Magyar Szalon, 29. kötet (15. évfolyam, 1897-1898/2)

ntyik «Mátyás. Egy ismeretlen vidéki műterem­ből került ki az uj országházi fal­festmény pályázat két megkoszo­rúzott vázlata: Az aranybulla kihir­detése és a Mohiamm. A­mig a művész megálmodta a könnyelmű Árpád-utód érdekes alakját s mi­alatt a parókás magyar főurak lel­kes csoportja oly finom festőiséggel kialakult vásznán, a műterembe szántó-vető alföldi parasztok énekét vitte be a tavaszi szellő. Nagy ereje van ennek az éneknek. Ütemeire csendült meg nemzeti költészetünk, tiszta melódiáin keresztül fedezte fel hosszas kulturbolyongások után Justh Zsigmond a modern magyar regény némely nevezetes és sok tekintetben megváltó elemét s íme képzőművé­szetünk mostani határozatlanságá­ban is, mintha ez a tiszta hang szólalna meg azokon a szerény váz­latokon, a­melyek nemzeti életünk két nagy mozzanatát tüntetik föl. A Jantyik Mátyás neve e pálya­művek révén most másodszor ke­rül közforgalomba szép reményeket keltve. Pályája kezdetén a minta­­rajziskolában merész biztosságú ta­nulmányaival vonta magára a figyel­met. Némely rajza a szó szoros értelmében föltünést keltett s Szana Tamás úr, képzőművészetünk tör­ténetének élő lexikona még most is a legnagyobb elismeréssel beszél az ifjú növendék egy pár akt tanul­mányáról, melyek különben a Mun­kácsy szemeit sem kerülték el. A nagy magyar mester meg is hívta magához s Jantyik Párisban oldala mellett kezdett mélyebb pillantást vetni a művészet misztériumába. Nevezetes pont nagyon igazi mű­vész életében ez az első pillantás. Felületes lélektekintete a felszínen marad s nem értve meg ugyan soha a nagy titkot, egy kis gyakorlati ügyességgel könnyű szerrel sikerhez juthat. Hanem, a­ki ellenállhatat­lanul a mélységek iránt vonzódik, írta Esztegár László.

Next