Magyar Szalon, 20. kötet (11. évfolyam, 1893-1894/1)
Tartalomjegyzék
315 JUSTH ZSIGMOND néz.) Hazudtam akkor is, midőn azt mondtam egy este, hogy a kopogt bálba megyek, nem volt igaz . . . Künn háltam az ér partján. Éva (Jóságosan.) Hisz ebben tán nincs vétek, Julcsa. Julcsa. Nem is abban van a hiba, hogy az ér partján háltam, de hogy nem egyedül voltam a subában . . . eljöttem megmondani, (összébb húzva keblén a kendőt, de folyton nyugodtan, Ányosné szemébe nézve) hogy az Urának múlt Péter Páltól kisasszony-napig a szeretőjevoltam. (Ányos meg akarja ütni.) Julcsa: Csak sújtson, az uram csapásai jobban fájtak, elszenvedtem azt is. Éva. Igaz ez András ? András. Amit mond, az igaz, de amit én érzek, nemkülönben. Éva. (Felkel, indulni akar.)Akkor... Mintha gondolkozna, majd leül.) És szeretted? Jidcsa. Megkívántam,mert irigyed voltam. Szép asszony voltál, az uradnak 32 holdja. Nem bírtam elviselni boldogságtokat. Én is ki akartam belőlem venni a részem... Ez vitt mindkettőnket a veszedelembe. De ez is tett jóvá. Uramat szerettem, nem a tizenegy holdjáért mentem hozzá, de mert jó ember. Egyszer megvédelmezett a kopogt bálban, mikor egy ittas legény le akarta tépni a selyemkendőmet. Szerettem is . . . ez vitt az imádságra. Titkomat nem tudta más, mint a Süle Klára. Az beszélt aztán a szívemre, vele mentem legelébb a gyülekezeti házba, így fogadtak be is. Múlt vasárnap gyóntam meg nyilvánosan hibáimat, vétkeimet. Hétfőn mondtam el ballépésemet az uramnak . . . Éva. (Szorongó szívvel.) És az urad ? Julcsa. (Szilárdan.) Megvert és kilökött az utczára. András. (Erős hanggal, hevesen.) Ne beszélj oly ártatlan szóval. Ne nézz oly birka-ártatlansággal a feleségemre, meg akarsz ma is rontani, mint megrontottál akkor éjszaka, midőn lecsaltál az ér partjára. Hamis neked a veséd. Hamis a májad. Az bánt ma is, tudom, hogy akkor se szerettelek. Hogy akkor is, a jó Isten tudja, micsoda erősebb hatalom döntött a karjaidba, s nem a szerelem. Keserű volt annak a gyönyörnek minden cseppje, amit a te szádról szívtam, átkos a te szádnak szava, csókja, mindene. Julcsa. Csak sújtson, átkozzon, megérdemlem. Ezzel is csak a mennyeknek országához vagyok közelebb. Te meg, Éva nénéném, (leoldja kendőjét) itt a homlokom, köpj rá. (Éva egy perczig szemébe néz, aztán lassan kifelé indul.) Ányos. Hová mész ? (Éva szótlanul kimegy.) (Julcsa leül, végigsimítja szoknyáját.) Ányos: Most már gazdagabb vagy, ugye, hogy tönkretetted életemet. Julcsa. Koldus vagyok, de üdvözölni fogok. Ányos. Az Isten megver azért, hogy elpusztítottad életemet. Julcsa.Az Isten áldása lesz rajtam, hogy megszenvedtem a bűneimért. Éva. (Visszajő,egy nagy selyemkendőt köt a derekára.) Julcsa beszél az Úr nyelvén, nem te. Ányos. Mész ? Itt hagysz — el , hagysz ? Éva. Elmegyek veled, Julcsa, (Julcsa kezét megfogva) az uradat megengesztelni, de gazdámat is elviszem magammal, hogy így nagyobb súlya legyen a beszédemnek. (Ányoshoz simul.) (Függöny legördül.) MEGMUTATOM HOGY KELL. Babó Pista ................................ Iványi István Terka felesége ... ... .... ... ... Molnár Jánosné Esztergály Sándor... ... ... ... Györgyi Jóska Julcsa felesége, a Terka húga Rétes Mari Piroska szolgáló (12 éves) ... Mari Juli. I. JELENET. Parasztszoba két oldalán ágy s bútor. Terka és Julcsa. Terka. Ugyan te bákó, tán csak nem sírsz azért, hogy még haza nem jött. Tán csak nem fogsz a nyakára hágni azért, hogy egy kicsit megkésett?