Magyar Szalon, 33. kötet (17. évfolyam, 1899-1900/2)
Tartalomjegyzék
A Magyar Szalon minapi füzetében említettem már, hogy a Petőfitársaság elnöksége megbízásából bejárom az országot, s összegyűjtök minden relikviát, följegyzek minden eddig még ismeretlen adatot, mely Petőfire vonatkozik, ki a magyar szabadságszeretet örökéletű dalaival nyakon tért a halhatatlanságba. Abban a füzetben ígértem meg azt is, hogy utamról időnkint a Magyar Több ízben jártam Kis-Kőrösön, ahol Revaló Pál, a község érdemes jegyzője nagy segítségemre volt abban, hogy beszélhessek azokkal az öreg emberekkel, akik Petrovicsékra még emlékeztek. Ott ismerkedtem meg Petőfi dajkájával, továbbá egy volt iskolatársával és egy volt kereskedővel, aki Petőfi atyjától vásárolta a marhabőrt. A három öreg közül ma már csak a két utóbbi él. Az Szalonban számolok be, s írásban és képben teszem közzé a relikviákat és adatokat, melyeket a Petőfi-társaság számára megszereztem. Kutatásaim közben nem csupán a Petőfi Sándorra vonatkozó relikviákat és adatokat gyűjtöm, hanem kiterjeszkedem az egész családra, amely köré glóriát font a legnagyobb, a társtalanul álló magyar lírikus. . . egyik 80, a másik 86 éves. De azért még most is egészséges, ép emberek, s valóban csodálatos, hogy a legapróbb részletig mily élénken emlékeznek vissza arra az időre, amely fölött immár több mint félszázad szállt tova. Petőfi dajkáját, Kecskeméti Mihályné született Kurricz Zsuzsánnát 1895-ben a lakásán kerestem föl. A felvégen lakott vejénél: Ambrus János föld petőfi dajkája. Adatok a Petőfi-család történetéhez. Gyűjtötte és irta KÉRY GYULA.