Magyar Szemle, 1895 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-06 / 1. szám
BUDAPEST 1895. január 6. Előfizetési árak: Egész évre . . 6 frt — kr = 12 kor. Félévre . . . 3 frt — kr = 6 kor. Negyedévre . . 1 frt 50 kr = 3 kor. Mesjelen minden vasárnap. Laptulajdonos és kiadó : Kaczvinszky Lajos. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Budapest, VI., Uj-utca 14. sy Egyes szám ára 15 kr = 30 fillér. VII. Év. 1. szám. Hiúság, büszkeség. tNCSEN emberi tulajdonság, melyben ősidőktől fogva napjainkig bármily kor oly kevéssé szenvedett hiányt s melylyel nőknél - férfiaknál, fiataloknál - öregeknél egyaránt annyiszor lehetne találkozni, mint a hiúság. De azért a sok hiú ember között nagyon kevés van, ki a hiúság fogalmával tisztában volna. S nem is épen könnyű ezt szabatosan meghatározni. A nők általában azt tartják hiúnak, ki külsejére sokat ád, szereti magát cziczomázni s külső megjelenésével minél nagyobb s általánosabb tetszést törekszik elnyerni. Ennélfogva általánosan el van terjedve köztük az a vélemény, hogy a hiúság (kivált nőknél) bizonyos mértékben szükséges , mert ki külsejére nem ad semmit, az csak rossz hatást gyakorolhat környezetére. Csakhogy ha ily felfogás alapján határoznák meg a hiúságot, a meghatározás szűk is volna, meg tág is. A tetszetős külsőn kívül ugyanis még számtalan való és képzelt előnyökön alapulhat a hiúság s a híres czinikusok, Diogenészszel élükön, koldusczondráikra ép oly hiúk voltak, mint sok előkelő hölgy fejedelmi díszére. Másrészt meg a tetszetős megjelenés nem csak hiúságon alapulhat, hanem rend- és tisztaságszereteten is s akik csak hiúságból törekesznek minél előnyösebb színben jelenni meg mások előtt, azok legközelebbi hozzátartozóik szemében rendszerint épen nem mint a tisztaság- és rendszeretet példányképei tűnnek fel. A jó öreg Theofrasztus Paracelsus akkép határozza meg a hiúságot, hogy az olyan becsvágy, mely kicsinyes dolgokon alapszik. S hogy a nyelvszokásban »hiábavaló« és »hiú« a dolgokra vonatkoztatva egy jelentésű, ez eléggé bizonyítja, hogy a hiábavalóság és hiúnak fogalma a közfelfogás szerint szorosan összefügg egymással. Csak az a baj, hogy nagyon nehéz megállapítani, mi fontos, nagyjelentőségű s mi jelentéktelen, hiábavaló. A hány az ember, annyi erre nézve a felfogás. ■ A czimek, rendjelek s kitüntetések hajszája közepett is vannak, talán nem is épen csekély számmal, akik e sokak előtt nagybecsű dolgokat hiábavalóságoknak tekintik, míg mások az emberek valódi díszéül szolgáló erkölcsi sajátságokat sokkal kevesebbre becsülik a csillogó testi vagy szellemi előnyöknél. Bölcs Salamon, a mint tudjuk, odáig jutott, hogy mindent hiábavalónak tekintett az ég alatt S ha bizonyos is, hogy ezt a felfogást a föld gyönyöreivel eltelt blazirtság érlelte meg benne s fiatal korában egészen más nézetnek hódolt, mégsem tagadható, hogy nincs oly szellemi, erkölcsi vagy anyagi jó a földön, melynek birtokát magunkra nézve érdemnek tekinteni ne volna hiúság. Mert nagy különbség valamit becsesnek elismerni és birtokát magunknak érdemül tulajdonítani. Hogy is tekinthetnék érdemünknek bármily testi vagy lelki tehetséget, hisz mindezt ajándékul nyertük a Gondviseléstől ? Vagy saját szorgalmunk, becsületes munkánk gyümölcsét tulajdonítsuk magunknak érdemül ? Hisz összes szellemi és erkölcsi erőinket, melyek kitartó szorgalomra s becsületes munkára képesítenek, sem magunk adtuk meg magunknak ! E szerint csak olyan emberről mondhatnék el teljes joggal, hogy nincsen benne semmi hiúság, aki egyáltalában semmit sem tekint saját érdemének, akiben tehát az önérzetnek legkisebb nyoma sem található fel. Még a legalázatosabb ember is hiúnak mondható, ha épen abban, hogy magát teljesen érdemetlennek tekinti, bizonyos érdemet lát, mely őt másoktól megkülönbözteti s e gondolat önérzetének alapul szolgál. De hát van-e ember, kiben teljesen hiányoznék az önérzet ? Van-e ember, a kinek lelkére ne hatna fölemelőleg annak a tudata, hogy kiváló testi vagy lelki erőkkel van megáldva, még ha érzi is, hogy abban magának nincs semmi érdeme? Alig hiszem, hogy ilyen ember találkoznék, hacsak nem egészen hülye, vagy elalja-sodás folytán nem vesztette el önérzetét, sőt még olyat is keveset találni, kinek ne hizelegne, ne esnék jól, ha mások is észreveszik benne azon tulajdonságokat, melyeknek ő értéket tulajdonit, így hát a hiúságot — úgy látszik — általános emberi tulajdonságnak tekinthetjük s csak nagyobb és kisebb fokú nemesebb és nemtelenebb hiúság között tehetünk különbséget. És mégis teljes joggal szólhatunk hiú és nemhiú emberekről. Miben különböznek ezek egymástól ? Hiúnak csak azt szoktuk nevezni, a ki nagyon kimutatja, milyen jól esik neki, ha mások kiváló tulajdonságait észreveszik sőt dicsérik, vagy tiszteletet tanusítanak iránta s hogy ez minél inkább történjék, magát lehetőleg előtérbe tolja s tetszetős, vagy tetszetőseknek vélt tulajdonságait minden mód feltűnővé tenni igyekszik. Minél inkább alapszik aztán az ilyen hiúság kicsinyes, jelentéktelen dolgokon s minél kevésbbé válogatós abban, ki előtt csillogtassa előnyös tulajdonságait, annál inkább nevezhetjük azt, kiben jelentkezik, hiúnak. A ki ellenben helyesen meg tudja ítélni, mit tekinthet valóban becses birtoknak vagy tulajdonságnak s belátván, hogy azért, a mije van, őt egyáltalában semmi elismerés sem illeti ; előnyeit nemcsak hogy nem csillogtatja, hanem elég lelkiereje van arra is, hogy a jó hatást, melyet mások elismerése s dicsérete rája gyakorol, nem engedi nagyon is észrevehetővé tenni : az ilyen ember a szó szokott értelmében nem nevezhető hiúnak, bármennyire tudatában legyen is előnyös tulajdonságainak. Ebből láthatjuk, hogy a tulajdonképeni hiút főleg az erkölcsi és esztétikai ítélet gyöngesége s a magán való uralkodás csekélysége különbözteti meg attól, akit közönségesen nemhiúnak szoktunk nevezni. A hiú nem érti a különbséget értékes és értéktelen között. Mindent fontosnak tart, a mivel bármily körben feltűnhet; nem érzi, mily ízléstelen dolog a dicsekvő, mutogató magaviselet s hogy minden, a miért másoknak tetszését s dicséretét mintegy kihívjuk, ezáltal nagyon sokat veszit erkölcsi értékéből. Azért a hiúság, ha szenvedélylyé fajul, sok bajnak, sőt veszedelemnek is kútfeje lehet. Üres semmiért gyakran a legértékesebb kincseket is odadobja a hiú, miáltal sokszor