Magyar Szemle, 1891 (3. évfolyam, 23-52. szám)
1891-11-08 / 45. szám
MAGYAR SZEMLE EGYETEMES TÁRSADALMI ÉS IRODALMI FOLYÓIRAT BUDAPEST, 1891. november 8. Előfizetési árak : Egész évre....................6 frt — kr. Félévre..........................3 frt — kr. Negyedévre....................1 frt 50 kr. Megjelen minden vasárnap. Laptulajdonos és kiadó: Kaczvinszky Lajos. Budapest, VI. ker., Uj-utcza 14. sz. KIADÓHIVATAL és SZERKESZTŐSÉG Budapest, VI., Uj-utcza 14. sz. Egyes szám ára 15 kr. III. év. 45. SZÁM. ESTE. Nehéz, gyötrelmes egy napom volt. Az, amit én ma szenvedek Nem egy rövidke napra, ámde Egész életre is elég. Jöjj te, ki hozod a nyugalmat, Ne pajzán lányka képiben, Ki, hogy leestünkön kaczagjon, A tündérhonba felviszen. Oh jöjj inkább csontváz alakban, Minőnek azok festenek, Kik általad fényes, dicső hont, Örök üdvöt reménylenek. Zajongj! Zajonghatsz már miattam Te furcsa, czifra csőcselék. Gaz, ostoba, légy felmagasztalt, Mig megvetett a nagy, derék. Kik azt mondtátok, hogy szerettek, Nem kell tovább hazudnotok. Több hasznot nem hajt ámítástok, Dobjátok el álarczotok! . . . Elém tűnik, s lecsendesülök, Egy kedves, egy vonzó alak, Szelíd, komoly tekintetével És ajkain meleg szavak: „Ha fejed nyugalomra hajtod, Gondolj reánk, édes fiunk, Picziny húgoddal minden este Érted buzgón imádkozunk.“ Koroda Pál: Közönyös társadalom. Mióta Plátó szelíd álmait szőtte az ideális államról, mely szerinte csak egyszer volt meg kezdetben, s azóta folytonos sülyedést mutat az emberi társadalmak képe. A Plátónak e romantikus elméletei óta sokan voltak, akik a társadalomba, az embertömegbe új életet akartak önteni. E törekvések többkevesebb sikerrel jártak, mert végre is hullámzásba hozza a fúvó szél a tenger sima tükrét. A müveit társadalom abban különbözik vad népek társaságától, hogy történelmi feladatot tűz maga elé és annak kivitelében talál középpontot az egyesek működése. A vad népet inkább csak a közös eredet, az anyagi megélhetés és közös védelem tartja össze, míg a müveit nép eszmékért is él, a mely eszméket apáitól, nagyjaitól örökölte és azon eszmék tökéletes kivitelén dolgozik. Ez a munka : a müveit társadalom munkája. Az ilynemű munka nem szorítkozik egyetlen nemzedékre, hanem a nemzedékek egész sorozatán át ott lüktet benne az eszme, mely a munkát megindította. Ez az eszme, mely a művelt társadalomnak életet ad, méltán a társadalom szívének tekinthető és a munka ezen eszme szolgálatában a társadalom vérkeringése. Minél élénkebb az eszméért végzett munka, annál elevenebb a társadalom élete. Tehát a társadalom egészséges vagy beteges volta , életjelensége nyilvánul azon tevékenységben, melyet a társadalom egyes tagjai az eszméért kifejtenek. Ha a múlt és jelen társadalmak fejlődésének történetét nagy vonásokban vizsgáljuk, némileg igazat adunk Plátónak abban, hogy az emberi társadalmak képe bizonyos sülyedést mutat. Mert valósággal igaz, hogy kezdetben nagy élénkséggel indul meg egy eszme impulzusától a társadalmi tevékenység, de azután mintha az eszme veszítene jelentőségéből, vagy az emberek előtt a megszokás által unalmassá válnék : mindig lanyhább és lanyhább a tevékenység, ami nyilván a lelkesedés csökkenésére mutat. A lelkesedés csökkenésével jár a közönyösség és ez az, ami a sülyedő, bomladozó társadalmat általában jellemzi. Ez a közönyösség jelzi a stagnácziót az emberi szellem állapotában. Elsimulnak a hullámok, sima a társadalom képe, mint a mocsár felszíne, amely nem dönt le sziklákat s nem épít szigeteket, mint a tenger élő vize, hanem a stagnácziótól nagy dolgok helyett alacsony kákas nád növi be és élettelenül küzdödik. A nagy eszmékkel együtt kihal a közönyös társadalomból az esztétikai érzék s kivész az erkölcsiség tisztelete is Az ily közönyös, sülyedt társadalomban az egyeseket csaknem kizárólag az anyagi haszon, az érzéki élvezet, az önzés vezeti és csupán ez képes időről időre egyesíteni törekvéseiket, míg az eszményi jellemvonások fokról-fokra letörlődnek, elmosódnak. Az ily társadalom ismertető jele az, hogy nincs semmi érdeklődése az emberi szellem termékei, az irodalom iránt, vagy ha van, úgy ez csupán hitvány kéretelményeket beczézget, melyeket puszta időtöltésből, minden szellemi igény nélkül olvas. A közönyös társadalom szinművészete is mindinkább átmegy a nemes, komoly drámától a bohózat és vígjáték felé s ott is az a legkapósabb, ami legpikánsabb. Kétségkívül romlott, fásult ízlésre mutat, midőn valaki már ilynemű inycsiklandozásra szorul, mert másra nincs étvágya. A közönyös társadalmat nem hozzák mozgásba nagy politikai, vallási vagy nemzeti eszmék, nem érti azokat s amiért hajdan az ősök kardot rántottak, az nem képes az unokákat lethargiájukból kimozdítani, beléjük lelkesedést és életet önteni. Az ily társadalom, mint a sülyedt Athén sz. Pál idejében, csak merő kíváncsiságból hallgatja a szónokokat, ha még törődik velük, mert új dolog hallására szállja meg füleiket a viszketegség. — A közönyös társadalom nem lelkesül a humanizmus, az emberszeretet eszméjéért sem, talán szépnek tartja azt, de nem tartja érdemesnek arra, hogy érte kényelmét föláldozza. Egyesek talán akadnak, akik szereplési viszketegből, hiú önzésből időnként mozgalmat indítanak és igy a legnagyobb nyilvánossággal, óriási dobveréssel sikerül az izgalom filléreit egy-egy alkalommal kiszorítani. A közönyös társadalomban nincsenek nagyok, vagy ha vannak is, azok nem kerülnek felszínre, elmosódnak a tömeg között. Azt hiszszük, hogy minden kornak vannak nagy jellemei, de épen az mutatja a kor törpeségét, hogy az önzés révén a silányabb elemek kerülnek a felszínre, leszorítva a méltóbbakat. A közönyös társadalomban nincs semmi kiváló vonás, ami lelkesíthetne, olyan színtelen, elvtelen, szellemtelen, jellemtelen és elmosódott az egész fölülről kezdve lefelé. * * * A közönyös társadalom képét ismerve, hasonlítsuk össze a magyar társadalmat az előbb vázolt általános képpel. Vessünk rá egy rövid, de erős villamos fénysugarat, hogy tisztán láthassuk igazi jellemvonását. A magyar társadalom irodalmának egy idő óta nincsenek nagy eszméi és így nagy művelői sem. A nemzeti és népies eszme elvesztette varázsát és mindinkább elmosódott és helyette nem látunk újat fellépni oly alakban, mely homlokán hordozná a géniusz csókját. A közönség, a társadalom tagjainak érdeklődése kialvó félben van az igazi szépirodalom művei iránt, elvész az esztétikai érzék. Hoszszú lére eresztett, érdekfeszítő, pornografikus újdonságok és a napi sajtó kiszínezett hírei, íme ez a magyar társadalom nagy részének mohón keresett szellemi tápláléka. Világos jele ez annak, hogy hiba van az irodalom vezérférfiaiban: nem a múzsáért való szűzies lelkesedés ihlete, hanem alantasabb indokok mozgatnak odafenn. Ez a közönyös magyar társadalom egyik jellemvonása, hogy ott, ahol az eszményiség kiinduló pontjának kellene lennie, nincs eszményiség.