Magyar Szemle, 1888-1889 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1889-12-08 / 51. szám

51. szám Kányaházy Aurél az a szerencsétlen fia­tal úr, kit egy-két olcsó diadal megingatott a nők iránt való bizalomban, s nem akarja e­miatt nőül venni Matildot. Berendy nevű barátja azonban megkísérli, őt a helyes útra terelni. Saját imádottjában akar neki egy ártatlan leányt bemutatni, hogy ez által hite visszaálljon. Kányaházy csakugyan udvarol Berendy ideáljának, mialatt az utóbbi (Be­­ren­dy) San Bacco marquisné körül forog, a­ki Kányaházy egykori benső barátnője, s a­ki lényegesen hozzájárult Kányaházy a nők iránt való bizalmának megdöntéséhez Figyel­münket most teljesen Kányaházy s az ártat­lan leányka, Viola, köti le Ez utóbbi észre­vévén, hogy kedvese, Berendy, egy más nő körül forog, igen szívesen fogadja Kányaházy udvarlását, de csak hogy Berendyt boszantsa. Itt aztán összekuszálódik a cselekvény, jön­nek a légyottak, s végül oda jutunk, hogy Kányaházy meggyőződik a női nem értékéről, s elhatározza, hogy elveszi Matildot. Zavaros a darab cselekvénye, daczára a hármas egységnek, melyet a szerző itt alkal­maz, úgy tűnik fel, mintha a szerző vajmi keveset ügyelt volna az eszme korrekt kife­jezésére. Dramaturgiai szempontból tehát nem találunk semmi becseset a darabban. Egyenetlen az egész, sokszor vontatott. Alak­jai közül San Bacco marquis és neje elmo­sódnak. Komikuma: a bőven alkalmazott pikantéria. Költői jelességeket vélnek néme­lyek találhatni a „Méhek‘'-ben. Tagadhatat­lanul van egy-két szépen megírt részlete, de ha már a nyelvről van szó, ki kell jelente­nünk, hogy igen sokszor észlelhető a „Mé­hek“ ben is a Bartók keresett, czikornyás stílusa, mely agyafúrt érthetetlenségeivel igen próbára tette az előadó színészeket is meg a közönséget is. Sokat kell még Bartóknak emelkedni, mig a tárgyiasság ama fokára ér, melyen jó dráidákat irhat ,a nélkül, hogy a líráján is elömlő ízléstelenségeket is bele ékelje. *) Szamosi. Egy világlap 2889-ben. — Humoreszk. — Angolból: Balassa Béla. Szinte hihetetlennek látszik, de egy egész csodavilágban él a 29-ik század nemzedéke. Már annyira megszokta a csodát, hogy csak­nem érzéketlenné vált a rendkívüli dolgok iránt. Mindent természetesnek talál. Pedig mily magas élvezet lenne az reájuk nézve, ha a legmagasabb fokra fejlett czivilizáczió 29-ik századbeli emberei vissza tudnák magukat kép­zelni a múlt idők viszonyaiba, a midőn még ismeretlen dolog volt oly város, a­melynek tizenöt millió lakosa, 300 láb szélességű ut­­czái, 1000 láb magas házai s télen-nyáron egyenlő hőmérséke és a levegőben oly össze­kötő útjai vannak, a melyek keresztül-kasul szelik a nagy eget minden irányban. Igen, visszaképzelni magunkat a múltba ! Például 1889-be ! . . . Mily naivságok ! . . . Például azok a mozgó szekrények, a melye­ket lovak húztak . . . igen, lovak, az egyet­len szállítási közegek, a melyek a szűk ut­­czákban szállították az embereket! Gondoljunk csak a régi vasutakra és bizonyára jobban fogjuk méltányolni pneuma­tikus vonatainkat, a­melyek óránként 10,000 kilométernyi gyorsasággal szállítanak bennün­ket ! Avagy kortársaink nem méltányolnák-e sokkal jobban a telefont és a telefonot, ha el nem feledték volna a telegráfot ? A haladás legutolsó csodája a „Világlap“ szerkesztőségi épülete. Ugyan mit mondana az Istenben boldogult Smith Ádám, a néhai „Reform“ szerkesztője, ha sírjából fölébredve látná ezt a márványból épült, aranynyal ki­vert palotát, a­melyet az ő 50 emberöltő utáni utóda épített magának ? Midőn 200 évvel ezelőtt az Egyesült­ Államok központja Washingtonból Centropo­­lisba tétetett át, a „Reform“ is átváltozott és „Világlap“ czímet vett fel. A nagy verseny azonban, mely a zsurnalisztikában az új la­pot szorongatta, elzsibbasztó erejét, úgy, hogy 10 év alatt sem tudott száztízezernél több előfizetőre emelkedni. Ekkor aztán V­ik Smith Ádám megvette a lapot és a telefon­zsurnalisztikának vetette meg a lapját. Smith Ádám felhasználva a telefon nagy­szerű kifejlődését és tökéletesedését, s oda­vitte a dolgot, hogy a „Világlap“ ahelyett, hogy sajtó útján jelennék meg, a telefon út­ján jut el az olvasókhoz vagyis hallgatókhoz, a­kiket a reporterek, államférfiak, képviselők, művészek és tudósok közvetlenül értesítenek a legfontosabb és legérdekesebb dolgokról. E mellett minden előfizetőnek van egy fonográfja s ezzel rendesen fölvéteti a legújabb ese­ményeket, ha személyesen nincs kedve azo­kat meghallani. A közönség igen olcsó pén­zen folyton értesülhet a mindenütt felállított fonográfok által a legérdekesebb hírekről. Ez az újítás Smith Ádám úrnak óriási jövedel­met hozott ; az előfizetők száma csakhamar 85 millióra, a lapkiadó vagyona pedig 10.000.000.000 dollárra emelkedett. Ennek a felfedezésnek köszönheti tehát Smith, hogy hirlapkirálylyá lett s ha Ame­rika nem lenne köztársaság, bizony ő ural­kodnék az Egyesült­ Államok felett is. Nem hiszik ? No hát nézzék csak a különféle nemzetek követeit, a minisztereket, a­kik ez ember ajtaján kopogtatnak, hogy a nagy világlap támogatását és tanácsát kikérjék! A tudósok, a művészek, az írók, a felfedezők száma régió, a kiket ő foglalkoztat és fizet. Ő egy valóságos király. Szakadatlanul dolgo­zik s ez a folytonos tevékenység a múlt idők emberét tönkre tette volna, de a 29-ik szá­zad emberisége testben-lélekben erősebb, mint a régi idők nemzedéke volt. Hála a hygienia haladásának, az előbbi betegségi anyagok nagy része elpusztult és az emberi életkor átlaga 37 évről 58-ra emelkedett! A 125 — 150 éves emberek csak úgy szaladgálnak az utczán, mint ezelőtt ezer évvel a húsz éves gye­rekek. S ennek a többé semmin sem csodál­kozó időnek daczára Smith Ádám életmódja mégis olyan, hogy méltán kelti fel csodála­tunkat. Lássuk csak, hogyan él ez az ember egyik napról a másikra ? Figyeljük őt meg a hét bármely napján, bármikor ! Például 2889. szeptember hó 25-én. * Hí * Smith Adám úr ma rossz hangulatban kelt föl. Neje nyolcz nappal ezelőtt Franczia­­országba utazott és ő vigasztalhatlan. Tíz éves házassága alatt az első eset, hogy neje, ez a híres szépség, oly soká távol van ott­honról. Neje elutazásakor abban állapodtak meg, hogy naponta egy időben fognak étkezni. Smith az első teendője, hogy fogja a telefon drótját és összeköti magát párisi házával. Mi az a telefon ? A tudomány legnagyobbszerű vívmánya. A szavak továbbítása, a telefon az már nagyon közönséges dolog. Az alakoknak hű visszatükrözése és továbbítása, ez az em­beri elme találékonyságának netovábbja. Egy igen finom, érzékeny tükör, villám­­folyammal összekötve — ez az egész. Smith úr látni akarván kedves élete párját — bele­néz a fonotelefon tükrébe, s ime ott látja őt feküdni selyempárnák között. Az idő már ugyan jó előhaladott, de Smithné asszony még mindig alszik. Bálban volt, későn jött haza. Ezt a boldog férj mind igen jól tudja s most már egészen megnyugodva ül regge­­­­lijéhez. Azaz, hogy előbb felöltözik. Két percz­­ elég, hogy az öltözéssel kész legyen, mert­­ hát az öltöztető gép használata azt lehetővé­­ teszi. Majd egy arany billentyűre teszi a ke­zét, s ime szobája közepén felnyílik a pado­zat, s egy pompásan fölterített, a legváloga­­tottabb étkekkel megrakott asztalt lát maga előtt. A reggeli után Smith úr a szerkesztő­ségbe megy. Legelőbb is abba az arany ku­polás terembe lép be, a­melyben a „Világ­lap“ regényírói végzik munkájukat. Egész sora a telefon és telefon-csöveknek tátong itt felénk, a melyeken át elbeszélik s megérzékí­­tik az illető szerzők regényeik folytatását a kiváncsi közönségnek. A regényíróktól a tudósítók osztályába megy. Itt 1500 reporter ül ugyanannyi tele­fon előtt és közli az éjjel történt újdonságo­kat, valamint a föld minden pontjáról érke­zett híreket. Majd azt teszik, hogy a telefont összeköttetésbe hozzák a kommutátorral, a­minek következtében aztán a közönség nem csak hallja az események lefolyásának törté­netét, hanem látja is. A hír elmondásával annak egyes jelenetei, sikerült képekben is közöltetnek. Smith úr meggyőződvén, hogy a tudósí­tók a legpontosabban végzik munkájukat — a csillagászati osztályt látogatja meg. Az asz­tronómia ugyanis fontos szerepet játszik a legújabb zsurnalisztikában. — Nos Villám úr — mi újság? — Épen most kaptunk távirati értesíté­seket a „Merkur“, a „Mars“ és a „Vénusz“ csillagokból. — Érdekesek a Marsból jött hírek? — Igen, a központi császárságban ki­ütött a forradalom. *) Mi csak annyit jegyzünk meg Bartók leg­újabb darabjára, hogy sikerét alig lehet sikernek nevezni, mert máris levették a műsorról. Azt azon-­­­ban a legőszintébb tisztelettel kell a szerzőről elis-­­­mernünk, hogy valahányszor a színpadra lép, soha sem áll a divatos áramlat szolgálatába, hanem költői formákkal, költészettel igyekszik hatni Az, hogy ez neki nem mindig sikerül, nem kisebbíti törekvésének dicséretre méltó érdemét. A s­z­e­r­k. MAGYAR SZEMLE, 619

Next