Magyar Szemle, 1906 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1906-05-24 / 21. szám
MAGYAR SZEMLE hogy ötvenhat nap múltán valamennyi lábbadozni kezdett. Már azt hittük, elmúlt a veszedelem és készülődtünk az estélyre, mely győzelmünket hirdette volna a vén kaszáson — akkor lett rosszul Dumoise-né. Egy héten belül eltemettük. Temetés után Dumoise — a sírtól úgy kellett elvinni — bezárkózott és remetébb lett, mint valaha. Semmiféle vigasztalás nem fogott rajta. Valaki tanácsolta neki, menjen utazni. Szót fogadott. Összecsomagolta a szükségeseket, hozzá még a puskáját, fotografáló gépét és útra kelt Chini felé. Magával vitte egyik mihaszna cselédjét is, csak azért, mert feleségét az szolgálta. Különben lusta volt és lopott, ahol érte, de Dumoise mindent rábízott. Mikor a szabadság lejárt, visszaindult állomására, Meridkibe. Azt az utat választotta, amelyiken legkevesebben jártak — szeretett egyedül lenni. — Este hét órakor pihenőt tartott valami kis falu mellett. Domboldalon, verandás hindu házban volt szállása. Szolgája lement a faluba teherhordó bulikat fogadni másnapra. Sötétedni kezdett. Az északi szél zúgása a sziklák között úgy hangzott, mint a nehéz beteg elnyújtott, keserves nyögése. Dumoise a veranda korlátjára könyökölt, várta az emberét. Nem is soká kellett várnia. Hamarabb visszajött, mint gondolta, jobban mondva, nem is annyira jött: rohant inaszakadásig a dombon fölfelé. A doktor szentül meg volt győződve, hogy valami medvével esett találkozása, az kergette vissza. De hát nem medve volt a dologban. Mikor fölért a verandára, végigdőlt a padlón, hogy az orrából kicsordult a vér; az arcának olyan volt a színe, mint az acélé. El-elcsuklott a hangja, míg ki tudta nyögni ezt a néhány szót: «Sahib, láttam a feleségedet, láttam a feleségedet». — Hol? — kérdezte Dumoise. — Lent a falu előtt, kék ruha volt rajta, fölemelte fátyolát és megszólított: «Ram Dass, üdvözöld nevemben a Sahibot és mondd meg néki, hogy a jövő hónapban találkozunk Nuddeában.» Többet nem hallottam, elfogott a félelem és elszaladtam. Hogy micsoda érzés járta át Dumoise lelkét erre az üzenetre, nem tudom. Ram Dass úgy mondja, egy hang kevés, annyit se szólt rá, hanem a karjait összefonva járkált föl-alá az egész hosszú éjszakán keresztül. Közben meg-megállt és kitárta karjait a sötét éjszakába arrafelé, ahonnan az üzenet jött, mintha valakit magához akarna ölelni. Az a valaki pedig nem jött el hozzá azon éjjelen. Másnap folytatta útját és egész hazáig faggatta az emberét, hogy keresztkérdésekkel zavarba hozza, de nem sikerült neki. Ram Dass megmaradt amellett, hogy ő találkozott a Sahib feleségével, látta az arcát, amint fátyolát fölemelte és az üzenetet is úgy adta át, amint tőle hallotta. Hogy azután merre lehet az a Nuddea, vagy hogy egyáltalán létezik-e ezen a világon, azt már nem tudja; annyit azonban kijelenthet, hogy ő nem menne oda, ha mindjárt megduplázná is a Sahiba fizetését. Nudden tudvalevőleg Bengáliában van és így semmi köze sincs ahhoz a doktorhoz, aki a pendzsabbi tartományban, Meridkiben szolgál. Tizenkétezer kilométer esik a kettő közé. Hazaérkezve Dumoise, átvette hivatalát helyettesétől. Az átvétel egész nap tartott. A végén megemlítette kollégájának, mi történt az után. A kollégája mosolygott hozzá, hogy ennél bolondabb dolgokat is mesélnek a babonások, hogy gyerekség volna komolyan venni annak a csapnivaló hindunak a meséjét. Épen végére ért a szentenciájának, melylyel a romantikusnak ígérkező esetet egyszerűen kivégezte, mikor betoppant a sürgönyszolga és átnyújtott egy lapot, melyen Dumoise felszólíttatik, hogy hivatalát Meridkiben ne vegye át, hanem rögtön csomagoljon és menjen Nuddeába kivételes szolgálatra. Kolera ütött ki Nuddeában és a bengáliai kormányzó orvosszűkében lévén, Pendzsabból kért egyet kölcsön, míg a járvány meg nem szűnik. Dumoise átdobta az asztalon a telegrammot a másiknak, hogy mit szól hozzá. Az pedig nem szólt hozzá semmit, hanem lehajtotta fejét és hosszasan nézte a cipője orrát, mintha valami különös lett volna rajta. Aztán pedig segített Dumoisenak a csomagolásban. Közben egész sötét lett és Ram Dass behozta a lámpát. Nagyot nézett, hogy az ura megint pakkolt — Hova készül a saki? — Nuddeába. Ram Dass odavetette magát Dumoise elé, átfogta lábait és könyörgött neki, ne menjen. Ram Dass sirt, ordított, míg ki nem dobták a szobából. Mikor kidobták, Ő is összeszedte holmiját és visszajött bizonyítványt kérni, mert ő nem megy Nuddeába, hogy végignézze a Sahib halálát és hogy esetleg maga is elpusztuljon. Dumoise kifizette az embert és egyedül utazott Nuddeába. Barátja úgy búcsúzott el tőle, mint attól szoktunk, akit veszteni visznek. Tizenegy nappal később csakugyan találkozott a feleségével , és a bengáliai kormányzónak más orvost kellett kölcsön kérnie. Az első import ott feküdt a nuddeai temetőben. Forditotta: Pócza Ferenc Oh Szűz... — irta Ravas István Oh Szűz, te szenvedőknek anyja, meghalt az én szegény anyám. Ott alszik már a temetőben, sí csendes siri éjszakán. Szagos virágokat növeszt már Sírján a langyos kikeletű méla szárnyon lebegve, bús dalt Dalolnak róla a szelek. Oh Szűz, te szenvedőknek anyja, te voltál néki csillaga, J1 szenvedésben, küzdelemben Csak hozzád szállt eldő szava. Céljához érve: téged áldott, Reveddel könnyűé a bút S boldog volt, ha fényes fejedre Szép szavakból font koszorút, minden héten a szombat estét Reked szentelte, hisz tudod, fl kis mécses mellett, szegénynek, Száz tépő gondja elnyugodt. Rém volt vakbuzgó, gyenge lélek, férfiként hivé a hitet, fl szenvedésed ihleté meg, Rét fájdalmas rokon szived. Az árvák sorsa volt az élte, és gyászos fátyol, özvegyi, melyet hűen viselt a sírig... Egy kincse volt csak: könyei. Záporként ha hulltak szeméből, 11 búja egyre engedett... Egy szombat este oszt mosolygva tíz örök útra eleredt. Szelíd, csendes volt a búcsúja, Elaludt, szépet álmodott. Ol Szűz, te szenvedőknek anyja, Bizonynyal téged láthatott ugye, hogy nyújtottad feléje Segítségül a kezedet, Ugye, hogy megmutattad néki Szombat estjén a mennyeket!