Magyar Szemle, 1888-1889 (1. évfolyam, 1-54. szám)
1889-12-08 / 51. szám
51. szám Kányaházy Aurél az a szerencsétlen fiatal úr, kit egy-két olcsó diadal megingatott a nők iránt való bizalomban, s nem akarja emiatt nőül venni Matildot. Berendy nevű barátja azonban megkísérli, őt a helyes útra terelni. Saját imádottjában akar neki egy ártatlan leányt bemutatni, hogy ez által hite visszaálljon. Kányaházy csakugyan udvarol Berendy ideáljának, mialatt az utóbbi (Berendy) San Bacco marquisné körül forog, aki Kányaházy egykori benső barátnője, s aki lényegesen hozzájárult Kányaházy a nők iránt való bizalmának megdöntéséhez Figyelmünket most teljesen Kányaházy s az ártatlan leányka, Viola, köti le Ez utóbbi észrevévén, hogy kedvese, Berendy, egy más nő körül forog, igen szívesen fogadja Kányaházy udvarlását, de csak hogy Berendyt boszantsa. Itt aztán összekuszálódik a cselekvény, jönnek a légyottak, s végül oda jutunk, hogy Kányaházy meggyőződik a női nem értékéről, s elhatározza, hogy elveszi Matildot. Zavaros a darab cselekvénye, daczára a hármas egységnek, melyet a szerző itt alkalmaz, úgy tűnik fel, mintha a szerző vajmi keveset ügyelt volna az eszme korrekt kifejezésére. Dramaturgiai szempontból tehát nem találunk semmi becseset a darabban. Egyenetlen az egész, sokszor vontatott. Alakjai közül San Bacco marquis és neje elmosódnak. Komikuma: a bőven alkalmazott pikantéria. Költői jelességeket vélnek némelyek találhatni a „Méhek‘'-ben. Tagadhatatlanul van egy-két szépen megírt részlete, de ha már a nyelvről van szó, ki kell jelentenünk, hogy igen sokszor észlelhető a „Méhek“ ben is a Bartók keresett, czikornyás stílusa, mely agyafúrt érthetetlenségeivel igen próbára tette az előadó színészeket is meg a közönséget is. Sokat kell még Bartóknak emelkedni, mig a tárgyiasság ama fokára ér, melyen jó dráidákat irhat ,a nélkül, hogy a líráján is elömlő ízléstelenségeket is bele ékelje. *) Szamosi. Egy világlap 2889-ben. — Humoreszk. — Angolból: Balassa Béla. Szinte hihetetlennek látszik, de egy egész csodavilágban él a 29-ik század nemzedéke. Már annyira megszokta a csodát, hogy csaknem érzéketlenné vált a rendkívüli dolgok iránt. Mindent természetesnek talál. Pedig mily magas élvezet lenne az reájuk nézve, ha a legmagasabb fokra fejlett czivilizáczió 29-ik századbeli emberei vissza tudnák magukat képzelni a múlt idők viszonyaiba, a midőn még ismeretlen dolog volt oly város, amelynek tizenöt millió lakosa, 300 láb szélességű utczái, 1000 láb magas házai s télen-nyáron egyenlő hőmérséke és a levegőben oly összekötő útjai vannak, a melyek keresztül-kasul szelik a nagy eget minden irányban. Igen, visszaképzelni magunkat a múltba ! Például 1889-be ! . . . Mily naivságok ! . . . Például azok a mozgó szekrények, a melyeket lovak húztak . . . igen, lovak, az egyetlen szállítási közegek, a melyek a szűk utczákban szállították az embereket! Gondoljunk csak a régi vasutakra és bizonyára jobban fogjuk méltányolni pneumatikus vonatainkat, amelyek óránként 10,000 kilométernyi gyorsasággal szállítanak bennünket ! Avagy kortársaink nem méltányolnák-e sokkal jobban a telefont és a telefonot, ha el nem feledték volna a telegráfot ? A haladás legutolsó csodája a „Világlap“ szerkesztőségi épülete. Ugyan mit mondana az Istenben boldogult Smith Ádám, a néhai „Reform“ szerkesztője, ha sírjából fölébredve látná ezt a márványból épült, aranynyal kivert palotát, amelyet az ő 50 emberöltő utáni utóda épített magának ? Midőn 200 évvel ezelőtt az Egyesült Államok központja Washingtonból Centropolisba tétetett át, a „Reform“ is átváltozott és „Világlap“ czímet vett fel. A nagy verseny azonban, mely a zsurnalisztikában az új lapot szorongatta, elzsibbasztó erejét, úgy, hogy 10 év alatt sem tudott száztízezernél több előfizetőre emelkedni. Ekkor aztán Vik Smith Ádám megvette a lapot és a telefonzsurnalisztikának vetette meg a lapját. Smith Ádám felhasználva a telefon nagyszerű kifejlődését és tökéletesedését, s odavitte a dolgot, hogy a „Világlap“ ahelyett, hogy sajtó útján jelennék meg, a telefon útján jut el az olvasókhoz vagyis hallgatókhoz, akiket a reporterek, államférfiak, képviselők, művészek és tudósok közvetlenül értesítenek a legfontosabb és legérdekesebb dolgokról. E mellett minden előfizetőnek van egy fonográfja s ezzel rendesen fölvéteti a legújabb eseményeket, ha személyesen nincs kedve azokat meghallani. A közönség igen olcsó pénzen folyton értesülhet a mindenütt felállított fonográfok által a legérdekesebb hírekről. Ez az újítás Smith Ádám úrnak óriási jövedelmet hozott ; az előfizetők száma csakhamar 85 millióra, a lapkiadó vagyona pedig 10.000.000.000 dollárra emelkedett. Ennek a felfedezésnek köszönheti tehát Smith, hogy hirlapkirálylyá lett s ha Amerika nem lenne köztársaság, bizony ő uralkodnék az Egyesült Államok felett is. Nem hiszik ? No hát nézzék csak a különféle nemzetek követeit, a minisztereket, akik ez ember ajtaján kopogtatnak, hogy a nagy világlap támogatását és tanácsát kikérjék! A tudósok, a művészek, az írók, a felfedezők száma régió, a kiket ő foglalkoztat és fizet. Ő egy valóságos király. Szakadatlanul dolgozik s ez a folytonos tevékenység a múlt idők emberét tönkre tette volna, de a 29-ik század emberisége testben-lélekben erősebb, mint a régi idők nemzedéke volt. Hála a hygienia haladásának, az előbbi betegségi anyagok nagy része elpusztult és az emberi életkor átlaga 37 évről 58-ra emelkedett! A 125 — 150 éves emberek csak úgy szaladgálnak az utczán, mint ezelőtt ezer évvel a húsz éves gyerekek. S ennek a többé semmin sem csodálkozó időnek daczára Smith Ádám életmódja mégis olyan, hogy méltán kelti fel csodálatunkat. Lássuk csak, hogyan él ez az ember egyik napról a másikra ? Figyeljük őt meg a hét bármely napján, bármikor ! Például 2889. szeptember hó 25-én. * Hí * Smith Adám úr ma rossz hangulatban kelt föl. Neje nyolcz nappal ezelőtt Francziaországba utazott és ő vigasztalhatlan. Tíz éves házassága alatt az első eset, hogy neje, ez a híres szépség, oly soká távol van otthonról. Neje elutazásakor abban állapodtak meg, hogy naponta egy időben fognak étkezni. Smith az első teendője, hogy fogja a telefon drótját és összeköti magát párisi házával. Mi az a telefon ? A tudomány legnagyobbszerű vívmánya. A szavak továbbítása, a telefon az már nagyon közönséges dolog. Az alakoknak hű visszatükrözése és továbbítása, ez az emberi elme találékonyságának netovábbja. Egy igen finom, érzékeny tükör, villámfolyammal összekötve — ez az egész. Smith úr látni akarván kedves élete párját — belenéz a fonotelefon tükrébe, s ime ott látja őt feküdni selyempárnák között. Az idő már ugyan jó előhaladott, de Smithné asszony még mindig alszik. Bálban volt, későn jött haza. Ezt a boldog férj mind igen jól tudja s most már egészen megnyugodva ül reggelijéhez. Azaz, hogy előbb felöltözik. Két percz elég, hogy az öltözéssel kész legyen, mert hát az öltöztető gép használata azt lehetővé teszi. Majd egy arany billentyűre teszi a kezét, s ime szobája közepén felnyílik a padozat, s egy pompásan fölterített, a legválogatottabb étkekkel megrakott asztalt lát maga előtt. A reggeli után Smith úr a szerkesztőségbe megy. Legelőbb is abba az arany kupolás terembe lép be, amelyben a „Világlap“ regényírói végzik munkájukat. Egész sora a telefon és telefon-csöveknek tátong itt felénk, a melyeken át elbeszélik s megérzékítik az illető szerzők regényeik folytatását a kiváncsi közönségnek. A regényíróktól a tudósítók osztályába megy. Itt 1500 reporter ül ugyanannyi telefon előtt és közli az éjjel történt újdonságokat, valamint a föld minden pontjáról érkezett híreket. Majd azt teszik, hogy a telefont összeköttetésbe hozzák a kommutátorral, aminek következtében aztán a közönség nem csak hallja az események lefolyásának történetét, hanem látja is. A hír elmondásával annak egyes jelenetei, sikerült képekben is közöltetnek. Smith úr meggyőződvén, hogy a tudósítók a legpontosabban végzik munkájukat — a csillagászati osztályt látogatja meg. Az asztronómia ugyanis fontos szerepet játszik a legújabb zsurnalisztikában. — Nos Villám úr — mi újság? — Épen most kaptunk távirati értesítéseket a „Merkur“, a „Mars“ és a „Vénusz“ csillagokból. — Érdekesek a Marsból jött hírek? — Igen, a központi császárságban kiütött a forradalom. *) Mi csak annyit jegyzünk meg Bartók legújabb darabjára, hogy sikerét alig lehet sikernek nevezni, mert máris levették a műsorról. Azt azon-ban a legőszintébb tisztelettel kell a szerzőről elis-mernünk, hogy valahányszor a színpadra lép, soha sem áll a divatos áramlat szolgálatába, hanem költői formákkal, költészettel igyekszik hatni Az, hogy ez neki nem mindig sikerül, nem kisebbíti törekvésének dicséretre méltó érdemét. A szerk. MAGYAR SZEMLE, 619