Magyar Szalon, 20. kötet (11. évfolyam, 1893-1894/1)
Tartalomjegyzék
vánosan. Kérem, még a tánczot is abba hagyják s eljönnek megtekinteni, hogy Petruchio és bősz Katája mire jutottak. És hogy játszanak velők! hogy érdeklődnek minden szavuk, minden mozdulatuk iránt. És a próbák végén mennyi az új jelentkező, minden szerepre kaphatnék könnyű szerrel hat színjátszót is! És játszanak, játszanak teljes lelkükből. Szeretettel csüggnek szerepeiken, tudják, mint a karikacsapás, megérzik, meglatolják minden betűjét. A naivám, kiről Silberstein Adolf a Szent Tornyáról írt gyönyörű czikkben oly nagy elismeréssel emlékezett meg, olyan nagy talentum, amilyen a maga nemében, ki merem mondani, tán még Pesten is kevés van. Engem egy magyar színésznőre sem emlékeztet, legjobban tán a párisiak elkényeztetett Milly Meyer-jére húz. Csinos, finom arczélű kis menyecske, kinek egyéniségéből ellenállhatatlan meleg humor sugárzik ki. A mellett (s ez nem utolsó tulajdonság «szinésznőnél») úgy memorizál, mint senki. Egy hét alatt tanulta be a «Képzelt beteg» Toinettejét» s a «Makranczos hölgy» bősz hatája csak pár napja van kezei között s már könyv nélkül mondja a próbákon szerepét. Ép oly bámulatos a «Zilahi»-nk emlékező tehetsége. Ez Rajki Pista nevű tizennyolcz éves fiú, ki Petruchiot s a képzelt beteget játsza. A könyv soha sincs nála, csak a próbákon tanul (mert mesterségére nézve a kertészbojtár az istenadta), de azért tökéletesen tudja szerepét, s ha tán valamelyik társa megakad, még azt is kisegíti a bajból. Drámai szendém három van. Az egyik Puskás Lidi, egy hódmezővásárhelyi lány, meleg, közvetlen «ficelle» nélküli játékkal, a másik Supkégel Flóra, a szab.-szt.-tornyai tanítónk lánya, a harmadik, ki ép oly egy 307 Bizánci szoba. JUSTH ZSIGMOND Szenttornyai ház. 308