Magyar Szalon, 20. kötet (11. évfolyam, 1893-1894/1)

Tartalomjegyzék

315 JUSTH ZSIGMOND néz.) Hazudtam akkor is, midőn azt mondtam egy este, hogy a kopogt bálba megyek, nem volt igaz . . . Künn háltam az ér partján. Éva (Jóságosan.) Hisz ebben tán nincs vétek, Julcsa. Julcsa. Nem is abban van a hiba, hogy az ér partján háltam, de hogy nem egyedül voltam a subában . . . eljöttem megmondani, (összébb húzva keblén a kendőt, de folyton nyugodtan, Ányosné szemébe nézve) hogy az Urának múlt Péter Páltól kisasszony-napig a szeretője­­voltam. (Ányos meg akarja ütni.) Julcsa: Csak sújtson, az uram csapásai jobban fájtak, elszenvedtem azt is. Éva. Igaz ez András ? András. A­mit mond, az igaz, de a­mit én érzek, nem­különben. Éva. (Felkel, in­dulni akar.)Akkor... Mintha gondolkozna, majd leül.) És sze­retted? Jidcsa. Meg­kívántam,mert iri­­gyed voltam. Szép asszony voltál, az uradnak 32 hold­ja. Nem bírtam elviselni boldog­­ságtokat. Én is ki akartam belőle­m venni a részem... Ez vitt mindket­tőnket a veszede­lembe. De ez is tett jóvá. Uramat szerettem, nem a tizenegy holdjáért mentem hozzá, de mert jó ember. Egyszer megvédelmezett a kopogt bálban, mikor egy ittas legény le akarta tépni a selyem­kendőmet. Szerettem is . . . ez vitt az imádságra. Titkomat nem tudta más, mint a Süle Klára. Az beszélt aztán a szívemre, vele mentem legelébb a gyülekezeti házba, így fogadtak be is. Múlt vasárnap gyóntam meg nyilvánosan hibáimat, vétkeimet. Hétfőn mondtam el ballépésemet az uramnak . . . Éva. (Szorongó szívvel.) És az urad ? Julcsa. (Szilárdan.) Megvert és kilökött az utczára. András. (Erős hanggal, hevesen.) Ne beszélj oly ártatlan szóval. Ne nézz oly birka-ártat­lansággal a feleségemre, meg akarsz ma is rontani, mint megrontottál akkor éjszaka, midőn lecsaltál az ér partjára. Hamis neked a veséd. Hamis a májad. Az bánt ma is, tudom, hogy akkor se szerettelek. Hogy akkor is, a jó Isten tudja, micsoda erősebb hatalom döntött a karjaidba, s nem a sze­relem. Keserű volt annak a gyönyörnek min­den cseppje, a­mit a te szádról szívtam, átkos a te szádnak szava, csókja, mindene. Julcsa. Csak sújtson, átkozzon, megér­­demlem. Ezzel is csak a mennyeknek orszá­gához vagyok közelebb. Te meg, Éva né­­néném, (leoldja kendőjét) itt a homlokom, köpj rá. (Éva egy perczig szemébe néz, aztán lassan kifelé indul.) Ányos. Hová mész ? (Éva szótlanul kimegy.) (Julcsa leül, végigsimítja szoknyáját.) Ányos: Most már gazdagabb vagy, ugy­e, hogy tönkretetted életemet. Julcsa. Koldus vagyok, de üdvö­zölni fogok. Ányos. Az Isten megver azért, hogy elpusztítot­tad életemet. Julcsa.Az Isten áldása lesz rajtam, hogy megszen­vedtem a bűneim­ért. Éva. (Visszajő,egy nagy selyemkendőt köt a derekára.) Jul­csa beszél az Úr nyelvén, nem te. Ányos. Mész ? Itt hagysz — el­ , hagysz ? Éva. Elmegyek veled, Julcsa, (Julcsa kezét megfogva) az uradat megengesztelni, de gaz­dámat is elviszem magammal, hogy így na­gyobb súlya legyen a beszédemnek. (Ányos­hoz simul.) (Függöny legördül.) MEGMUTATOM HOGY KELL. Babó Pista ................................ Iványi István Terka felesége ... ... .... ... ... Molnár Jánosné Esztergály Sándor... ... ... ... Györgyi Jóska Julcsa felesége, a Terka húga Rétes Mari Piroska szolgáló (12 éves) ... Mari Juli. I. JELENET. Parasztszoba két oldalán ágy s bútor. Terka és Julcsa. Terka. Ugyan te bákó, tán csak nem sírsz azért, hogy még haza nem jött. Tán csak nem fogsz a nyakára hágni azért, hogy egy kicsit megkésett?

Next