Magyar Szárnyak, 1938 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1938-07-01 / 1. szám

Magyar lobogó alatt észak repülőterein Írta: Dr. Szegheő István Felejthetetlen élményben volt része a magyar-lengyel légügyi tárgyalásokra Varsóba kiutazott bizottságunknak. A lengyelek minden képzeletet felülmúló meleg vendégbarátsága nekünk juttatta azt a szerencsét,, hogy elsőnek repülhettük végig az éppen letárgyalt Budapest—Varsó-i vonal csatlakozó nagy északi vonalát, a Varsó—Helsinki vonalat, magyar lobogót viselő forgalmi géppel. Sorjában menve, május 11-én indultunk Varsóba, hogy a csehszlovák delegációval sikeresen befejezett tárgyalások után letárgyaljuk lengyel barátainkkal a magyar-lengyel vonalak függő kérdéseit. Az utat mindjárt próbajáratnak használtuk fel a Budapest—Varsói vonalon, mert ezen a nehéz kárpáti útvonalon légiforgalmat még senki sem bonyolított le; néhány sportgépen és különjáraton kívül itt még nem igen repült senki s ki kellett próbálnunk, hogy a tervezett magyar—csehszlovák és csehszlovák—lengyel határkapuk, valamint az útvonal rádióirányítás stb. szempontjából hogyan válik majd be. Mégis máskép tárgyal az ember egy vonalról, ha ezt először végigrepülte s nemcsak a térképen látja maga előtt. Az út nem a legjobb kilátások között indult. 10-én egész nap szakadt az eső, arra, hogy másnapra kitisztuljon, semmi kilátás sem volt, annál több azonban arra, hogy az egész utat »tejben« repüljük végig. No dje forgalmi vonal berepülését terveztük s így mindjárt kitapasztalhattuk, mit tudnak a vonalon fekvő rádió- állomások. 11-én szemergélő esőben, földig lógó fellegek alatt jött össze a Malert Dorottya utcai helyiségében a kis magyar expedíció, vitéz Laborczffy Rezső, a Légügyi Hivatal főnökének helyettese, a delegáció elnöke, a »miniszteriálisok« közül Ladomérszky felügyelő és e sorok írója, Csepeykonzuli attadé, a külügyminisztérium légügyi referense, a Malert részéről dr. vitéz Grosschmid elnök és dr. Istvánffy ügyvezető igazgató. Mint vendég csatlakozott hozzánk báró Perény-Lukáts, aki a külügyminisztérium részéről az ugyancsak Varsóban folyó magyar-lengyel gazdaság tárgyalásokra utazott ki s mind az aviatikának s különösen a régóta áhitott varsói vonalnak törhetetlenhíve, jött velünk a vonal első repülésére. A várakozás percei, amíg a »busz« előállt, a minden ilyen nemzetközi tárgyalásra indulást megelőző, már megszokott »végintézkedések« — t. i. ilyenkor még legalább tízféle dologban jönnek az emberhez intézkedés végett, amikor pedig magának az útnak az utolsó előkészítő teendőivel úgyis éppen elég dolga van — között gyorsan teltek el. Nagy derültséget keltett, amikor meginterpelláltuk Grosschmid elnök urat, hogy itt van-e a párizsiesernyője (t. i. Párizsban a tavalyi IATA ülésen az ő esernyőjéből éltünk) és kisült, hogy a magyar delegáció minden egyes tagja esernyővel indul. Ennél jobb »kabala«, hogy jó időnk lesz, nem is kellett. Kiérve a repülőtérre, hol már az indítólapon várt a jó öreg Ju. 52., azzal az időjárásjelentéssel fogadtak, hogy a Kárpátok teljesen felhő alatt vannak, legalább3000-en kell repülni s Kielcénél szabad csak a felhő alá menni. Gyerünk Isten nevében, 10 órát mutatott a forgalmi épület órája, amikor az indító csendőr megadta a jelet s Krúdy Ádám, a Malert kitűnő »hosszútávú forgalmi pilótája« gázt adozíti saz út kezdetét vette. A Gellérthegy táján már benne vagyunk a felhőben. Pest felett a Duna egyszer-kétszer még felcsillan hozzánk, utána becsukódik alattunk a világ és úszunk a tejszerű felhőben. 1500 méter körül jár a gép, amikor kijutunk a teljesen zárt felhő fölé. Felhőlyuk — amit pedig az időjárásjelentés beígért — nincs, ellenben mindig magasabbra kell kapaszkodnunk, hogy a felhő felett maradjunk. A rádiós kiad egy kis cédulát, Dobsina felett járunk, 3000 méter magasságban. Balra előttünk a zárt felhőben hatalmas kipúposodás mutatja, hogy ott van valahol a Magas-Tátra. Kassa és Krakkó irányít, nehéz körülmények között igen jól. A nekünk az átrepülési engedélyben megadott útvonalat olyan pontosan repüljük, mintha teljes látás mellett repülnénk. A felhő mindig magasabb lesz, felhőhegyeken törünk át, hosszú perceken át teljesen vakon repülünk. Vigyázni kell, mert jegesedésre van kilátás. 4200-an vagyunk, a szárnyon és a csűrön vékony jégréteg rakodik le. Ismét egy cédula, Orló felett vagyunk, átléptük a lengyel határt, még egy fél óra és megkezdjük a felhőáttörést. Ismét 1500 méter magasságban jutunk ki a felhőből és előttünk van Kielic. Radom után radiogrammot veszünk fel: »Legyetek üdvözölve lengyel földön. Lot.« (Lot. a lengyel légiforgalmi vállalat nevének rövidítése). Varsó. A repülőtér zászlódíszben, lengyel és magyar lobogók a forgalmi épületen. Az épület előtt várakozók között sok kedves ismerős, Domesz ezredes, a lengyel polgári repülés főnökének helyettese, Zeyffert, a Lot. igazgatójának helyettese (Makowski vezérigazgató Amerikában volt és a Lot. új gépét egész Amerika és a Délatlanti Óceán átrepülésével légi úton hozta haza) és még sokan mások. Igazi lengyel baráti fogadtatás. A repülőtéren közös bajtársi ebéd, este a Lot. vacsorája, másnap reggel megkezdődnek a tárgyalások. Már az első napon mondották a lengyel urak, hogy nekik 14-én, szombaton Helsinkiben kell lenniök az ottani új közforgalmi repülőtér megnyitásán és a repülőkiállításon. Végezni úgysem tudunk addig, tartsunk velük. Mi szabadkoztunk, hogy az időnk ki van szabva és ellentét köztünk úgysem lévén, mint a lengyel uraknak menniök kell, készen leszünk. A lengyelek mosolyogtak, de belementek az egyébként szokatlan expressztárgyalásba . Csak annyit jegyeztek meg, hogy nem elég egy egyezményt letárgyalni, azt meg is kell szövegezni és formába önteni. Amikor csütörtökön este 9 órakor, egész napi tárgyalás után felkeltünk a tárgyalóasztaltól és megálla-