Magyar Szemle, 1904 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-28 / 35. szám

li IIIHÍllIfllltlIIPIlM 1 ':'ITliri|Il[lli|,^),l|l|l|il|)||))|)|||!)[[[||||^ j.j VÚ~f|E|ii|T I’1 " , ;v,-~p, - 1:||. ;|7j!)||l|-j))))|||||,|||M|||,r).i|jll - ..... ........ . _........_....______ j jj ÍVES^ETíj .................................. j'.!1 "i .......... ÍimSIiIiIÍIÍÍI 'ÍHINIIÍlillílíílll' 1 lil,ri|,i'i:iiíli!|i ,|!l!liíli;Í!liiihníl|l1|,|i,|il!,|:i|!|:iMi::iN|,!l|iLl|,ili|,l l'l'híil'liíl'll'l'l'íl'l'lííilíll'l'l'lIi'll'll'lIM BUDAPEST, 1904. aug. 28. ELŐFIZETÉSI ÁRAK I EGÉSZ ÉVRE......................................12 KOR. FÉLÉVRE............................................. 6 « NEGYEDÉVRE .....................................3 « LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ KACZVINSZKY LAJOS Megjelen minden vasárnap. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL | Budapest, VI., Uj­ utcza 14. sz. Egyes szám ára 30 fillér. XVI. IV. 35. szám. KÜLFÖLDI TAPASZTALATOK: mióta Magyarország bele­keveredett a modern áram­latokba, a­mióta Európa feszült figyelme elég gyak­ran volt ráfordítva: sű­rűen hangzott föl a panasz, hogy a kül­földön nem ismernek bennünket eléggé, s gúnyosan jegyezték meg, hogy Európa pinczérei busás borravalóink révén, a­mit itthon és a külföldön túlságos bőkezűség­gel szoktunk osztogatni, alaposabban is­mernek bennünket, mind tudós és irodalmi körei. Hogy a magyar tudományról mit halla­nak és miként vélekednek odakint, arról legjobb hallgatni, bár lehetne róla szám­talan czikkelyben panaszkodni. Vagy sej­telmük sincs tudományos munkásságunk­ról, vagy semmibe sem veszik, s a tekin­télyét bizonyosan nem emelik. És a belső dolgaink, a házi nyomorúságaink sem alkalmasak arra, hogy a külföldön tisz­telettel szóljanak a magyar tudományról. A Mangold-Marczilli eset, a Nyelvtörténeti szótár botránya meg egyenesen azt az előítéletet támaszthatta Európa tudomá­nyos köreiben, hogy még a nemzetünkre vonatkozó tudományágak művelésében is követünk el szédelgéseket. Mindezen leg­­kevésbbé sem segít az a folyóirat, a­melyet annak idején Hunfalvy Pál alapított s a­melynek az lett volna a föladata, hogy tudományos mozgalmainkról tájékoztassa a külföldet. Nem is került régóta, — vagy egyáltalán nem, — a külföld szeme elé olyan szolid tudományos munka, a­milyen Timon Ákos magyar jog- és alkotmánytörténetének né­met fordítása. Jogtudósaink között ez az egyetlen eset, hogy egyik közülük ki mert állani Európa elé, a többi vagy egyáltalán nem dolgozik, vagy csak házi használatra, joghallgatók részére dolgozik. Ugyanez áll körülbelül hazai történeti irodalmunk­ról is. Ha Huber Alfonz, a kitűnő osztrák tör­ténettudós nem tudott volna magyarul, kutatásainak eredményeiben történeti iro­dalmunk egyáltalán nem jut a külföldre, a­mely kénytelen lett volna Fesslernek né­met nyelven írott történetére szorítkozni. Azonban Huber is csak egy ember volt; maga szintén csak az ausztriai vonatkozá­sáig törődött azzal az irodalommal; s igy történik meg, hogy Fraknói munkáiról sincs halavány sejtelme a külföldi tudós köröknek; mert tudtunkkal legutóbb csak egy munkája jelent meg német nyelven, ezt is másfél évtizede írta XI. Inc­e pápa részéről Budavárnak a töröktől történt visszafoglalása történetében. Különben a hazai természettudomány­ról szintén jobb hallgatni. A legelrejtet­­tebb és a legjelentéktelenebb zugaiba rej­tőznek természettudósaink, a­miről a kül­földi tudomány természetesen nem vehet tudomást. És nem mernek írni például felső mathematikai, fizikai vagy nagyobb szabású zoológiai kézikönyvet, vagy el­akadnak benne s igy történik meg, hogy ez idő szerint például csak egy tisztessé­ges fizikai kézikönyvünk van, ezt is Roito után fordították olaszból. Valamivel nagyobb a forgolódás a tulaj­­donképeni irodalom terén. Jókainak több munkája német, angol, stb. nyelven meg­jelent; Mikszáth Kálmán, Rákosi Viktor, stb. kisebb dolgozatai sem ismeretlenek a külföld előtt; néhány törekvő hazai izraelitának is az a czélja, hogy egy-egy dolgozatocskája belekerüljön a birodalmi német lapokba; nagyon, de nagyon ritkán franczia vagy egyéb újságokba. A­ki pedig fordítja, az rendszerint köztünk élő apró és jelentéktelen újságíró, a­ki rászorult azoknak a honi hatalmasoknak támoga­tására és pártfogására. A sajtó persze gondoskodik, hogy itt­hon ezekről a fordításokról mindig tudo­mást szerezzünk, s világos, hogy ezzel az illető szó minden egyes esetben megkapja a nemzetközi kiválóság pálmáját és olyan kozmopolitának érzi magát, a­kire egész Európa csodálattal tekint, holott odakint úgy elmosódik dolgozataiknak benyomása, hogy még azok sem emlékeznek rájuk, a­kik elolvasták. Így maradt a felszínen egyedül Jókai, számtalan munkája, hosszú élete és politikai múltja miatt, s mert a bécsi lapok révén évtizedek óta szokott a nevéhez az európai olvasóközönség. Nagy írónak őt sem tartották soha a külföldön ; az is köztudomású, hogy bármilyen nyel­ven készült fordításban rendkívül sokat veszt az értékéből. S mindezt halálakor kellett olvasnunk a külföldi lapokban, a­melyek között a londoni Times még azt olvasta ránk, hogy Jókait mi magunk azért tartottuk nagy írónak, mert értel­mileg ifjú, sőt gyermekkorunkat éljük, azaz a magyar nemzet állana még ilyen fejletlen fokon; s ugyanaz a lap nem is tartotta érdemesnek megemlékezni más nagy írónkról, vagy nagy költőnkről, úgy hogy olybá tűnt föl a dolog, mintha Jókai előtt, után és körül olyanok nem is létez­tek volna. Hasonlóan boszantó és megalázó kül­földi tapasztalatokat szerezhetünk költői irodalmunk területén is. Általánosan el­ismert igazság nálunk az, hogy­ külföldön Petőfit a legnagyobb lírikusok közé soroz­zák s izgatott örömmel lelkesedünk azon, ha ezt valahol megírva találjuk, vagy ha valamelyik kevésbbé ismert külföldi iro­dalomtörténész ezt elismerni kegyeskedik. Akárhogyan tiltakozzunk is ellene, nem teljesen örvend nagy lírikusunk ilyen világirodalmi tekintélynek a külföldön; európai nagy kollégái között mindig az utolsó sorba kerül, a­minek egyetlen oka a magyar nyelvnek egyedülállása Európá­ban, a fordításoknak kisebb-nagyobb töké­letlensége. Kertbeny után Neugebauer és egy­­egy franczia meg olasz próbálkozott meg vele, a dicséretes jóakarat mellett pedig csakis halavány reflexét tudják visszaadni Petőfi lelkének. El lehetünk tehát készülve arra is, hogy Petőfit előbb-utóbb le fogják fokozni a Jókai színvonalára, a­kit másodrangúnak tartanak a világirodalomban s elsőrangú­nak tarthatja őt a saját nemzete. Petőfi azért nem lesz kisebb, de veszt a magyar

Next