Magyar Szalon, 29. kötet (15. évfolyam, 1897-1898/2)
ntyik «Mátyás. Egy ismeretlen vidéki műteremből került ki az uj országházi falfestmény pályázat két megkoszorúzott vázlata: Az aranybulla kihirdetése és a Mohiamm. Amig a művész megálmodta a könnyelmű Árpád-utód érdekes alakját s mialatt a parókás magyar főurak lelkes csoportja oly finom festőiséggel kialakult vásznán, a műterembe szántó-vető alföldi parasztok énekét vitte be a tavaszi szellő. Nagy ereje van ennek az éneknek. Ütemeire csendült meg nemzeti költészetünk, tiszta melódiáin keresztül fedezte fel hosszas kulturbolyongások után Justh Zsigmond a modern magyar regény némely nevezetes és sok tekintetben megváltó elemét s íme képzőművészetünk mostani határozatlanságában is, mintha ez a tiszta hang szólalna meg azokon a szerény vázlatokon, amelyek nemzeti életünk két nagy mozzanatát tüntetik föl. A Jantyik Mátyás neve e pályaművek révén most másodszor kerül közforgalomba szép reményeket keltve. Pályája kezdetén a mintarajziskolában merész biztosságú tanulmányaival vonta magára a figyelmet. Némely rajza a szó szoros értelmében föltünést keltett s Szana Tamás úr, képzőművészetünk történetének élő lexikona még most is a legnagyobb elismeréssel beszél az ifjú növendék egy pár akt tanulmányáról, melyek különben a Munkácsy szemeit sem kerülték el. A nagy magyar mester meg is hívta magához s Jantyik Párisban oldala mellett kezdett mélyebb pillantást vetni a művészet misztériumába. Nevezetes pont nagyon igazi művész életében ez az első pillantás. Felületes lélektekintete a felszínen marad s nem értve meg ugyan soha a nagy titkot, egy kis gyakorlati ügyességgel könnyű szerrel sikerhez juthat. Hanem, aki ellenállhatatlanul a mélységek iránt vonzódik, írta Esztegár László.