Magyar Szalon, 31. kötet (16. évfolyam, 1898-1899/2)

5 HEGEDŰS SÁNDOR 6 hozott neki. Nem is maradtak adó­sai egymásnak. Mikor Hegedűs Sán­dor kis ember volt, korán kelt, későn feküdt és közben mindig dolgozott és mennél nagyobb ember lett, annál korábban kelt, annál későbben feküdt és annál többet dolgozott. A legtöbb embernél megfordítva szokott lenni, de Hegedűs Sándor nem is azok közé az emberek közé tartozik, a­kikből a legtöbb van a világon. Neki a pályájával együtt nőtt a munkája és a munkájával együtt nőttek a si­kerei. Tömérdek sikere volt, de egy olyan sem, amit ki nem érdemelt volna. Az élet megadott neki szinte min­dent, a­mit adhatott, de ő is meg­fizetett az életnek mindenért, a­mit kapott tőle. Való: Hegedűs Sándor carrieréje a munka diadala, de való az is, hogy Hegedűs Sándorral együtt carrieret csinált a munka is. Ez a magyarázata annak, hogy mikor országos méltóságra emelke­dett, valósággal ünnepli az egész nemzet. A maga diadalát látja benne minden becsületes törekvés, hazafias munka, odaadó buzgalom. Lehet ebben az országban boldogulni, csak úgy kell élni, a­hogy élni kell. Nem a Hegedűs Sándor hibája, hogy könnyebb ezt elismerni, mint meg­csinálni. Ő megcsinálta. Egy jókora csomó esztendővel ezelőtt elindult egy szegény kis székely diák egy minden szépért és nemesért dobogó szívvel a mellében és egy minden okos és jó iránt fogékony agyvelő­vel a koponyájában. Szövetségre lé­pett a munkával. A szivével meghó­dította magának a boldogságot, az eszével meghódította magának a nem­zetét. Úgy intézte el a maga dolgát, hogy örül az ország, mikor az övéi egy részét a kezére adhatja. Ebben a szép legendában pedig az a leg­szebb, hogy igaz. Érdemes embernek a szerencséje is érdem, mert meg van érdemelve. A dicsőséget és a sikert meg lehet szerezni, a boldogságot az isten adja jutalmul. Hegedűs Sándor megérde­melte a boldogság jutalmát, de a gondviselés nem is maradt adósa. Mint jó kereskedelmi miniszterhez illik, itt is rendben van a mérlege. Olyan boldogságot adott neki a gond­viselés a családjában, a­milyet csak­ugyan csak egy Hegedűs Sándor ér­demelhetett ki. A felesége Jókai Jo­lán, unokahuga Jókai Mórnak, igazán méltó mind a két nevére, arra is, a melyikkel született, arra is, a­melyikkel egy gyönyörű, megénekelni valóan boldog frigy révén felcserélte. Minden megérdemelt szerencséje kö­zött Hegedűs Sándornak a legáldot­­tabb szerencséje marad, ez a nemes jóságú, magas gondolkodású, a maga asszonyi és anyai hivatásában iga­zán tündöklő kegyelmes asszony. Soha szebb találkozása az egymás­hoz méltó lelkeknek, mint a Hege­dűs Sándoré és Hegedűs Sándornéé. Hegedűs Sándor emelkedését látta a világ is, a­mint a férj dicsősége egyre magasabb lett, egyre szélesebb lett az a kör, a­mely Hegedűs Sándorné nemes lelkének, szíve jóságának ál­dásait érezte. Nem is lehetett más­képpen, hiszen a Jókai Mór unoka­huga és a Hegedűs Sándor felesége. Hegedűs Sándor dicsőségének Hege­dűs Sándorné a melegsége. Büszkék lehetnek egymásra köl­csönösen és büszkék lehetnek mind­ketten a gyermekeikre. Három gyer­mekük van. Két fiú, egy lány. A legfiatalabb a leány. Rózsika, a­ki a maga nyitó tavaszának verőfényével teszi sugárzóvá a Hegedűsök házi boldogságát. A két fiúról már hallott az ország. Az idősebbik, Lóránt, ott kezdte a nyilvános szereplését, hogy alig huszonhárom éves korában sub auspiciis Regis avatták doktorrá. Ami annyit jelent, hogy kitüntetéssel tette le kis diák kora óta valamennyi vizsgáját. Azóta Pápa város egyhangú lelkesedéssel képviselőjévé választotta, törvényhozó lett és feleségül vévén a szép Navratil Margitot, boldog fag

Next