Magyar Szemle, 1895 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-27 / 4. szám

v ■ --.-p ,.... - - - - ..---—tv­ sí cím: Sflagi­av Szemle 47 Hogy ez nem ment kemény harczok nél­kül, képzelhető. A régi irány rendelkezett az akadémikus tekintély­ével és kíméletlenül bí­rált, úgy, hogy a művészeknek csakis a naiv publikum elismerése nyújtott elégtételt, mely ujjongott, valahányszor olyan színeket, a természettől lopva elcsent fényt látott, a­minő Böcklin képein és Szinyeinek a sta­­rkenbergi tavat is befoglaló idilljén (1872.) volt látható. De míg Böcklin kitartóan foly­tatta a harczot és végre felülkerekedett, a magyar művészben sikerült disgusztálni az urat és félreállt azoknak úíjából, a­kik reá­lis képeit frázisokkal bírálták. Képeit ösz­­szeszedte és műtermében és magánlakásán helyezve el, otthagyta a küzdőtért, melyen lentebb említett barátai közül Lenbach és Max Gabriel még mindig dolgoznak, Böck­lin és Makart azonban már kidőltek. E két mester emléke mindegyre föleleve­nedik bennünk, mikor Szinyei Pálnak ezt az úgy mondhatnék házi képtárát végignéz­zük. Találunk ott tájképet, csendéletet, zsánert és arczképet, de mindenben Makart fényes, tündöklő színeit, Makart szenszualizmusa és Böcklin erejét, a svájczi mester titáni ridegsége nélkül. Ezt találjuk kivált a művész két n­a­­gyobb alkotásán, melyek egyikének czíme »A szatir«, másikáé »A pacsirta«. Amaz erdőtisztást ábrázol, ho­­fa tövében egy sza­tir fújja a nádsípot, melynek csalogató hang­jára szép nimfa közeledik. Csak fejét látjuk, de a szőke fej, mely a világos háttéren, a lombsátor keretében megjelenik, megfejti az egész helyzetet és megadja a teljes hangu­latot. A kép még Münchenben készült és a szatirhoz egy fiatal újgörög piktor szolgált modellül. »A szatir« is kedves kép, de még kedve­sebb bárányfelhős, kék egével a legsötétebb kedélybe is belopózó »A pacsirta.« Az elő­térben üde szinü, tavaszi növényzet, buja pázsit, mellette patak, melyben az imént ifjú leány fürdött, a ki most háttal fordulva és kényelmes-bágyadtan odakönyökölve, álma­­tagon néz a dalolva felemelkedő pacsirta után­­innen a kép neve). Az egész kép csupa hangulat, csupa szín és élet, pedig fényol­dalát még csak most említjük, azt a remek,­­szinte vakítóan kék égboltozatot, a­mit csak az leshet el a természettől, a­ki azt szerető szemmel lesi meg. Hátra van még Szinyeinek egy képe, mely szintén sernyei műtermében van és mely azért fontos, mert festőjének a nyilvánosság­tól való visszavonulásában kiváló szerepe volt. Zsáner »Majális«, de amolyan művész­­majális, a­hol kisded társaság lakmározik kényelmesen a földre fekve. Nők és férfiak derült hangulatban fogyasztják az uzsonnát és mikor jókedvű arczukra tekintünk, szinte­­látjuk, illetve halljuk vidám csevegésüket, a könnyűvérű bohéme-nép társalgását sok sem­miről. Ámde a kritikának (már­mint a hat­vanas évek kritikusainak) sehogy sem fért ez az ő fejükbe. »Micsoda közönséges, minden­napi tárgy !« írta a jó öreg »Pesti Napló« megbotránkozva. Szinyei Pál pedig szép csendesen félre állott, vadászott és várt, azaz hogy nem várt bizony, mert még édesatyjá­nak arczképét is befejezetlenül hagyta s jöt­tek évek, mentek évek... Azalatt pedig nagyot fordult a művész­világ és vele együtt a mű­kritika is. Az a tavasz, melynek első fecskéjéül Szinyei vál­lalkozott, elementáris erővel jött meg. Be­fellegzett a barátszinű, sötéttel sötétbe fes­tett képeknek és lejárt a modorosság uralma. Akkortájt egy csekély számú, de válogatott társaság járt a jernyei műteremben, mely­nek porti­usán szépen jelentkezett a kakukfa és vadpetrezselyem. »Fa nő itt és fenyér­­virág!« jegyezte meg valaki a jelenvoltak közül. És mintha ez a megjegyzés hullámra keltette volna a művész pihenő lelkét, azóta újból elővette az ecsetet. Befejezte az édes­­atyja képét, megjelent a műtárlaton és meg­mutatta, hogy azért sem mondott búcsút a művészetnek. Ne is mondjon soha ! Latkóczy Mihály. Hétről-hétre. »Magyar Szemle« eredeti tárczája. — — januárius 23. ÉLJESEN farsangi hangulatban volt a képviselőház az új kormány be­mutatkozásakor. Csintalan pajkos­­ság ütött tanyát a törvényhozás termeiben, akár csak a vigadóban egy jól sikerült ál­­arczosbál alkalmával. Álarczosok, — nem ugyan a szó szoros értelmében, — a tisz­telt honatyák között is szép számmal akad­tak s ezeket az ő szörnyen erőltetett ko­moly ábrázatukról lehetett leginkább fölis­merni Bezzeg, ha a pártfegyelmet nem kel­lene szem előtt tartani, hogy kaczagtak volna a kaczagókkal ezek is s hogy szórták volna a gúnyos közbeszólások hegyes nyilait a mi­niszteri bársonyszékek felé ! Mert szent igaz, hogy a tetetett komolyság mellett az őszinte irigység is ott ült arczaikon. Irigyelték az ellenzéket, mely kedvére tombolhatott. Az újdonsült kabinetet kevésbbé irigyelték. Nem lesz hosszú életű az epigonok uralma : erről eleve meg vannak győződve. Mióta Szilágyi Dezső a Ház elnöke, az­óta a Sándor-utczai palotában a viszonyok kissé megváltoztak. A »nagy« Dezső, a­mint őt tisztelői és hivatásos bámulói nevezik, szigorú rendet tart s a rakonczátlankodó elemek mumusává készül lenni. S valljuk meg, ezirányu szereplésével, — őrködvén, hogy a törvényhozás méltósága csorbát ne szenvedjen, — nagyobb hálára kötelezi az országot, mint a polgári házassággal. Bánffy Dezső báró különben eddig eléggé vértezettnek mutatkozik s debatteri talentum is jóval több van benne, semmint gondol­ták. Kérdés, várjon a közigazgatási viták idején azért képes lesz-e megállani helyét. Az új választások elé is kíváncsisággal te­kint a közvélemény. A miniszterek kerüle­teiben nagy a sürgés-forgás és Csáktornyán a néppárt már erős akc­ióba lépett a kul­tuszminiszterrel, Wlassics Gyulával szemben. A franczia köztársasági elnök választása aránylag elég simán folyt le. Rövid hét hó­nap alatt másodízben látta viszont Versailles az elnökválasztó kongresszust, mely ezúttal 430 szavazattal a Brisson 361 szavazata ellen Faure Felixet tisztelte meg bizalmával. Faure Felix, a franczia köztársaság új el­nöke javakorbeli 54 éves úriember, ki sze­rény állapotból küzdötte föl magát a leg­magasabb polctra. Atyja bútorkereskedő volt Párisban s fiát is erre a pályára készítette elő. A fiatal Faurenak azonban nem tetszett a bútorüzlet s később timárságot tanult. Majd Havreba ment és gyarmati czikkeket közve­títő irodát nyitott. Iparkodása, ügyessége ked­velné tették a kereskedő­ világban, úgy, hogy csakhamar saját hajói is voltak. Nyilvános pályáját mint községi tanácsos kezdte meg. Majd képviselővé választották s ettől fogva hihetetlen gyorsasággal emelkedett a poli­tikai pályán. Több ízben volt kereskedelmi, majd gyarmatügyi államtitkár, legutóbb pedig a Dupuy-kabinetben mint tengerészeti mi­niszter vállalt tárczát. Az új elnököt, kit Párisban eddig sokan a nevéről is alig ismertek s kinek személye a lakosság nagy tömege előtt egészen isme­retlen volt, általában a franczia nép rokon­szenvesen fogadta, kivéve persze a szo­­czialistákat, a kik elhatározták, hogy azon­nal megkezdik ellene hadjáratukat . . . íme, ilyen változatos, eseményekben gaz­dag farsangot ül a politikai világ, a nem­politikai világ pedig járja a tánczot, mulat­ságot mulatságra s úgy él az idővel. Az elit-bálok mellett a budapesti elegáns kö­zönség napirendjén jelenleg a városligeti jég­ünnepély is szerepet játszik. Az előkészüle­teket mind megtették, a jelmezek, díszítések készen, —■ a hires külföldi korcsolyázók Hol­landiából s tudja a jó Ég még honnan már útban. S most minden attól függ, hogy va­sárnap mire virradunk. Hej, de sok szép leányarcz beborul, — a rendezők arczáról nem is szólva, — ha addig az ég, a­mint már azt az idei télen néhányszor megtette, valahogy túlságos melegen talál kiderülni! De ne tartsunk mindjárt a legrosszabbtól, sőt inkább reméljük, hogy a piros orrok di­vatja egy ideig még keményen fogja magát tartani. A főváros tanácsa végre elhatározta, hogy a főváros nevében elfogadja József főher­­czegnek a Margit-sziget eladására vonatkozó ajánlatát, illetve negyedfél millió forinton megveszi a Margit-szigetet. A megvásárlás­hoz azonban feltételül kötik ki, hogy a kor­mány a Margit-hidat a szigettel kapcsolja össze s a szigetet a jégzajlások ellen védő­gáttal építtesse körül. Tekintetbe véve a főváros pénzügyi viszo­nyait, egynémely oldalról nagyon komoly hangok hallatszottak ugyan e vásár ellen, de minthogy a főváros roppant szegény üdülő­helyekben, a tanács nem zárkózhatott el a közóhaj elől, hogy a nagyközönség érdekében nyilvános mulatóhelyképen a szigetet birto­kába vegye. A tanácsi határozat fölött azon­ban még a közgyűlésnek kell döntenie. A téli kiállítás képeit lassan már szét­hordják a műcsarnokból s helyüket egy te­hetséges fiatal festőnek, Csók Istvánnak nagy­szabású történeti képe, továbbá a látásában meggyöngült agg Molnár Józsefnek száznál több vászna fogják betölteni. Csók István képe Báthory Erzsébetet ábrázolja Csejthe várában, a­mint a vár udvarán kaján öröm­mel nézi, hogy fagynak meg a hóban az általa ruhátlanul oda kidobott leányzók. Csók István Antwerpenben és Bécsben is arany­érmet nyert e művével. Molnár József képei, egy félszázados művészi tevékenység ter­mékei, eladásra vannak szánva s ismerve a jeles festő szerény árait, remélhetőleg jórész­ben el is fognak kelni. A lipótvárosi bazilika kupolájára készítendő

Next