Magyar Szemle, 1893 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1893-01-01 / 1. szám
1. szám. MAGYAR SZEMLE. 3 Elfogták és visszahurczolták, mint valami megszökött gályarabot az evezőparthoz. Most ő, ki bölcsőjétől fogva a legmélyebb hódolathoz szokott, silány emberek bizalmas megszólítását volt kénytelen tűrni, kik fedett fővel ültek jelenlétében s néha még a köznapi hiedelemről is megfeledkeztek. Mi sem természetesebb, minthogy e durva bánásmód föllazította nyugodt kedélyét s undort keltett benne a forradalom iránt — és mivel sem gyalázzuk meg emlékét, ha azt mondjuk, hogy titokban emésztette a vágy, mihamarább látni a német sasokat és hallani a német dohokat. De haj! Azok az európai koaliczió minden fogvicsoritása daczára sem érkeztek meg s a Temple-ba zárt Lajos ügye igen gyászos fordulatot kezdett venni. Páris lakossága hónapokon keresztül állott a porosz akasztófák félelme alatt s Grégoire pap, ki most Grégoire alkotmányos püspök, egyik tüzes szónoklatában azt állította, hogy a királyság már természeténél fogva is főbenjáró bűn. Az utczákon „Első Károly elitéltetését“ árulták s mindenki mohón olvasgatta azt. A konventben sok huzavona után a királyság kérdése határozott formulában merült fel. A vasládában talált iratok alapján hazaárulással vádolták s egy keddi napon, 1792. deczember 2-án XVI. Lajos Chambon polgármester zöld hintájában útban van a konvent felé. Az utczákon erős őrjáratok szirkálnak, Santerre parancsnok lovasságot és ágyukat mobilizáltat ez alkalommal. Lajos csöndesen lép be a gyűlés termébe. Santerre fogja őt karon. A boldogtalan sorsú király nyugodt arccal körülnéz. Ah! Menynyire megváltozott az, mióta nem látta. Két év előtt, midőn februáriusban megjelent a nemzetgyűlés előtt, liliomokkal hímzett bársonyt terítettek a lába alá s ő alig ejtett néhány szót, mindnyájan fölugráltak és hűséget esküdtek. És ma ? Barrére ül az elnöki széken s kimért, rideg hangon igy szól hozzá: „Lajos, leülhet.“ Ötvenkét kérdést intéznek hozzá, melyeknek lényegileg nincs más értelmük, mint ez: te Lajos, aki király voltál, nem vagy-e vétkes abban, hogy megpróbáltad magadat a királyságban tovább is fenntartani ? A feleletekben sincs sok feljegyzésre méltó. Nyugodt, csöndes tagadásokra szorítkoznak, minden emfázis és minden gyűlölködés nélkül. Ez az eljárás három órányi időt vesz igénybe, amelynek elteltével Barrére elnök azt mondja: „Lajos, felhívlak, hogy hagyd el a termet!“ Lajos hatósági kiséret felügyelete alatt viszszavonul egy szomszéd terembe s nemsokára ismét visszakisérik a Temple-ba. Útközben arról beszél, hogy nemsokára beutazza egész Francziaországot, hogy azt geográfiai és topográfiai szempontból jól megismerje. Szegény király ! Máshová fogsz te utazni. Most már el van választva övéitől s a kőfalak szomorúan kerítik őt be, szerettei közül egy sincs mellette. „A bizonytalanság ezen állapotában“ írja meg végrendeletét, amely ma is megvan, telve derűs nyugalommal, egyszerűséggel és vallásos önmegadással. A konvent némi vita után megengedte neki, hogy védőügyvédeket vehessen. Target ügyvéd nem merte e tisztet elvállalni, öregségére való hivatkozással, pedig alig ötvennégy éves volt. Tronehet ügyvéd, ki valami tíz évvel idősebb, nem utasítja vissza a felszólítást, sőt az öreg Malesherbes, kinek fejét hetven év őszite meg, magától lép elő, hogy élete ez utolsó harczmezején szolgálatot tegyen annak, ki egykor ura volt s kit most Isten, ember elhagyni látszott. Ezek ketten, a fiatalabb Desére-zel, kit arra szántak, hogy a védőbeszédet tartsa, szorgalmasan tanulmányozzák a vádpontokat. Két hétig tanácskozik a konvent, mig végre határozattá tudja emelni, hogy szerdán, 1792. deczember 26-án Lajos jelenjék meg és védje magát. Ügyvédei panaszkodnak, hogy e határidő nagyon rövid, de az ingerült konvent e panaszra nem vet ügyet. „Minélfogva“, — írja Carlyle,— „szerdán a hideg, sötét reggeli nyolcz órakor valamennyi szenátor helyén ül s tüzes szónoklatokkal, személyes invektívákkal készül a nagy eseményre. Kilencz órakor három ügyvédje, fegyvercsörgéstől és Santerre nemzetőreitől kisérve a terembe lép. „Desére maga elé teríti iratait, becsületesen betöltötte veszélyes tisztét, három óra hosszat beszélt. Becsületet szerző védőbeszéd volt az, melyet csaknem egy éjen át csinált; bátor s mind a mellett tapintatos; nem hiányzott belőle az eszesség és a szelíd, pathetikus ékesszólás sem. Lajos, midőn visszavonultak, nyakába borult és könyek közt mondá neki: „Olon pauvre Desére !“ De maga Lajos is szólt egy pár szót, „talán az utolsó szavakat, amelyeket hozzájuk fog intézni“ ; elmondotta, hogy menynyire fáj az az ő szívének, jobban, mint akárkinek, hogy azon augusztus tizediki vérontásban bűnösnek tartatik, vagy, hogy fölteszik róla, hogy valaha franczia vért ontott, vagy kívánt ontani.“ De a konvent nem határozott oly gyorsan, mint azt gondolni lehetett volna s csak nagy huzavona s hetekig tartó heves vitatkozások után mondja ki, hogy kedden, január tizenötödikén 1793-ban névszerinti szavazás alá kerül az ügy. A nagy játszma tehát ki lesz játszva. Vétkes-e Capet Lajos a szabadság elleni összeesküvésben ? Végérvényes lesz-e az ítélet önmagában is, vagy pedig csak a nemzetre való hivatkozás által válik-e teljesen érvényessé. S ha vétkes, mi legyen a büntetése ? E három egymás után következő kérdésre kell a konventnek feleletet adni. Páris ingerült lakossága ott hullámzik a gyűlésterem körül s egész Európa figyelve lesi a feleletet. Ami a bűnt illeti, az iránt a konvent tagjai semmi kétséget sem táplálnak. A roppant többség bűnösre szavaz, csak huszonnyolcan tagadják meg a szavazást. A második kérdést illetőleg kétharmadból álló többség azt feleli az egyharmad ellenében, hogy ne történjék fölebbezés a népre , tehát az is el van intézve. Holnap jön az a kérdés: mi legyen a büntetés ? Ez lesz tehát összege a harcznak. Erre a kérdésre kell most a habozó gironi diáknak s a nem habozó hazafiaknak, azon embereknek, kik rettegnek a királyságtól, valamint azoknak is, kik rettegnek a fejetlenségtől, felelniek. Szemtanuk úgy írták le e harmadik szavazást, mint egy hosszan elnyúlt jelenetet, mely végtelennek ígérkezik s a mely rövid megszakításokkal szerdától vasárnap reggelig tartott. Egyike volt ez a legsajátságosabbaknak az egész forradalom történetében. A hosszú éj kínosan beleolvadt a nappalba, amikor a reggel halvány világa vetődött az éjjelezéstől elcsigázott arczokra. S azután a téli alkony árnyai ismét leszállottak, a homályosan égő lámpákat ismét meggyújtották. Azonban nappal úgy, mint éjjel s az egymást követő órák változatosságain keresztül egyik képviselő a másik után lép fel a szószék lépcsőin; egy pillanatra megáll odafönn, a fenső tiszta világosságban s elmondja végzeterejü szavait s azután ismét lemerül a homályba és a tömeg közé. Mintha kísérteteket látnánk az éjféli órákban. A legnagyobb mértékben kisértetszerü e látvány. Egy királynak az élete s annyi sok más, mi attól függ, nyugszik ingadozva a mérlegen. «Egyik férfiú a másik után megy föl; a zümmögés egy pillanatra elcsendesül, amíg szavazott : halál, száműzetés,fogság a békéig. Sokan szavaznak halálra és indokolni kísérlik szavazatukat; mások száműzetésre szavaznak és ezt még jobban indokolni igyekeznek. Égalité Fülöp, a király unokaöcscse, e fejedelmi vérből származott jakobinus, ki bizonyára utálatosabb valamennyinél, „lelkiismerete és meggyőződése“ szerint halálra szavaz. A minek hallatára az iszonyat hangja borzongat végig a gyűléstermen. Robespierre hosszú, unalmas beszéd kíséretében halálra szavaz, amiben különben senki sem kételkedett. Nyomban utána az alkotmánycsináló Sieyes alakja megy fölfelé ; csak áthalad a szószéken és éles, szenvtelen hangon így szól: „La mort, sans phrase.“ „Halál, minden frázis nélkül.“ De ne higyje senki, hogy ennek az alvilági képnek valami túlságosan komor jellege van. Idézhetjük Mercier szavait: „A teremszolgák ott a hegypárt ülései körül úgy járnak el, mint a páholynyitogatók az operában, kinyitván s bezárván a karzatok egyes részét kiváltságos személyek előtt és után. Orleans Fülöp kedvesei, vagy más rangosan fölcziczomázott hölgyek előtt, kiknek ruhája suhog a csipkék és a háromszinü szalagoktól. Udvarias követek jönnek és mennek ide és vissza, ellátva a hölgyeket frissítőkkel, fagylalttal és könnyű fecsegéssel s a szépen fölcziczomázott fők megbillennek köszönetül. Némelyiknek kezében valami kártyaféle és tű van, kiszurkálják az „igen“ és „nem“-eket mint valami rouge et noir-játéknál. Fenn „ magasabb helyeken uralkodik Duchesse anyó az ő ki nem festett amazonjaival; nem lehet meggátolni benne, hogy hosszan ne kaczagjon, midőn a szavazat nem halálra szól. Itt, ezeken a karzatokon egész vendégség van; úgy iszszák a bort és pálinkát, mint valamely közönséges csapszékben; a szomszédság minden kávéházában fogadások történnek. Azonban