Magyar Szemle, 1893 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1893-01-01 / 1. szám

egész irodalom pártolása; a­mit a gyermek megszokik, azt nagyobb korában is kedveli. Ma is kedves gyermekkönyv a „Flóri könyve“, a­mit látszik, hogy anya itt. Ha valaki, úgy egy anya tud igazában a gyermeknek írni, hiszen ő hat először képzeletére, ő vezeti be meséivel az ábrándok világába. Ha egy gyer­mek képzeletét és ábrándvilágát megmérgezzük, úgy egész életére tönkre van téve. A gyer­meket legelső olvasmányai nyerik meg a szép­nek, jónak és igaznak, mely egész lénye har­móniájának sarkköve. Nemcsak szórakoztatni kell és felemelni a mindennapi életből a köl­tészetbe, de egyúttal oktatni is. Hoffman és Schmidt Kristóf, Lafontaine, Telemak, Kolumbus az egész világirodalomban ma is divatos olvasmányai a gyermekszobáknak. A mi irodalmunk szép gyermek- és ifjú­sági könyvtárt alkot s vannak a régibb időből, a közelmúlt évtizedekből igazi gyöngyei is. Emlékezzünk csak vissza, mindnyájan olvastuk és tanultuk. Ki ne emlékeznék azok közül, kik az ötve­nes években voltak gyermekek, Lukács bácsira, azaz könyveire. Olyan nevelőnek készült ember volt, ki egész életét a gyermekeknek áldozta és bátran nevezhetjük a gyermekek pallásánal­. Legalább hatvan kötetre Himlő munkát irt s mindegyiket egy-egy tanítványának kedélyéből merítette-tersei belemásztak a gyermek fü­lébe s el nem felejtette soha. Mintha csak anyja szerette volna. A „Kis utazó“, „Kis furulya“, „Kis hegedű“, „Gödöllői kis bokréta“, „Hervadt bokréta“, stb. szebbnél-szebb gyermekverseket tartalmaznak, melyekből a természetet, a hazát, a történel­met, a találmányokat megismerheti, megtanul­hatja a gyermek. Megérti minden sorát és átérzi az egészet. Lukács Pál érdemeit nem jegyezte föl az irodalom. Talán maguk a pedagógusok sem ismerik, de tessék csak elolvasni és kitűnik, hogy valódi nagy gyermekiró, ki a világiro­dalom bármelyik nagyságával versenyezhet. Természetesen Lukács Pál idejét, lelkét, szi­vét áldozta a gyermekeknek s a­mit irt, szi­véből fakadt. Ma másként áll a dolog. A­ki gyermeknek ír, az ledarálja az egészet. Valóban látszik, hogy mennyire kínlódik s mennyire nem érzi azt, a­mit ír. Felvállalta, elvégezi a sok Elek apa, Lajos bácsi, Kálmán bácsi és mindenféle néni, de nem ér semmit. A képeket megho­zatják külföldről s itt írják a verset, még a kezdőbetű is meg van adva. Az utóbbi évtizedek gyermekirodalmában sok figyelemreméltót találunk István bácsitól, Boross Mihálytól, Samarjay Károlytól, Horkai bácsitól, Sujánszkytól, Kalocsa Rózától, Győry Vilmostól és a­kit először kellett volna emlí­teni, Vachott Sándornétól, Remellay Gusztáv­tól. Némi szerencsével Beöthy Zsolt is tett körleteket. A katholikus papnöveldék önképző- és iro­dalmi körei (így már néhány év óta az esztergomi növendékpapság magyar egyház­­irodalmi iskolája) számos becses ifjúsági iratot ültettek át magyar nyelvre. A „Magyar Szemle“ örömmel üdvözölte őket az ily irányú vállal­kozások terén s ez alkalommal is nem tudjuk eléggé figyelmükbe ajánlani a gyermekirodalom művelését. A szent István-társulat az ifjúsági irodalom emelése körül szintén igen sokat tehet. Pálya­dijakat tűzhet ki, hogy a szunnyadó tehetsé­geket ilyképen munkára serkentse. Erkölcsileg ez bizonyára bőven meghozná kamatjait. A hatvanas években a báró Balassa-fiuk tűz­tek ki egy ifjúsági elbeszélésre pályadijat, mit Győry Vilmos „Balassa János“ czimű elbeszé­lése nyert meg. A mai ifjúsági iratok nem foglalkoznak a hazai történelemmel, mint foglalkozott Garay Alajos és Remellay Gusztáv, sőt helylyel-közzel maga Jókai Mór is. Hazai útleírásokat hiában keresnénk. Mikszáth Kálmáné az érdem, hogy újabban a hazai várak történetéből irt meg egy füzetet. Miután az ifjúsággal nem kedveltetik meg és nem lel­kesítik a történelemre, pangnak a történetírás, történetkedvelés, történeti festészet, történeti dráma, történeti elbeszélés és a hazafias dalok. Íme, a gyermekszoba bűnei hogy lengik át az egész irodalmat. K­ai­lins Feréz, ez a kitűnő ifjúsági írónő rég feledve már. Ezek tökéletest alkottak. Miért ? Mert nemes szivük mellett ismerték azt a világot, melynek számára írtak. Ismerték a gyermekeket s azok kedélyéhez tudtak simulni. Azokon a férfiakon, kik az ő könyveikből tanulták szeretni a szépet, az emberiséget, a hazát és a vallást, mégis látszik hatásuk. Ezek még tisztelik és elfogadják az eszményt, ezek jelleme nem modernül ingatag s meg­állnak a részek között. Szívesen időztem köztetek, gyermekéveim álmainak ápolói. Ti megmentettetek attól, hogy ne fajuljak el teljesen hétköznapivá, ti tanítottatok meg, hogy szeressem hazámat és vallásomat. Ne fajuljak rideg, közönyös lélekké, ki csak ráz­­kódtató dolgokat tud élvezni ! Nézzük meg az újabb nemzedéket, kik a „Kis Újság“, „Hasznos Mulattató“, „Leányok Lapja“, „Magyar Ifjúság“, „Ifjúság Lapja“ czímű gyermek és ifjúsági közlönyöket olvas­tuk és látjuk, hogy milyen üres, pusztán az anyagért hevülő, eszményért nem rajongó, tűlért, tartalmatlan tömeg ez. Még ha íróvá vagy művészszó lesz is, ki­tűnik lelke sivársága és megfigyelésre képte­lensége. Tud széjjelnézni, de maga körül mit sem lát. Élete csak delejes álom, magasabb rugók nélkül, nem eredeti, nem önálló. Világ­fájdalma az élettapasztalatra fogékonytalan, adja a bölcset, pedig agyának csak kölcsön­kért tartalma van. Ezt művelték a Dolinayak, kik szép üzletet csinálva, lélekben, szívben és kedélyben egy egész generácziót tettek tönkre. Nagyon természetes, hogy az így szórakoz­tatott gyermekek és ifjúság önálló nem lesz sem tettében, sem gondolatában és az ő ké­pére idomul az erkölcsében és költészetében fékevesztett, teljesen hamis irányú irodalom. Botond: A franczia forradalom arczkép­­csarnoka. Irta: Czenzor. XVI. Lajos. „Királyokra és koldusokra, igazán és hamisan elítéltekre egyaránt kegyetlen dolog a meg­hűlés. Szánd őket, valamennyit. He a te leg­nagyobb szánalmad, képzeletednek és szivednek minden segélyforrásával együtt, milyen kevéssé éli fel a szánt dolog szánalmas voltát.“ E szavakkal kíséri a hires angol történelem­iró a boldogtalan XVI. Lajost a vérpadra, hol neki, a hatvan király unokájának meghalnia kellett a törvény formái által. 1793. január 21-én, hétfői napon gurult feje a fűrészporos kosárba. Mindössze harmincz­­nyolcz évet, négy hónapot és huszonnyolcz napot töltött e földön. A történészek egybehangzóim jószívű em­bernek és mintaszerű családapának mondják. Szellemi képességei meglehetősen korlátoltak voltak, a kormányzási ügyességet pedig tel­jesen nélkülözte. Annak a r­omboló viharnak a hangját, mely trónjától és fejétől fosztotta meg, csak akkor értette meg, midőn már nem tudott vele meg­küzdeni. Korlátlan hatalmat örökölt őseitől s ő azt enyhén gyakorolta. Szerette hazáját, sze­rette a franczia népet de születésénél, körül­ményeinél fogva nem tudta megérteni a for­radalom jelentőségét. Önszántából akart oly kedvezményeket adni, a­mineket más fejedelem az ő helyzetében csak külső kényszer befolyása alatt adott volna. Ő tehát nem saját bűnéért lakolt meg, hanem mások ledérségét és aljasságát, elődeinek fenn­­héjázását és gőgjét torolták meg rajta. Kevés uralkodónak tragikus sorsa keltett az emberi szívekben annyi őszinte részvétet, mint e boldogtalan királyé. Általános emberi fogalmak szerint XVI. La­jos mint uralkodó semmi rosszat nem tett. De ime, az általános emberi fogalmak egy napon megváltoznak s­őt bűnösnek mondják ki olyas­miért, mit egy ezredév hagyománya s az azon belül alkotott összes törvényczikkelyek jogos­nak és megtámadhatatlannak nyilvánítanak. Képzeljünk el ily körülmények között egy tunyaságra hajló, gyönge észtehetségű embert, kinek szívében és elméjében megrendíthetetlen hit lakozik az iránt, hogy a­mit hatvan és jogosan birtokolt, az őt is föltétlenül megilleti. Lehet-e kívánnunk tőle, hogy a forradalom ügyéhez, melynek sem eszmei lényegét, sem erejét fölfogni nem volt képes, őszinte érzéssel csatlakozzék. Ő a forradalmi viharban egy elemi csapást látott, melyet elhárítani kell. Fájdalom, ehhez sem volt elég lelki ereje, az egyre szilajabb hevű áramlat habozásban találja. Várta a külföldi segélyt és szerette volna, ha a vihar a nélkül, vagyis magától lecsendesült volna. Mind a kettőre hasztalanul várt. Végre, midőn a közvetlen veszedelem árnyai nagyon ijesztően jelentkeztek a királyi palota körül, az életösztön hangjának engedelmes­­kedve, szökésben keresett menekülést.

Next