Magyar Szalon, 25. kötet (13. évfolyam, 1895-1896/2)

Szeptember

fl nürnbergi mester-sakkozóig magyar fővárosban néhány esztendeje megint hasz­nálnak egy becsületes, kiválóan szép szót, a­melylyel régente min­denki élt; azt a szót, hogy: mester. Azt mondják vele, hogy kiváló a maga dolgában, elsőrendű, mestere a többieknek, így lett a köz­életben, a megszólításban, írásban egyaránt mester: Jókai, Munkácsy, Újházy, Kovács orvosprofesszor. Már régen szokásos ez a szó a sakkozók közt. Azok a maguk nagy­jait évtizedek óta mesternek nevezik, és mestertornán szemelik ki. Csak­hogy a sakkozók ezzel is úgy voltak, mint minden más dolgukkal. Mélysé­gesen hallgatnak vele, mint a­hogy minden dolgukkal hallgatnak. Alig tud róluk valaki más, mint a­ki állandóan közöttük van, mindig törődik velük. Még azt is alig tudják, hogy a magyar sakkozóknak legújabban két hatalmas mestere támadt, két fiatal Robin, a­ki legyőzi a világot. Két egészen fiatal ember, alig huszonkét-huszonhárom évesek, a­kik nekimennek fiatalos hévvel és­ igazi erővel a világ legnagyobb sak­kozóinak, s leverik őket. Hiszen egy-két sort már olvastunk róla az újságban, hogy a nürnbergi mestertornán, a­melyen a világ min­den nagynevű sakkozója részt vett, a magyarok voltak a győztesek győzői. Maróczy Géza kapta a má­sodik díjat, (csak egy fél pointtal ma­radván az első, Lasker mögött), s hogy ismét magyar sakkozó, Charou­­sek Rezső kapta azt a külön­díjat, a­melylyel a legszebb játszmát, a győző legyőzőjét jutalmazzák. Ezt a két fiatal óriást akarjuk most bemutatni. Magyarországon nagyon sok ember érdeklődik a dolgaik iránt, hiszen majdnem minden második in­telligens ember tud a sakkjátékhoz. Megérdemlik azonban a dicsérő meg­emlékezést azért is, mert a magyar­ságnak internacionális dolgokban nem nagyon szerencsés szereplésén nagyot javítottak. Azt nem vitathatja senki, hogy a­hol nemzetközi tornákon

Next