj-, meg a Jain-templomok. Ezek alatt ember ember hátán. A mályvaszínű, széles kőlépcsőkön fehér fátyolokba burkolt alakok suhannak le. A lépcső aljára érve, ledobják magukról a leplet s nagy méltósággal a Ganges vizébe ereszkednek. Itt egy csomó pirosruhás aszszony megy fel a lépcsőn, már elvégezve az ablocutiót. Amott egy nagy napernyő alatt vagy tíz fiatal karcsú brahmin szárítja finom csontú tagjait a pörkölő nap világánál. Tovább egy csomóban bélpoklosok guggolnak a vízben, szent Ganges gyógyító vizétől várva jobbulást, köztük, mintha csak ragadós nyavalyájuk a legártatlanabb jellegű lenne a világon, pár fiatal hajadon, kik levetve fehér lebegő fátylaikat, nevetve, tréfálkozva indulnak befelé . . . Tovább egy nagy kéményes, oszlopos épület. A kémény füstöl, az alkotmány hátulsó kapuján menet lépdel befelé, pár percz még egy újabb hulla hamvai úsznak bele a Gangesta végtelen felé haladó szent vizébe. Annál a kikötő helynél színes tarkaruhás menet áll a parton, most hajóra száll. Az aranykösöntyűs, aranygyöngyös, skófiumos leányok pengetik a sitárt, dalolnak . . . a hajó lassan halad, s a hajó után hosszú lótus-füzér úszik a habok felett: ezek lakodalomra mennek a túlpartra. Tovább magas templom, a melynek oszlopcsarnokában magas ágyon fehérruhás, hosszú szakállas brahmin ül mozdulatlanul, némán, kezét kinyújtja, s mély kontempláczióba van merülve, így ül már tizenkét hónapja... miért? mert ezzel is közelebb jut ahhoz a világhoz, amelyről csak a Ganges habjai s a nyiladozó lótus-virágok tudnak csak beszélni, azokon a bűbájos, csendes, holdvilágos éjjeleken . . . Odafenn a hatalmas lépcsők felett templomok százai, s a templomok között szűk sikátorok, amelyekre ráborul a fikus religiosa, meg a bodhifa sötét lombja. A szűk, misztikus sikátorokban fehérruhás brahminok lépdelnek, kezökben rézedények és sárga virágok, mennek, mennek a csudálatos és csudatevő bálványokat füröszteni, dicsőíteni, megkoszorúzni... Onnan egész felülről meg az ezüst-, réz- és üvegharangok hangja hallik, mindegyik harangszónál egy brahmin hajolt meg Istene előtt s mindegyik harangszóra ezernyolczszáz más templomból jő rá a felelet. A lépcsőkön meg csak jönnek, jönnek. Áttetsző fehér fátyolaik mint vitorlák lebeg-