Magyar Szemle, 1891 (3. évfolyam, 23-52. szám)
1891-10-18 / 42. szám
MAGYAR SZEMLE EGYETEMES TÁRSALAT,MT ÉS IRODALMI FOLYÓIRAT Előfizetési árak : Egész évre...............6 írt — kr. Félévre....................3 frt — kr. Laptulajdonos és kiadó: Kaczvinszky Lajos. KIADÓHIVATAL és SZERKESZTŐSÉG: Budapest, TI., Uj utcza 14. sz. m. év. október 18. Negyedévre...............1 frt 50 kr. Megjelen minden vasárnap. Budapest, VI. ker., Uj utcza 14. sz. Egyes szám ára 15 kr. 42. SZÁM. BUDAPEST, 1891. A KOSÁR. Adjon Isten jó napot, Aranyidőt szüretig! — Jó napot jó emberek, Mit akarnak kendtek itt? — Pataki Pál külde minket Háztliznézni, Kelméteket arra kérni: Egyik lányuk adják néki. — Uram Isten melyiket? — A jobbikat, szebbiket. — Hogy áldja meg a Teremtő, Szép is, jó is mind a kettő, Két liliom egy hajtáson. Frissek, mint a hajnalálom. Kettő közül melyiket hát? Erzsikét-e, vagy Juliskát? — Juliskát, a kisebbiket. — Oh, mindjárt az életemet! Az a leány, bár eladó, Kern Pataki Pálnak való; Kern árulok zsákba macskát. •Elmondom egy nagy hibáját: Kern tud, szegény, sütni-főzni, Kendert fonni, vásznat szőni; Kern tud semmit a fejeshez, Nagyon pávás, nagyon kényes; Ha karperecz nincsen rajta: Lecsügged a jobbik karja, S ha nincs szattyán topánkába: Sebes lesz a harmat lába; Keveset jár, sokat fekszik, Fúvó széltől megbetegszik; Elájul, ha nap süt rája, Árnyékba’ meg hideg rázza; A kapuba sem eresztjük Aranyhintó nélkül, A kis ujját se’ mutatjuk Aranygyűrű nélkül: — Minden reggel görcsöket kap, Minden este szédül . . . Elmehetnek figyelmetek A leányunk nélkül! Endrődi Sándor: Báró Eötvös Lóránt indítványa. Ritka eset az, hogy az Akadémiában elhangzott szóért lelkesedhetnénk, de ne mondja senki, hogy az ilyen ritka alkalmat élvezetlenül elszalasztottuk. Rendszerint nagyon egyhangú melódiát kell fújnunk az Akadémiáról. Hogy nincs érzéke a nemzeti művelődés követelményei iránt. Hogy a magyar tudomány önállóságát nem mozdítja elő tervszerűen, de még tervtelenül sem. Hogy az ilyen önálló magyar tudomány lehetőségére nem is gondol, minthogy ilyesre nálunk nem is gondol senki sem. Hogy az Akadémia Európa minden testületei közt a leglassabb. Hogy német vaskalaposság és ázsiai indolenczia oly ritka méltóságos keverékké egyesültek benne, minőt eddig a világ nem ismert stb. — Ez az, amit száz és ezer alkalomból variálunk és új meg új példákkal illusztrálunk. A jelen esetben azonban kivételes helyzetben vagyunk az Akadémiával szemben. A kivételes helyzetbe bennünket báró Eötvös Lóránt juttatott. De hát az Akadémia elnöke valóban kivételes alak a köztéren szereplők között. Bár a természettudományi iskola neveltje, az eszményhitet mégis megőrizte szívében. Lélekben is a nagy Eötvös fia. Egyike ő azon nemeseknek, kiktől az ellenség sem tagadhatja meg a jó indulatot, az igaz törekvést. Vajha minél nagyobb szerep jutna neki szellemi mozgalmainkban ! Igaz, hogy a minapi elnöki megnyitóra nem volt valami sikerült szónoki alkotás. De hát e beszédet félre is értették. Eötvös váltig a csendes munkát hangoztatta és ez nagyon furcsa hatást tett. Az újságírók nagyon is a ,,hangos munka“ emberei és ők úgy érezték, hogy Eötvös ellenük beszél. Mások a csendes munka alatt talán azt a bizonyos ,csöndese-t értették, mely magyarázatra nem szorul. Is-mét mások kérdezték, hogy hát az Akadémia munkája nem volt-e eddig is már elég csendes és egyáltalán válhatik e még csendesebbé. Voltak, akik gúnyosan megjegyezték, hogy a jeles professzor a magyar Akadémia elnöki székét fölcseréli a tanári katedrával. És mint ez már a jó professzorok szokása, mindenekelőtt csendet követel. Csendes elnöki megnyitójában Eötvös nagyon is óvatosan rakosgatta a szavakat , azért vált oly érthetlenné. Más emberek, kik a köztéren szerepelnek, nagyhangú, ékes frázisokba burkolják alantas szándékaikat; minden igyekezetük oda irányul, hogy rut önzésük lólábát minél szebb és népszerűbb szólamokkal eltakarják. Eötvös az e fajta modern hősöknek egyenes ellentéte. Ő a legnagyobb óvatossággal leplezgeti nemes szándékait. Remeg, hátha a világ észrevenné, hogy ő csak a jóban töri fejét. És valóban nem élünk-e olyan korban, hogy a jót akarni kész veszejdelem ! Azt mondotta Eötvös ama elnöki megnyitójában, hogy tőle senki se várjon reformokat ; kár is e szóval visszaélni, e szót csak nagy alkalmakkor volna szabad használni. E kijelentést félreértették, mert csak azt tartalmazza, hogy Eötvös nem akar a forradalmár hírébe jutni. Azt mondotta továbbá, hogy haszontalan fáradság volna az Akadémia szervezetét megváltoztatni. Ennek értelme csak az , hogy nem a szervezetet kell változtatni, hanem életet, lelket kell a meglévőbe önteni. Ha Eötvös így gondolkozik, igaza is van. És hogy valóban így gondolkozik, azt tettel bizonyítja. Az Akadémia évenként meg fogja ünnepelni Széchényi emlékét. A kegyeletnek e ténye annyira magától értetődik, hogy egyszerűen, minden megjegyzés nélkül tudomásul vennék. Sőt ha tekintetbe veszszük, hogy a mérhetlen sok hamis kegyelet mily émelyítő, majdnem undorító módon nyilvánul korunkban, valóban szánni kezdjük nagyjainkat, hogy annyi rossz frázishősnek nyújtanak alkalmat szereplésre. De Eötvös Lóránt igaz kegyeletet követel Széchenyi iránt, mint ez következő szavaiból kiderül: „És hogy az évről-évre visszatérő ünnep ne laposodjék el magasztaló dicshimnuszok üres szóözönében, tiszteljük meg az Akadémia nagy alapítójának emlékét az által hogy ne csak mindig róla, hanem arról a haladásról is beszéljünk, mely haladást az Akadémia működése közben a magyar tudományosság és irodalom terén elért. Azért ez ünnepnek főtárgyát képezze a jövőben egyegy olyan előadás, amely a tudomány valamely ágának, vagy valamely főbb tudományos kérdésnek tárgyalásával egyszersmind számot adjon arról is, hogy az Akadémia a maga működésében mennyit és mit tett ezen tudomány ágnak haladása érdekében vagy menynyit és mit tett ezen kérdésnek megoldására vonatkozólag.“ E szavakban az Akadémia lelkiismerete szólalt meg. Azt hittük, hogy e lelkiismeret elaludt, de íme él és egy nemes tudós egyszerű, őszinte, bizalmat keltő szavaiban nyilatkozik. Eötvös Lóránt kimondja, hogy az Akadémiának számot kell adnia munkásságáról ; implicite kimondja azt is, hogy az Akadémiának a magyar tudomány önállóságát kell előmozdítania, mert hiszen a különböző tudományágak haladásáról és tudományos problémák megoldásáról beszél. Az egyszerű indítvány tehát a legszerényebb alakban egy fényes és nagy programmbeszédet tartalmaz. A „csendes munka“ jelszavát most már mindenki érteni fogja. Nagyot kell akarni, de hűhó és lárma nélkül. Én legalább így fogom fel Eötvös szavait. Indítványa fordulatot jelezhet az Akadémia történetében. Jelezhet, mondom, mert a kérdés az, hogy a legnagyobb óvatosságnak és a legtisztább jóakaratnak is mi sikerülhet az Akadémiában. Egyet már most is meg akarok jegyezni. Az emlékünnepen nem arról kell majd referálni, hogy az egyes tudósok, mint ilyenek