Magyar Szárnyak, 1942 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1942-03-15 / 6. szám

r A BSE Klemm-gépei. A „Budapest Sport Egyesület repülőszakosztályának 1941. évi működése A BSE repülőszakosztálya az elmúlt 1941. esztendőben nehéz, fáradságos munkát végzett a sportrepülés érdeké­ben. A szakosztály két repülőtéren végezte a motoros repülőkiképzést. Az egyesület a Horthy Miklós Nem­zeti Repülő Alap-i kiképző keretének repülőoktatását a Vecsés melletti feri­hegyi repülőtéren folytatta. Ez évben az elmúlt évektől eltérően a szakosz­tály két tanfolyamcsoport kiképzését teljesítette májustól—október végéig és így 32 fő repülőalapi növendék nyert kiképzést. A szakosztály egyesületi tagjainak repültetése és kiképzése pedig a Buda­örsi Közforgalmi Repülőtéren folyt. A szakosztályi tagok közül az évben ismét 10 fő növendék nyert kiképzést. Ezen­kívül az elmúlt évben kiképzett pilóták továbbfejlesztését és gyakorlatban tartá­­sát is végezte. A repü­lőszakosztály működését báró Babarczy István dr szfőr. tanácsnok, sz. o. elnök irányította és vezette nagy hivatali elfoglaltsága mellett is igaz repülőszeretettel. Vitéz Becske Kálmán szfév. tanácsnok a BSE elnöke az egye­sület 18 szakosztályának gondjai mel­lett is mindig talált módot, hogy repü­lőit munkájukban meglátogassa és mun­kájukat elősegítse. Lelkes és fáradha­tatlan segítő társuk dementis László szf­r. tanácsos, a szakosztály ügyv. al­­elnöke. A repülőalapi és egyesületi tagok kiképzését Kőszegi Gyula főoktató- MÁOSZ felügyelő vezetésével Czillei Géza, ifj. Prodam Gidó és Nagy Tibor oktatók végezték gondos lelkiismeretes­séggel. A pilóták továbbképzése során a má­sodfokú vizsgát, illetve utas vitelére szóló jogosítványt Liteszkovszky András, Takács László és Virdos Géza pilóták szerezték meg. A szakosztály tagjai között már a főváros üzemeinek fiatal tisztviselői is nyernek kiképzést, így a Községi Ta­karéktól, a Gázművektől, az Elektromos Művektől, a Testnevelési Intézettől, sőt a szféra­tanító testülettől is. Az év folyamán a szakosztálynál­ 1.481 óra 29 perc repülés volt 8.829 felszálással. A szakosztály gépkeretét a polgár­­mester 3 drb Zlin XII. falú 45 lóerős géppel gyarapította az év folyamán. Kis fogyasztásuknál fogva a már vizs­gázott elsőfokú pilóták gyakorlatban­­tartásához és továbbképzéséhez vált szükségessé, így a szakosztály saját gépkerete 11 gépből áll, míg a HMNRA­-i kiképző keret részére 5 drb Bücker Jungmann fajú iskolarepülő­gép van oktatás céljára kiutalva. A repülések 1941­-ben az árvíz fel­­d­erítő repülésekkel kezdődtek. A gyors hóolvadás munkára szólította a szak­osztály pilótáit. A szakosztály gépei több mint 50 órát repültek az árvízi terület felett és a gyors felderítésekkel sok esetben meg­könnyítették a földi csapatok mremzési munkálatait. Vitéz dr Bonczos Miklós belügyi ál­lamtitkár is több alkalommal vett részt a felderítő repüléseken. Az árvíz repülőfelderítés munkáját hatásosan elősegítette Szy Tibor m. kir. rep. százados szakértői munkássága. A szakosztály négy tagja az árvíz­védelmi repülésekért a Magyar Vörös­­kereszt kitüntetését és az Árvízvédelmi Kormány­biztosság elismerését nyerte el. A BSE repülői minden hazai repülő eseményen részvettek. Az egyesület céllövőszakosztályának soproni versenye alkalmából 4 géppel, a kassai repülőtúrán 2 géppel, a sárospataki rep.­kiállítás alkalmá­ból 6 géppel szerepeltek. A balatoni csillagtúra versenyen 3 géppel, a HA-NAJ­ jelű Klemm 35. fajú géppel Kőszegi Gyula és Kertész László MAESz felügyelő, a HA-MIS jelű Klemm 35. típusú géppel Nagy Tibor és Páti Nagy Ferenc szakosztályi tagok, míg az egész verseny legkisebb gépével a HA-NAS jelű ZLIN XII. fajú gép­pel Nosztrai Konrád és Lieszkovszky András szakosztályi tagok vettek részt. A versenyen a HA-NAJ jelű gép mo­­torhiba miatt a verseny elején kényszer­­leszállt. A HA MIS és HA-NAS jelű gé­pek a versenyt végigrepülve értek be a célba. A kolozsvári repülőnapon 8 géppel. A rep. napon 3 Klemm 25. típusú géppel gr. Zichy Nándor egyesületi társelnök, Kőszegi Gyula főoktató és Rakitai De­zső MAESz felügyelő, sz. o. tagok kö­telék repülést mutattak be. A pécsi ki­rándulásra az ottani kik. keret meg­látogatására 2 géppel. A szakosztály Bartal Aurél pilóta meghívására faddi birtokán levő saját repülőterére látogatott el 5 géppel, hol valóságos kis házi repülőnapot rendez­tek az összesereglett nagyszámú, lelkes közönség előtt. Az év utolsó repülőtúráját december elején rendezte a szakosztály Szentesre, a Cserkészrepülők szívélyes baráti meg­hívására. A szakosztály közös repülőtúráin kí­vül számtalan vándorfeladat repülése­ket végeztek a szakosztályi pilóták és nincsen hazai sportrepülőtér, ahova a BSE-repülők el ne látogattak volna. Az Egyesület vitorlázó repülő-olosz- dementis László alelnök és Kőszegi Gyula, főoktató A kiképzőkeret gépei. Vitéz Bonczos államtitkár az 1941. évi árvízi felderítő repüléseknél. Mellette Salacz Tibor, a Vöröskereszt titkára, Kőszegi főoktató és Prodam oktató.

Next