Magyar Szemle, 1891 (3. évfolyam, 23-52. szám)

1891-10-18 / 42. szám

MAGYAR SZEMLE EGYETEMES TÁRS­A­LAT,MT ÉS IRODALMI FOLYÓIRAT Előfizetési árak : Egész évre...............6 írt — kr. Félévre....................3 frt — kr. Laptulajdonos és kiadó: Kaczvinszky Lajos. KIADÓHIVATAL é­s SZERKESZTŐSÉG: Budapest, TI., Uj­ utcza 14. sz. m­. év. október 18. Negyedévre...............1 frt 50 kr. Megjelen minden vasárnap. Budapest, VI. ker., Uj­ utcza 14. sz. Egyes szám ára 15 kr. 42. SZÁM. BUDAPEST, 1891. A KOSÁR. Adjon Isten jó napot, Aranyidőt szüretig! — Jó napot jó emberek, Mit akarnak kendtek itt? — Pataki Pál kü­lde minket Háztliznézni, Kelméteket arra kérni: Egyik lányuk adják néki. — Uram Isten melyiket? — A jobbikat, szebbiket. — Hogy áldja meg a Teremtő, Szép is, jó is mind a kettő, Két liliom egy hajtáson. Frissek, mint a hajnal­álom. Kettő közül melyiket hát? Erzsik­ét-e, vagy Juliskát? — Juliskát, a kisebbiket. — Oh, mindjárt az életemet! Az a leány, bár eladó, Kern Pataki Pálnak való; Kern árulok zsákba macskát. •Elmondom egy nagy hibáját: Kern tud, szegény, sütni-főzni, Kendert fonni, vásznat szőni; Kern tud semmit a fejeshez, N­agyon pávás, nagyon kényes; Ha karperecz nincsen rajta: Lecsügged a jobbik karja, S ha nincs szattyán topánkába: Sebes lesz a harmat­ lába; Keveset jár, sokat fekszik, Fúvó széltől megbetegszik; Elájul, ha nap süt rája, Árnyékba’ meg hideg rázza; A kapuba sem eresztjük Aranyhintó nélkül, A kis ujját se’ mutatjuk Aranygyűrű nélkül: — Minden reggel görcsöket kap, Minden este szédül . . . Elmehetnek figyelmetek A leányunk nélkül! Endrődi Sándor: Báró Eötvös Lóránt indítványa. Ritka eset az, hogy az Akadémiában elhangzott szóért lelkesedhetnénk, de ne mondja senki, hogy az ilyen ritka alkalmat élvezetlenül elszalasztottuk. Rendszerint na­gyon egyhangú melódiát kell fújnunk az Akadémiáról. Hogy nincs érzéke a nemzeti művelődés követelményei iránt. Hogy a ma­gyar tudomány önállóságát nem mozdítja elő tervszerűen, de még tervtelenül sem. Hogy az ilyen önálló magyar tudomány lehetősé­gére nem is gondol,­­ minthogy ilyesre ná­lunk nem is gondol senki sem. Hogy az Akadémia Európa minden testületei közt a leglassabb. Hogy német vaskalaposság és ázsiai indolenczia oly ritka méltóságos keve­rékké egyesültek benne, minőt eddig a világ nem ismert stb. — Ez az, a­mit száz és ezer alkalomból variálunk és új meg új pél­dákkal illusztrálunk. A jelen esetben azonban kivételes helyzetben vagyunk az Akadémiával szemben. A kivételes helyzetbe bennünket báró Eötvös Lóránt juttatott. De hát az Akadémia elnöke valóban kivételes alak a köztéren sze­replők között. Bár a természettudományi is­kola neveltje, az eszményhitet mégis meg­őrizte szívében. Lélekben is a nagy Eötvös fia. Egyike ő azon nemeseknek, kiktől az ellenség sem tagadhatja meg a jó indulatot, az igaz törekvést. Vajha minél nagyobb sze­rep jutna neki szellemi mozgalmainkban ! Igaz, hogy a minapi elnöki megnyitóra nem volt valami sikerült szónoki alkotás. De hát e beszédet félre is értették. Eötvös váltig a csendes munkát hangoztatta és ez nagyon furcsa hatást tett. Az újságírók nagyon is a ,,hangos munka“ emberei és ők úgy érezték, hogy Eötvös ellenük beszél. Mások a csendes munka alatt talán azt a bizonyos ,csöndese-t értették, mely magyarázatra nem szorul. Is-­­­mét mások kérdezték, hogy hát az Akadémia munkája nem volt-e eddig is már elég csen­des és egyáltalán válhatik e még csendesebbé. Voltak, a­kik gúnyosan megjegyezték, hogy a jeles professzor a magyar Akadémia elnöki­­ székét fölcseréli a tanári katedrával. És mint­­ ez már a jó professzorok szokása, mindenek­­­előtt csendet követel. Csendes elnöki megnyitójában Eötvös na­gyon is óvatosan rakosgatta a szavakat , azért vált oly érthetlenné. Más emberek, kik a köztéren szerepelnek, nagyhangú, ékes frázi­sokba burkolják alantas szándékaikat; min­den igyekezetük oda irányul, hogy rut önzésük­­ lólábát minél szebb és népszerűbb szólamok­kal eltakarják. Eötvös az e fajta modern hő­­­­söknek egyenes ellentéte. Ő a legnagyobb óvatossággal leplezgeti nemes szándékait. Re­­meg, hátha a világ észrevenné, hogy ő csak­­ a jóban töri fejét. És valóban nem élünk-e­­ olyan korban, hogy a jót akarni kész vesze­­j­delem ! Azt mondotta Eötvös ama elnöki meg­­­­nyitójában, hogy tőle senki se várjon refor­mokat ; kár is e szóval visszaélni, e szót­­ csak nagy alkalmakkor volna szabad hasz­nálni. E kijelentést félreértették, mert csak azt tartalmazza, hogy Eötvös nem akar a forradalmár hírébe jutni. Azt mondotta to­vábbá, hogy haszontalan fáradság volna az Akadémia szervezetét megváltoztatni. Ennek értelme csak az , hogy nem a szervezetet kell változtatni, hanem életet, lelket kell a meglévőbe önteni. Ha Eötvös így gondolko­zik, igaza is van. És hogy valóban így gon­­dolkozik, azt tettel bizonyítja. Az Akadémia évenként meg fogja ün­nepelni Széchényi emlékét. A kegyeletnek e ténye annyira magától értetődik, hogy egy­szerűen, minden megjegyzés nélkül tudomásul vennék. Sőt ha tekintetbe veszszük, hogy a mérhetlen sok hamis kegyelet mily émelyítő, majdnem undorító módon nyilvánul korunk­ban, valóban szánni kezdjük nagyjainkat, hogy annyi rossz frázis­hősnek nyújtanak al­kalmat szereplésre. De Eötvös Lóránt igaz kegyeletet követel Széchenyi iránt, mint ez következő szavaiból kiderül: „És hogy az évről-évre visszatérő ün­nep ne laposodjék el magasztaló dicshimnu­szok üres szóözönében, tiszteljük meg az Akadémia nagy alapítójának emlékét az által hogy ne csak mindig róla, hanem arról a haladásról is beszéljünk, mely haladást az Akadémia működése közben a magyar tudo­mányosság és irodalom terén elért. Azért ez ünnepnek főtárgyát képezze a jövőben egy­­egy olyan előadás, a­mely a tudomány vala­mely ágának, vagy valamely főbb tudományos kérdésnek tárgyalásával egyszersmind számot adjon arról is, hogy az Akadémia a maga működésében mennyit és mit tett ezen tudo­mány ágnak haladása érdekében vagy meny­nyit és mit tett ezen kérdésnek megoldására vonatkozólag.“ E szavakban az Akadémia lelkiismerete szólalt meg. Azt hittük, hogy e lelkiismeret elaludt, de íme él és egy nemes tudós egy­szerű, őszinte, bizalmat keltő szavaiban nyi­latkozik. Eötvös Lóránt kimondja, hogy az Akadémiának számot kell adnia munkásságá­ról ; implic­ite kimondja azt is, hogy az Akadémiának a magyar tudomány önállóságát kell előmozdítania, mert hiszen a különböző tudományágak haladásáról és tudományos problémák megoldásáról beszél. Az egyszerű indítvány tehát a legszerényebb alakban egy fényes és nagy programmbeszédet tartalmaz. A „csendes munka“ jelszavát most már min­denki érteni fogja. Nagyot kell akarni, de hűhó és lárma nélkül. Én legalább így fogom fel Eötvös szavait. Indítványa fordulatot je­lezhet az Akadémia történetében. Jelezhet, mondom, mert a kérdés az, hogy a legna­gyobb óvatosságnak és a legtisztább jóakarat­nak is mi sikerülhet az Akadémiában. Egyet már most is meg akarok jegyezni. Az emlékünnepen nem arról kell majd refe­rálni, hogy az egyes tudósok, mint ilyenek

Next