Magyar Szemle, 1894 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1894-10-21 / 42. szám
BUDAPEST 1894. október 21. Egész évre Félévre Negyedévre Előfizetési árak. . . . írt — kr . . -i Irt — kr 12 kor. 6 kor. kor. Megjelelt int Mlenjis,irnai. Laptulajdonos és kiadó : Kaczvinszky Lajos. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Budapest, VI., Uj-utca 14. sp Egyes szám ára 15 kr . 30 fillér. VI. ÉV. 42. szám. Alkalmi költemények. ZEK az alkalmi költemények olyanok, mint a diszkiséret, mely kölcsön van véve. Gróf Karácsonyi Guidónál volt egyszer egy nagy műkedvelő - előadás, a melyen a király és királyné is megjelent. A szolgahad nem volt elegendő, a fény kifejtéséhez tehát hordárokat öltöztettek fel alkalmi komornyikoknak, pinczéreket alkalmi táblaterítőknek. A gyakorlott szem azonnal észrevette, hogy ezek a szolganépek nem folyton-folyvást tartoznak a Karácsonyiak léhűtői közé. A mai, többnyire bérruhás udvarnépe a múzsának, nem hasonlít az alkalmi költeményekhez. Ezeken meglátszik, hogy csak egy alkalomra szerepelnek a költő színpadán, az életben. Archias poéta óta nagyon sok alkalmi költő élt egy-egy nagyúr udvarában. Maga Csokonai is többnyire alkalmi poémákat szerzett. Szerte járván a hazában, azzal köszönte meg a vendégszeretetet, hogy egy-egy verset irt, osztakozva az uri család örömében és bánatában. Lakodalom, névnap, keresztelő, temetés hangolta versre a lantot. Sok életrajzi értéke van ezért »Csokonai diétái magyar múzsájának«, mely sikerült és nem sikerült alkalmi költeményekkel van tele. Jellemző kifejezéseket találunk ebben az akkor szerepelt nagyságokról. Csokonai nem tartozott azért az alkalmi poéták közé, akiknek típusa cserei-berei és hódvízparti Farkas András uram ő kegyelmében nyilatkozott leginkább. Farkas András rögtönző is volt, magára a nádorra is rögtönzött: Jézus, Mária, Szent József, Nincs a világon annyi snef, Mint a mennyi cserebogár, Futva repül, mint az agár. Ehhez hasonló a debreczeni Archiasnak a nagy tűzvész alkalmával elejtett ismeretes poémája : Mázsaharang harminczkettő toronyba vesesbe, Debreczen városa meg vagyona ki repedt. Alkalmi poéták sorába tartozott Gyöngyösi is a hajdan korban, kiről Széchi Mária, — miután őt murányi Vénusz helyett murányi véndusnak nevezte, — azt irta : »Kegyelmed Gyöngyösi, most már csak göröngyösi.« A régi világ alkalmi költészetének meg volt az a jó oldala, hogy nem volt nagyképű. Sárvári uram, a debreczeni kaptapoéta nem volt alkalmi rögtönzéseivel a világ terhére és nem ártott vele senkinek. A nagy urak egyéb házi poétái, kik megénekelték a madarat, a gólyát az udvaron, az agarat, a lovat, naivságukban nem okoztak kárt az emberiségnek és nem csúfolták meg az önérzetet. Az agár jól futott, megérdemlett a korpalevesen felül egy röpke disztichont. Szépen rikácsolt a kajdács. Miért ne kapott volna négy sorocskát ? A Dégenfeldek sziráki kastélyában még ma is látni képeket, a mely alá az udvari poéta a kedvencz kutya erényeiről rímeket kovácsolt. Jó pajtás megénekelte a jó pajtást. Szemere Miklósnak ma is ismeretes a fukar Horváth Simonról irt költeménye, mely igy kezdődik: »Húzzad dudás, dudás, ma van Simon Judás.« Tompa, Arany, leginkább pedig Fáy András kifogyhatlanok voltak az ilyen alkalmi versekben, melyek kéziratban ma is keringenek. Tompa rögtön megverselte azt, a ki őt megboszantotta. Egyszer egyik földesúr kezdett áskálódni ellene, kinek ezt rögtönözte : Hallja, tekintetes úr, Mindig disznó, a mi túr. Ki a papját turkálja, Magát klasszifikálja. Lisznyai Kálmán, a madarak pajtása, majdnem minden jó pajtását megénekelte. Ha ezek a versek nem is sikerültek, de jóakaratuak voltak. A politikai alkalmi verseknek megalapítója Tóth Kálmán a »Kipfelhauser« költeményeiben és Jókai Mór Kakas Márton költeményeivel. Sokszor kerültek ezért a Károly-kaszárnyába, kevesebb vagy több időt ülve a rendőrfőnök, Prottmann meghívására, de azért csak írtak tovább, amiért az abszolút hatalom meglehetősen boszankodott. Richelieu sohasem tiltotta be a gúnyverseket, mit róla írtak, hanem mind megvette. Ez jobb orvosság volt, mint a Prottmanné. A politikai vonatkozású képletes versek szaporodtak, hazafias missziót töltve be. A nemzet nem szakadt pártokra, együtt érzett, együtt gondolkodott. Az alkalmi versek nem boszantották a magyart. Ámde fordult az idő. Beütött az alkotmány. A felirati és határozati pártnál már megkezdődött a szétvonás. Egymást érte a sok verses vezérczikk, amelyekbe már személyeskedés is vegyült s nem talált köztetszésre. Az alkalmi versek az egyik felet sértették. Míg az alkalmi költészet barátokkal, állatokkal foglalkozott, sokkal tisztességesebb volt, mint ma, amikor az ember a hatalom dicsőítését szolgálja. Szász Károly és veje, Vargha Gyula urai a helyzetnek izetlen, bár eléggé kifaragott ódáikkal. Egész gyári módon készülnek az ünnepi ódák. Majdnem úgy rendelik meg, mint a csizmát. Az életlapok minden héten közölnek rosszabbnál-rosszabb alkalmi verseket. Az alkalmi költészetnek ez a fázisa már ártalmas, mert majdnem minden költőt elcsábít, hogy napi kérdésekkel foglalkozzék s a pillanatnyi hatásért feláldozza tehetségét, a mely ebbe belefut s poézisa kinos vergődés lesz. Sikerültebbek Váradi Antal prológjai, az Ábrányi Emil és Inczédy László politikai versei. Ennek az az oka, hogy az ihlet náluk gyorsabban ébred és magával ragadja ugyan a felmerülő esemény, de anélkül, hogy köznapivá sülyednének. Nagy különbség van abban, ha valakit az alkalom felhangol s nagy különbség, hogy valakit egy alkalomért 100 arany lelkesít, azaz lelkesítene, mert erre nem képes. Mikor mennydörgő Szász Károly vagy Vargha Gyula ? Ők csak hízelegni tudnak. A király negyedszázados koronázási jubileumára beadott ódák között csak egy volt, mely nem hizelgett, pedig 70-en felül pályáztak. Ennek a versnek, mely Kont első sorát: »Harmincz nemes Budára tart« választotta jeligéjéül, alapja az a mondás volt: »Igyunk, király, nem boldog a magyar.« Miért nem írnak ezen a hangon Vargha Gyula és Szász Károly ?