Magyar Szemle, 1996 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 12. szám - TANULMÁNYOK - Orbán Viktor: '56 és a mai fiatalok

'56 ÉS A MAI FIATALOK* ~W" ~W"A VAN EGYÁLTALÁN BÁRMI INDOKA, hogy egy 1956 után m­a született fiatalembert meghallgassanak 1956-tal kapcsolat-­JL J- ban, az nyilván csak az lehet, hogy vajon a mai magyar fiatalok számára jelent-e valamit 1956. Következésképpen nem is a forradalomról szeretnék beszélni, hanem inkább öt olyan kérdés­ről, amely '56 kapcsán foglalkoztatja a mai fiatalokat; már azokat közülük, akik érdeklődnek a közügyek iránt. Szeretnék néhány szót szólni a fiatalok és a történelem viszonyáról, a megbékélés kérdéséről, a nemzeti egység ügyéről, és arról, hogy gyűlöljük-e a Nyugatot. Végül szeretném föltenni azt a történelmietlen kérdést, hogy mi lett volna, ha? Szokás manapság Magyarországon az 1990-es rendszervál­tásnak a békés, úgymond tárgyalásos jellegét szembeállítani '56 forradalmi karakterével. Ez a különbségtétel indokolt, de hozzá kell tennem, hogy a mi emlékeink az 1990-es rendszerváltásról eltérnek a ma általánosnak látszó kozfelfogástól. Mi nem tagadjuk, hogy 1989-ben tárgyalások készítették elő a politikai változásokat, ám úgy gondoljuk, hogy a magyar nép nem maradt kívül ezeken a változásokon. Volt néhány olyan rendkívüli tömegmegmozdu­lás, amely a tárgyalóasztalnál ülő — a mi legjobb hitünk és bizodal­­munk szerint — az ország érdekét képviselő ellenzéki erőket segí­tette. Emlékezzenek 1988-ban a romániai falupusztítás miatti, Hő­sök terén megtartott tüntetésre; a „zöld" ügyekben, a Duna-gát miatt kirobbant hatalmas tömegtüntetésre a Parlament előtt; 1989 március 15-ének nagy tömegmegmozdulásaira; és végezetül 1989 június 16-ának tömegdemonstrációjára, amely az akkori politikai rendszernek megadta az erkölcsi kegyelemdöfést. A mai fiatalok­nak van tehát némi tapasztalata, van némi személyes ismerete arról, hogy milyen az, ha egy országban sokan akarják egyszerre ugyanazt. Ám kétségtelen, hogy a mi élményünk messze elmarad attól a katarzistól, amelyet 1956 forradalma jelentett. Talán egy ilyen ünnepélyes megemlékezésen is megenged­hető, hogy egy akkori tréfával érzékeltessem az 1989-es hangulatot. A történet így szól: GRÓSZ Károly utazik a villamoson 1990 tava­szán, és rálép a mellette álló lábára, aki erre pofonüti. Ebben a pillanatban a másik oldalon álló is pofonüti Grósz Károlyt, aki riadtan kérdezi: Dehát uram, azt még csak megértem, hogy ő, akinek ráléptem a lábára, elégtételt vesz rajtam, de mondja meg. * A Batthyány Lajos Alapítvány 1996. október 20-ai ünnepségén elhangzott beszéd szerkesztett változata.

Next